3p

A vatikáni diplomácia nem adja fel a felek közötti közvetítést és a békére irányuló kezdeményezéseket - hangoztatta Ferenc pápa a Vida Nueva spanyol digitális portálon pénteken közölt interjúban, melyben többek között a papi szolgálatról is beszélt.

Ferenc pápa "békeoffenzívának" nevezte az ukrajnai háború leállítására tett erőfeszítéseket. Kijelentette, folytatni akarja a megkezdett diplomáciai munkát, melyet még a tavasszal Matteo Zuppi bíborosra bízott, aki mostanáig Kijevben, Moszkvában és Washingtonban tárgyalt.

A katolikus egyházfő elmondta, Zuppi bíboros beszámolói alapján "Kijevben továbbra is a győzelemre összpontosítanak, nem élve a közvetítés lehetőségével". Moszkvának a pápai küldöttel szemben tanúsított magatartását  "diplomatikusnak" nevezte.

Úgy vélte, a felek közötti közvetítést illetően eddig az Ukrajnából Oroszországba szállított gyerekek hazatérése ügyében történt a legjelentősebb előrelépés. A megvalósítás érdekében - tette hozzá Ferenc pápa -  szándékában áll állandó diplomáciai képviselő kinevezése, aki a híd szerepét tölti be az orosz és az ukrán hatóságok között. "Számomra nagy lépés ez a háború fájdalmai közepette" - utalt a gyermekek minél előbbi hazatérésére.

Békeoffenzíváról beszélt Ferenc pápa. Fotó: Depositphotos
Békeoffenzíváról beszélt Ferenc pápa. Fotó: Depositphotos

Megerősítette, hogy Zuppi bíboros következő állomása Peking lesz, mivel "Washington és Peking tartja kézben a konfliktus enyhítésének kulcsát".

Elmondta, hogy a vatikáni diplomácia béketalálkozó előkészítésén dolgozik, amelyet vallási vezetők részvételével Abu-Dzabiban tartanának novemberben az ENSZ Dubajban esedékes klímacsúcsa előtt. A kezdeményezést Pietro Parolin bíboros, szentszéki államtitkár koordinálja, és azért is Abu-Dzabira esett a választás, hogy a béketalálkozót "a Vatikánon kívül, semleges területén rendezzék".

Ami a jövőbeli pápai utakat illeti, Ferenc pápa elmondta, hogy Koszovóba és hazájába, Argentínába készül, valamint a tervek között szerepel egy spanyolországi látogatás is. Megjegyezte ugyanakkor, hogy Európában a nagyobb országok előtt a kisebbeket akarja végigjárni.

A jelenleg a Lisszabonban zajló Ifjúsági Világtalálkozón résztvevő Ferenc pápa indulás előtt nyilatkozott a Vida Nuevának.

Azt mondta, olyan "normális" szeminaristák kellenek, akik nem baloldali, jobboldali vagy centrista pasztorációs ideológiát követnek, nem dogmákat hirdetnek, hanem cselekednek, járnak a világban, problémáikkal szembesülnek, fociznak.

Kifejtette, nem érkezett még el az ideje egy harmadik Vatikáni Zsinatnak, mivel még az 1962-ben kezdődött második Vatikáni Zsinat döntései sem valósultak meg.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG