2p
Magyarország mellett Lengyelország és Csehország ellen is eljárás indult.

Az Európai Bizottság elmondása szerint azért indítják el az eljárást, mert az országok nem hajtják végre a kötelező uniós menekültkvóták felállításáról szóló korábbi döntést. Dimitrisz Avramopulosz uniós migrációügyi biztos elmondása szerint egy hivatalos felszólító levelet küldenek Budapestnek, Varsónak és Prágának. A bizottság közleménye szerint az elmúlt hónapok során ismételten felszólították azokat a tagországokat, amelyek eddig egyetlen menedékkérőt sem vettek át, valamint azokat, amelyek több mint egy éve nem vettek át senkit Olaszországból és Görögországból. A most eljárás alá helyezett három ország nem hozta meg a szükséges intézkedéseket, és ezzel megsértik a tanácsi határozatokból eredő jogi kötelezettségeiket.

Ezzel megindul az eljárás a 120 ezer menedékkérő áthelyezését célzó mechanizmus ügyében, amelyet az EU-tagországok belügyminiszterei minősített többségi szavazással, mások mellett Magyarország ellenkezése dacára fogadtak el 2015 szeptemberében. Avramopulosz hangsúlyozta, hogy nem fogják magukra hagyni az unió külső határain fekvő tagállamokat, az áthelyezésekből minden országnak ki kell vennie a részét, nincsenek kivételek, ez ugyanis nem választás kérdése, hanem jogi kötelesség, amelyről közös döntés született.

Szijjártó Péter korábban a fenyegetést európaiatlannak és zsarolónak minősítette, erről korábban itt írtunk bővebben. >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Negatívról stabilra – döntött a hitelminősítő
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:37
Jó hírt kapott a kínai gazdaság.
Makro / Külgazdaság Mosolyt csalt Magyar Péter arcára Mészáros Lőrinc
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:17
Itt a válasz a hétfői levélre.
Makro / Külgazdaság Ukrán segítséggel épülne a lengyel drónarmada
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:58
Kell az ukránok szakértelme.
Makro / Külgazdaság Hiába a fölényes Tisza-siker, Varga Mihályék még nem lazíthatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:49
Ezt mutatja a Monetáris Tanács keddi kamadöntése előtt az Mfor Elemzői Konszenzus.
Makro / Külgazdaság Ez lehet a Tisza-kormány egyik legnagyobb gazdasági kihívása
Imre Lőrinc | 2026. április 27. 12:18
Az Orbán-kormány 16 éve alatt összességében nem sikerült csökkenteni a Budapest és a vidéki régiók közötti gazdasági különbségeket. 2016 környékén valamelyest szűkült az olló, de a 2020-as évek után visszatértünk a startvonalra, vagy talán még azon is túlra. A Tisza most ismét nekikezdhet a felzárkóztatásnak.
Makro / Külgazdaság Érdekes közleményt adott ki a kormány, Orbán Viktorról szó van benne, a vagyonmentésről nem
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:04
Nem tűnik el hetekre a leköszönő miniszterelnök? De mi a helyzet a bécsi repülőtérről felszálló magángépekkel?
Makro / Külgazdaság Keddtől megint érdemes szemkötővel menni a benzinkútra
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 11:41
Itt a fordulat, újra meglódulnak felfelé a piaci árak.
Makro / Külgazdaság Mészáros Lőrinc a munkavállalói miatt aggódik, megkereste Magyar Pétert
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:51
Nem szeretik a bizonytalanságot a Mészáros Csoportnál.
Makro / Külgazdaság Rossz hírek jöttek egy másik fontos tengeri kereskedelmi útvonalról is
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:39
Aktivizálódtak a kalózok is.
Makro / Külgazdaság Itt a fordulat? Sokkal több embert raktak ki Ausztriából, mint ahányan érkeztek
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 09:24
Beindultak a kitoloncolások.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG