5p
Az amerikai vezetés hivatalos nyilatkozatban vádolja a Észak-Koreát a WannaCry nevű vírus elterjesztésével. A program hatalmas károkat okozott világszerte és bár az amerikai nemzetbiztonsági szervek tudtak a Windows gyengeségéről, megtartották maguknak az információkat - ezzel pedig több százezer felhasználónak váltak elérhetetlenné az adatai, miközben a Microsoft anyagi főnyereményként könyvelhette el az ügyet.

A Trump-kormány hivatalosan is Észak-Koreát vádolja a WannaCry néven elterjedt kibertámadásokért – írja a Reuters. Az év elején elindított támadás számos kórház, pénzügyi intézet és vállalkozás körében okozott fennakadásokat, az amerikai elnök biztonsági tanácsadója szerint a támadás széleskörű volt és milliárdokat emésztett fel, ezért pedig a koreai vezetés közvetlenül felelős.

Észak-Korea ellenőrzés nélkül, kifejezetten rosszul viselkedett az elmúlt évtizedben, ez a kártékony hozzáállás pedig már minden képzeletet felülmúló szintet kezd elérni – írja Tom Bossert. Az Egyesült Államok kormánya nagy önbizalommal állítja, hog a Lazarus Csoportként elhíresült hackerek a koreai vezetéssel összedolgozva terjesztették el a WannaCry-t. Biztonsági szakemberek és az amerikai hivatalos szervek szerint ugyanez a csoport felelős a Sony ellen 2014-ben elkövetett támadásért, amely során számos vállalati információ került a nyilvánosság elé, illetve törlődött a cég szervereiről.

Az északi-koreai vezetés egyelőre nem reagált a hírre, de korábban már tagadták kapcsolatukat a számítógépes vírussal, lejárató kampánynak nevezve az amerikaiak híreszteléseit. Washington nyilatkozata nem tartalmaz konkrét válaszlépéseket, sem a támadással gyanúsítottak neveit.

MIlliárdos károk világszerte

A Wannacry májusban terjedt el, a megjelenést követő pár nap alatt az Egyesült Királyságban leálltak a kórházak rendszerei, de a zsarolóvírus terjedése kapcsán rövid időn belül, csaknem száz ország érintettségéről jelentek meg hírek, érintett Spanyolország, Nagy-Britannia, Ukrajna, Oroszország, India és Kína is - közölte a Kormányzati Eseménykezelő Központ. Az elemzések szerint a WannaCry távoli kódfuttatást kezdeményez a Microsoft Windows rendszerekben önmaga terjesztéséhez. Mivel a vírus képes féregszerűen terjedni, ezért rendkívül gyorsan fertőz a belső hálózatokon is.

A WannaCry ransomware egy fertőzött gépen.

A támadássorozat világszerte mintegy 150 országban okozott problémákat májusban és több mint 300 ezer számítógépet tudott megfertőzni. Az egyik legnagyobb károkat a FedEx szenvedte el: az amerikai globális szállítmányozó vállalat szeptemberi nyilatkozata alapján több mint 300 millió dolláros károkat okozott a program.

Magyarországon a Telenort is elérte a ransomware-típusú vírus. Sárvári Richárd, a Telenor megbízott műszaki vezérigazgató-helyettese akkor elmondta: nem voltak veszélyben a lakossági felhasználók adatai és eszközei a világszerte észlelt kibertámadás sorozatban, a Telenor előfizetői változatlanul használhatják készülékeiken az internetet. Mint később kiderült, mindössze néhány száz gépet tudott csak megfertőzni a program Magyarországon és alig hozott valamit a hackerek konyhájára.

A támadás elsőre egy ransomware vírusnak tűnt, amelynek lényege, hogy a számítógép adatait kódolással elérhetetlenné teszi, a felhasználók pedig csak bitcoin valutában történő váltságdíj kifizetése esetén kaphatják vissza az adataikat. Számos szakember azonban mindez csak figyelemelterelés volt, hogy a hackerek eltitkolják a program igazán kártékony tevékenységét. A feltételezések szerint a WannaCry véletlenül szabadult el, miközben a kódot fejlesztették. Ez magyarázhatja, miért is sikerült ilyen könnyen leállítani a szoftvert - írja az Origo.

A Microsoft nyert az ügyön csak igazán

A program a Windows szoftverének egyik gyengeségére épített, amelyet az Amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség fedezett fel – az NSA azonban ezt az információt saját célokra használta, hogy kibertámadásokhoz alkalmas eszközöket hozhasson létre. A Shadow Brokers nevű csoport később feltörte az NSA szervereit és online közzétette az érzékeny információkat. A hír komoly felháborodást keltett a Microsoft részéről, a vállalat elnöke szerint a nemzetbiztonsági szerveknek inkább javítania kellene ezeket a biztonsági réseket, nem pedig saját célokra felhasználnia.

Az eset végül anyagi szempontból biztos főnyeremény lehet a Microsoftnak: azok a szervezetek, amelyek eddig a túl magas költségek miatt nem álltak át a régi Windowsokról az új, védettebb verzióra, most kétszer is meggondolják, hogy megéri-e kockáztatni. Bár 100 százalékos védelem nem létezik, de az új kiadásokra legalább érkeznek biztonsági frissítések, ellenben a Windows 98 és Windows XP-vel, amelyek terméktámogatása megszűnik. Erről részletesebben is írtunk korábban.

Egy készpénzfelvételnek indult – hogyan lett adatlopás a vége?

Ismerjük már a különböző vírusirtók és az online biztonsági lépések használatának fontosságát, a hackerek azonban nem csak a virtuális, hanem a fizikai térben is leselkednek ránk. Egy bankkártya adatainak megszerzése épp annyi ideig tart, ameddig készpénzt veszünk fel egy automatából, a hatását azonban akár csak hónapokkal később vesszük észre a bankszámlánkon. Tovább >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:56
A világ leggazdagabb embere szerint azok nélkül, amit mond, az Egyesült Államok képtelen lesz kilábalni.
Makro / Külgazdaság Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:41
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar? Téved.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG