3p
Egyre többen dolgoznak, nőtt a foglalkoztatottság és csökkent a munkanélküliség.

A 2017. június–augusztusi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 444 ezer fő volt, 58 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A 15–64 évesek foglalkoztatási rátája 68,6 százalékra emelkedett. A férfiak foglalkoztatási mutatója nagyobb mértékben javult, mint a nőké.

2017. június–augusztusban az egy évvel korábbihoz képest a foglalkoztatottak létszáma 1,3 százalékkal magasabb, 4 millió 444 ezer fő volt. Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 99 ezer fővel nőtt, ugyanakkor a magukat közfoglalkoztatottnak vallók száma 40 ezer fővel csökkent, a külföldi telephelyen dolgozóké pedig lényegében nem változott.

A foglalkoztatottak közül 4 millió 398 ezren tartoztak a 15–64 évesek közé, amely korcsoport foglalkoztatási aránya 1,5 százalékponttal, 68,6 százalékra emelkedett. A 15–64 éves foglalkoztatott férfiak létszáma 2,1 százalékkal, 2 millió 404 ezer főre bővült, foglalkoztatási rátájuk 2,3 százalékponttal, 75,7 százalékra nőtt. A 15–64 éves foglalkoztatott nők száma lényegében nem változott, 1 millió 993 ezer fő volt, míg foglalkoztatási rátájuk 0,8 százalékponttal, 61,6 százalékra javult.

Javult a fiatalok foglalkoztatottsága

A fiatal (15–24 éves) foglalkoztatottak létszáma 308 ezer fő volt, foglalkoztatási arányuk 0,8 százalékponttal, 29,6 százalékra nőtt. Az ún. legjobb munkavállalási korú (25–54 éves), valamint az idősebb (55–64 éves) korosztályba tartozó foglalkoztatottak száma egyaránt emelkedett; foglalkoztatási rátáik is javultak, előbbieké 1,3 százalékponttal, 84,0 százalékra, utóbbiaké 1,8 százalékponttal, 52,3 százalékra nőtt.

A 20–64 éves korcsoport esetében – amely az Európa 2020 stratégiában meghatározott foglalkoztatási célok alakulásának megfigyelési köre – a foglalkoztatási ráta 1,6 százalékponttal, 73,7 százalékra nőtt. Az Európai Unió 2020-ra 75 százalékos célértéket tűzött ki, Magyarországon jelenleg a korcsoportra vonatkozó foglalkoztatási ráta a férfiaknál 81,6, a nőknél 66,1%.

32 ezer munkanélküli talált állást

A 2017. június–augusztusi időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 32 ezer fővel, 195 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,7 százalékponttal, 4,2 százalékra csökkent. A férfiakat alacsonyabb munkanélküliségi ráta jellemezte, mint a nőket, esetükben a javulás mértéke is nagyobb volt.

2017. június–augusztusban az egy évvel korábbihoz képest a 15–74 éves munkanélküli férfiak száma 28 ezer fővel, 94 ezer főre, munkanélküliségi rátájuk 1,2 százalékponttal, 3,7 százalékra csökkent. A munkanélküli nők száma 4 ezer fővel, 101 ezer főre, munkanélküliségi rátájuk 0,2 százalékponttal, 4,8 százalékra mérséklődött.

A 15–24 éves korosztály munkanélküliségi rátája 1,4 százalékponttal, 11,4 százalékra csökkent, ebben az időszakban a munkanélküliek egyötöde ebből a korcsoportból került ki. A 25–54 évesek, azaz az ún. legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája 0,7 százalékponttal, 3,7 százalékra, míg az 55–64 évesek mutatója 0,5 százalékponttal, 3,5 százalékra mérséklődött.

Sok a tartós munkanélküli

A munkanélküliség átlagos időtartama 15,8 hónap volt; a munkanélküliek 39,8 százaléka legalább egy éve keresett állást, vagyis tartósan munkanélkülinek számított.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatai szerint (//www.munka.hu/) a nyilvántartott álláskeresők létszáma 5,0 százalékkal, 269 ezer főre csökkent.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Máris a Tisza-kormány köré gyűlnek a kegyetlen ítéletmondók
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 15:34
A három nagy szereplő megkezdi az idei minősítéseket Magyarországgal szemben.  
Makro / Külgazdaság Fertőzés: máris ráment Izrael gazdasága az öldöklésre
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 14:39
Bezuhant a közel-keleti ország GDP-je az Irán ellen indított háború kezdete óta. 
Makro / Külgazdaság Csak a gyors átállás menthet meg az évszázad energiaválságától?
Szirmai S. Péter | 2026. május 16. 17:01
Az évszázad eddigi legnagyobb energiaválságával néz szembe Európa, ezért fel kell gyorsítani az áttérést a saját megújuló energiákra, figyelmeztet az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete (EASAC).
Makro / Külgazdaság Szalay-Berzeviczy Attila: Az orosz imperializmus nemcsak Ukrajnára, hanem egész Európára veszélyes
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. május 16. 11:51
A közgazdász, a Budapesti Értéktőzsde egykori elnöke a május 14-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 97. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Különleges tárlatvezetést tartott Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 16. 11:08
Személyesen vezette körbe a sajtó munkatársait Magyar Péter kormányfő a Miniszterelnökség volt épületében, a Karmelita kolostorban szombat délelőtt.
Makro / Külgazdaság Erre nem lehet büszke Románia
Privátbankár.hu | 2026. május 16. 09:59
Soron kívül újból megerősítette negatív kilátással keleti szomszédaink államadós-besorolásait az S&P.
Makro / Külgazdaság Kubában megduplázták az üzemanyagok árát
Privátbankár.hu | 2026. május 16. 08:37
Kubában csaknem a duplájára emelték a benzin és a gázolaj árát pénteken, ennek ellenére Havannában csaknem az összes benzinkút zárva volt, mert nem volt mit eladni, ami jól tükrözi az amerikai olajblokád hatékonyságát.
Makro / Külgazdaság Tapasztalt segítőt kaphat maga mellé Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. május 15. 15:50
Az MVM korábbi vezérigazgató-helyettese, Tótth András lehet az energetikai államtitkár a Portfolio szerint. Korábban az EON-nál is szerzett tapasztalatot, most pedig Paks II. ügyével is foglalkoznia kell, ha valóban ő lesz a pozícióban.
Makro / Külgazdaság Beindult a tőzsdén a Mol, már a 4000 forintot közelíti az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. május 15. 14:43
Több mint 2,5 százalékos erősödés után 3968 forinton áll péntek délután a Mol árfolyama. A vezető részvényeknél azonban vegyes a kép: a Richter több mint 1,5 százalékot gyengült. 
Makro / Külgazdaság Jelentős a külföldi „hot money” jelenléte a forintpiacon
Privátbankár.hu | 2026. május 15. 14:13
Barlai Róbert támogatja az euró bevezetését Magyarországon, de az edigi árfolyammozgás okait szerinte nem lehet figyelmen kívül hagyni. Az új kormány részéről hiányolja a megtakarítási intézkedéseket, és arról beszélt: az uniós források hazahozatala önmagában nem megoldás.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG