5p

A Központi Statisztikai Hivatal csütörtök reggel közzétett számait értékelte Suppan Gergely, az MBH Bank vezető elemzője.

Mint arról lapunk is beszámolt, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtöki közlése szerint az ipari termelés volumene 2023 júliusában naptárhatástól megtisztítva 2,5 százalékkal mérséklődött. Meglepetésre viszont az előző hónaphoz viszonyítva a mutató szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján 2,8 százalékkal emelkedett.

Suppan Gergely, az MBH Bank vezető arra emlékeztet, az ipari termelés a 2015. évi átlaghoz viszonyítva 22,3 százalékkal bővült, míg 49,5 százalékkal haladja meg a 2010. évi átlagos termelési szintet. A szakember a havi szinten mért 2,8 százalékos növekedést annak tudja be, hogy

az energiaárak mérséklődése enyhülést okozhat az energiaintenzív ágazatokban,

amelyek termelése továbbra is visszafogott lehetett, azonban ennek mértéke már enyhülhet, míg a belső és külső kereslet továbbra is gyenge, de már stabilizálódhat.

A szakember emlékeztet, az ipari termelés 2022. negyedik negyedév elejétől tapasztalt megtorpanását döntően az energiaárak robbanásának következtében elsősorban az energiaigényes ágazatokban bekövetkező termelés visszafogása vagy leállása okozta. Hozzáteszi,

egyes ágazatokban, különösen az élelmiszeriparban a gyengülő belső és külső kereslet eredményezett visszafogottabb termelést.

Az ipari termelést az alacsonyabb energiafelhasználás hatására (részben az enyhe téli időjárásnak, részben a kényszerű energiamegtakarításnak köszönhetően) az energiatermelő ágazatok termelésének visszaesése is lefelé húzta. A KSH közleménye szerint a legnagyobb súlyú ágazatok közül járműgyártás, valamint a villamos berendezés gyártásának területén bővült a termelés volumene, míg a többi alágazatban csökkent, így a számítógép, elektronikai, optikai termék, valamint az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása is visszaesett – utal a csütörtöki gyorstájékoztatóra Suppan.

Az MBH Bank szakértője rámutat, az autógyártás területén a tavalyi második félévtől érdemi javulás következett be, a szereplők többsége a beszállítói láncok teljes helyreállásáról, a korábbi akut chip- és félvezetőhiány rendeződéséről számolt be, ennek köszönhetően tavaly decemberben új csúcsot ért el a hazai járműgyártás kibocsátása, az elmúlt két év során az elmaradó leszállítások miatt felhalmozódó rendelésállomány pedig kedvező kilátásokat jelenthet a termelésre. Mint írja, az ukrajnai háború, valamint az energiaválság jelentősen rontotta a kilátásokat a tavalyi év során, azonban az utóbbi hónapokban már jelentősen javulhatnának a kilátások, mivel energiahiánytól egyelőre nem kell tartani, így az európai gazdaságok elkerülték az akut energiaválságot, az energiaárak pedig szignifikánsan csökkentek a tavaly nyár végi szintekhez képest. Suppan Gergely úgy véli,

a kilátásokat javítja, hogy a járműgyártás új rendelései júniusban 18,6 százalékkal nőttek, míg a rendelésállománya 4,9 százalékkal haladta meg az egy évvel ezelőtti szintet.

Suppan optimista amiatt, hogy a hazai ipari rendelésállományok továbbra is növekedést mutatnak: hangsúlyozza, 10,6 százalékkal meghaladják az egy évvel ezelőtti szintet, az új rendelések pedig 5,1 százalékkal emelkedtek. Kiemeli, a hazai ipar teljesítménye az elmúlt években élesen elvált a német iparétól, köszönhetően az elmúlt évek számos kapacitásnövelésének, a működő tőke rekord mennyiségű beáramlásának és a kormány beruházásokat kifejezetten támogató gazdaságpolitikájának. Felhívja viszont a figyelmet arra, hogy a tavalyi év második felétől az energiaárak tavalyi emelkedése láthatóan nagyobb visszaesést okozott, ami versenyképességi, gyenge energiahatékonysági problémákat is tükrözhet.

Suppan Gergely optimista a jövőt illetően. Fotó: MBH Bank
Suppan Gergely optimista a jövőt illetően. Fotó: MBH Bank

Az elemző optimizmusának ad hangot elemzésében, mint fogalmaz, az energiaválság által okozott, várhatóan átmeneti megingásokat követően

az idei év második felében újra fokozatos élénkülésre számít az ipari termelésben,

amit a belső kereslet fokozatos helyreállása, valamint új – főleg az akkumulátorgyártáshoz és autóiparhoz, valamint élelmiszeriparhoz, vegyiparhoz, védelmi iparhoz kapcsolódó – kapacitások várható üzembe helyezése is támogathat. A hazai gazdaság középtávon jelentősen profitálhat a CATL, az SK Innovation, a Samsung SDI, a BMW, a Mercedes, a Sunwoda Electronics, a Huayou Cobalt, az EVE Power és más akkumulátorgyártó és beszállító kiemelkedő mértékű beruházásaival, valamint a védelmi ipari kapacitások kiépülésével, mivel a hadiipari kiadások szignifikáns növekedése várható a következő években. Suppan előrejelzése szerint idén a kifejezetten gyenge első féléves teljesítmény miatt 2,5 százalék körüli csökkenést vár az ipari termelésben, 2024-től azonban a felfutó új kapacitások hatására jelentősen élénkülhet az ipari termelés, ami az idei gyenge bázis miatt meghaladhatja a 8 százalékot – zárul az MBH Bank vezető elemzőjének tájékoztatása.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG