2p

Mariusz Kamińskit és korábbi helyettesét, Maciej Wąsik-ot, akik mindketten a Jog és Igazságosság konzervatív párt tagjai, a 2007-ben elkövetett hatalmi visszaélés miatt börtönre ítélték, ami miatt a volt lengyel belügyminiszter éhségsztrájkba kezdett.

Mariusz Kamiński volt lengyel belügyminiszter, akit kedden tartóztattak le, mai nyilatkozatában kijelentette, hogy „politikai fogoly”, és éhségsztrájkba kezd.

Kamińskit és korábbi helyettesét, Maciej Wąsik-ot, akik mindketten a Jog és Igazságosság konzervatív párt tagjai, a 2007-ben elkövetett hatalmi visszaélés miatt ítélték el. A bíróság hétfőn börtönbe zárásra és két év fogságra kötelezte őket, ami tovább mélyítette a feszültséget Anddrzej Duda elnök és a kormány között.Tegnap az ügyük drámai fordulatot vett, mivel a két politikus Andrzej Duda elnök palotájában keresett menedéket, mielőtt letartóztatták őket.

Mariusz Kamiński volt lengyel belügyminiszter éhségsztrájkba kezdett. Fotó: EPA/Leszek Szymanski
Mariusz Kamiński volt lengyel belügyminiszter éhségsztrájkba kezdett. Fotó: EPA/Leszek Szymanski

Andrzej Duda lengyel elnök ma kijelentette, hogy nem nyugszik addig, amíg Mariusz Kamiński és Maciej Wąsik politikus ki nem szabadul a börtönből – írja a Reuters.

Donald Tusk, az ország miniszterelnöke azt mondta, hogy az elnök akadályozza az igazságszolgáltatást azzal, hogy menedéket adott a keresett férfiaknak – ezt már az Associated Press írta.

A vita középpontjában a konzervatív Jog és Igazságosság párt két tagja, Mariusz Kamiński volt belügyminiszter és volt helyettese, Maciej Wąsik áll, akiket 2007-ben hatalmi visszaélés miatt ítéltek el, majd decemberben két év börtönbüntetésre ítélték őket. Ragaszkodnak ahhoz, hogy ártatlanok. A bíróság hétfőn elrendelte, hogy a rendőrök börtönbe szállítsák őket. (The Guardian)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Vége a találgatásnak: Polgár Judit nem vállalja
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 19:25
Megszólalt a sakk-királynő. 
Makro / Külgazdaság Nem várt helyről kapott rossz hírt Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 18:16
Júniusban két hónap emelkedést követően csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe havi szinten.
Makro / Külgazdaság Mi járhat Varga Mihályék fejében?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 17:44
Ezt találgatja a piac a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése előtt. A tippversenybe főszerkesztőnk, Csabai Károly is beszállt, aki a Trend FM hétfő délelőtti adásában nemcsak a biztosra vett monetáris lazításról mondta el a véleményét, hanem arról is, hogy az év végéig hogyan alakulhat a jegybanki alapkamat.
Makro / Külgazdaság Jó hírek érkeztek Kanadából
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 16:45
Kanadában az elemzők által vártnál erőteljesebben lassult a fogyasztói árak éves növekedési üteme júniusban a májusi, több mint kétéves csúcsot követően.
Makro / Külgazdaság Esik az arany ára
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 16:27
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Makro / Külgazdaság Nem lehet nyugodt Szijjártó Péter a BYD székében?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 14:47
A kormány ki fogja vizsgálni Szijjártó Péter korábbi külgazdasági és külügyminiszter minden, a BYD Magyarország beruházásához kapcsolódó döntését – közölte a miniszterelnök az Országgyűlés ülésén hétfőn napirend előtt.
Makro / Külgazdaság Ennek se fog örülni, ha kedd reggel tankolni megy
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 14:09
Az üzemanyagok árai kedd reggeltől tovább drágulnak. 
Makro / Külgazdaság Örülhetnek a sógorok, de még így is csak a hátunkat nézik
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 13:11
Jókorát csökkent Ausztriában az infláció.
Makro / Külgazdaság Mivel tárgyalni nem sikerült az új kormánnyal, Győr az Alkotmánybírósághoz fordul
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:33
Jövőre becsődölne a város, ha maradna a szolidaritási adó jelen formájában.
Makro / Külgazdaság Ezúttal nem Magyarországon bukhat el az új uniós szankciós csomag – de elbukhat
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 11:28
Túlságosan húsba vágna egy szankció az egyik tagállamnak, az egész csomag elfogadása is veszélyben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG