2p
A jövőben a fegyverrel járó pénzügyőrök is részt vesznek az államot megillető összegek beszedésében - több lesz a végrehajtó is.

Molnár Tamás helyettes államtitkár, a NAV végrehajtási ügyekért is felelős szakmai irányítója a Magyar Időknek úgy fogalmazott: meg kell akadályozni, hogy egyesek nevén tíz- és százmilliós tartozások halmozódjanak fel, ez pedig leginkább úgy lehetséges, ha a NAV rögvest megteszi a szükséges lépéseket. Először minden késedelembe eső adófizetőnek - lehetőleg elektronikus úton - értesítést küldenek, majd ezután nem sokkal megkezdődik az eljárás.

Inkasszó helyett bekopogtatnak

Beszámolt arról is, míg az utóbbi időkben főként a bankoknak küldött átutalási megbízásban, vagyis az inkasszókban bíztak a hivatalnál, ezután egyre többször kopogtatnak majd be az adósokhoz a NAV emberei, miközben az inkasszók száma sem csökken.

Elmondta: kevesebb ember marad az irodában, többen kapják feladatul egyes adósok felkeresését, valamint bekapcsolódnak a teendők elvégzésébe - az egyébként fegyverrel járó - pénzügyőrök is. Az egyenruhások elejét vehetik annak is, hogy támadás érje az államot megillető összegekért fellépő NAV-osokat.

Molnár Tamás az interjúban kiemelte: jelenleg több mint nyolcezer olyan jármű fut az utakon, amelyet a hatóság végrehajtás alá vont, de még nem vett el a tulajdonostól. Hasonlóra a jövőben csak akkor kerülhet sor, ha az illető rendszeresen törleszti adótartozását - hívta fel a figyelmet.

Hol kezdjék?

3624 magánszemély szerepel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adótartozóinak listáján. Ők azok, akik 10 millió forintnál is nagyobb adótartozást halmoztak fel. A hatóság ismét közzétette a 100 milliónál többel adótartozással rendelkező nem magánszemélyek listáját is. A névsor mindkét listán meglehetősen hosszú. Ábel Jánostól Berki Krisztiánon át, Zsupos Gábornéig. Kik kerültek fel a listára? Itt vannak a nevek >>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az iráni háború világszerte elhozza a háborús inflációt
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 06:26
A közel-keleti konfliktus a Nemzetközi Valutaalap (IMF) értékelése szerint magasabb inflációt és lassabb globális növekedést fog eredményezni – közölte hétfőn Kristalina Georgieva, az IMF vezetője.
Makro / Külgazdaság Bezuhantak a Szegeden is jelen lévő kínai autógyár eladásai
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 14:31
Csökkentek márciusban a kínai BYD Co. és az XPeng járműeladásai az egy évvel korábbihoz képest, eközben növelte értékesítését a Li Auto és a Nio.
Makro / Külgazdaság Minimálisan csökkent a munkanélküliség az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 13:01
A vártnál több munkahely jött létre az Egyesült Államokban márciusban a mezőgazdasági szektoron kívül, miközben a munkanélküliség csökkent februárhoz képest a munkaügyi minisztérium adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Félmilliárd forinttal több jut a hungarikum pályázatokra
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 12:46
Az agrártárca 500 millió forint többlettámogatást biztosít a hungarikum pályázatokra – jelentette be az agrárminiszter húsvéthétfőn közösségi oldalán.
Makro / Külgazdaság Főleg a marketingesek használják a mesterséges intelligenciát
Privátbankár.hu | 2026. április 5. 15:15
A vállalati edukációban még jelentős tartalékok vannak.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter is beülne Orbán Viktor mellé a Védelmi Tanácsba
Privátbankár.hu | 2026. április 5. 13:38
A Tisza Párt elnöke felszólította a miniszterelnököt, hogy haladéktalanul tájékoztassa a fejleményekről.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter: Megtámadták a szuverenitásunkat!
Privátbankár.hu | 2026. április 5. 12:53
A külügyminiszter szerint megvédik a rezsicsökkentést.
Makro / Külgazdaság „Nem lehetetlen a hosszú élet, de tenni is kell érte” – mondja Kóka János, a Doktor24 alapító tulajdonosa
Kormos Olga | 2026. április 5. 11:31
A hosszú élet titkáról, a longevity egyszerűen vagy kicsit nehezebben megvalósítható feltételeiről beszélt Kóka János, a Doktor24 Medicina Zrt. alapító tulajdonosa a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság című konferenciáján.
Makro / Külgazdaság Részletes ábra érkezett a tojás áráról
Privátbankár.hu | 2026. április 5. 09:07
Érdekesen alakult a tojás ára.
Makro / Külgazdaság Sorsdöntő adatok érkezhetnek még a választás előtt
Privátbankár.hu | 2026. április 5. 08:27
Szerdán jelenik meg a fogyasztói árak márciusi adata.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG