1p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Elemzők szerint a következő hónapokban stagnálhat az ipari termelés. Bár augusztusban a rendelésállomány 13,2 százalékkal volt magasabb, mint az előző év azonos időszakában, az új rendelések száma csökkent.

Kevesebb új rendelés

Elemzők szerint a következő hónapokban stagnálhat az ipari termelés, fellendülés azonban még jövőre sem várható, mivel a fő exportpiacokon és világszerte is lassul a gazdasági növekedés. A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint kedvező, hogy a meglévő feldolgozóipari rendelésállomány augusztusban 13,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi szintet, a szakértők ugyanakkor arra hívták fel a figyelmet, hogy az új megrendelések állománya csökkent.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közölte, hogy augusztusban 0,8 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene az előző év azonos hónapjához viszonyítva, a munkanaphatástól megtisztított index pedig 1,4 százalékos növekedést jelez. Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazított ipari termelés augusztusban 2,6 százalékkal emelkedett. Az év első nyolc hónapjában 0,4 százalékkal alacsonyabb volt az ipari kibocsátás, mint az előző év azonos időszakában.

A járműgyártás kibocsátása 2,8 százalékkal bővült, az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása pedig 1,2 százalékkal növekedett. A legnagyobb mértékben a számítógép, elektronikai, optikai termékgyártás 15,3 százalékos csökkenése nyomta rá bélyegét a teljes ipari termelés alakulására.

Gyenge a belső és a külső kereslet is

Trippon Mariann, a CIB Bank vezető elemzője szerint az adatokból továbbra is az látszik, hogy az ipar gyengélkedik, hiszen az első nyolc hónap kibocsátása alacsonyabb volt, mint az előző év azonos időszakában. Ennek oka, hogy a fő exportpiacokon, elsősorban Németországban, de a világban is lassult a növekedés dinamikája. A belföldi értékesítésre pedig a jól ismert problémák hatnak: a gyenge kereslet és a beruházások csökkenése - fejtette ki.

Az elemző szerint a következő hónapokban valamivel jobb teljesítmény, vagy legalábbis stabilizálódás várható ugyan, de ezzel együtt sem számít sem az idén, sem jövőre az ipari termelés jelentős dinamizálódására.

Támaszt nyújthat az autógyártás az újonnan belépő kapacitások révén- most csökkent a növekedési üteme - de az összes többi szegmensben borúsak a kilátások, amit a rendelésállományok alakulása is alátámaszt - mondta. Hozzátette, hogy a kilátások szempontjából releváns új megrendelések csökkentek az egy évvel korábbihoz hasonlítva - az új export rendelések 17,3 százalékkal, a belföldi rendelések 7,1 százalékkal - és ezek az adatok egyértelműen jelzik, hogy Nyugat-Európában is gyengül a konjunktúra.

A CIB Bank előrejelzése szerint az ipari termelés az idén 3,1 százalékkal, jövőre 6,3 százalékkal emelkedik.

Az autóipar nyújthat támaszt

Az ipar teljesítménye hullámzó az utóbbi hónapokban; augusztusban például az előző hónaphoz képest növekedés volt, az egy évvel ezelőtti teljesítményhez képest viszont visszaesés - mutatott rá Török Zoltán, a Raiffeisen Bank Zrt. elemzője.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a feldolgozóiparon belül átrendeződés figyelhető meg. Az autóipar növekedési üteme csökkent, de súlya már 21 százalék fölötti, az elektronikai iparban viszont folytatódik a tavalyi év második negyedévében megkezdődött visszaesés.

Bár a folyamatok ellentmondásosak, az élelmiszeripar összességében növekedett, ami Török Zoltán szerint azért is fontos, mert az ágazatban magas a foglalkoztatottak száma.

A további kilátásokkal kapcsolatban a szakember azt mondta: nem várható, hogy a külső környezet javulna az idei év hátralévő részében, inkább érezhető romlására lehet számítani. Török Zoltán ennek ellenére úgy látja, hogy a magyar ipar teljesítménye szinten marad, az autóiparban van annyi új kapacitás, ami ellensúlyozni tudja a kedvezőtlen folyamatokat.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Dőlnek a dominók a török legfelsőbb pénzügyi körökben, elképesztő bűnszervezetet lepleztek le
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:19
A török pénzpiaci folyamatokat manipuláló bűnszervezetet leplezett le a török rendőrség – jelentette be kedden a török igazságügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kieshetnek a csontvázak a Kisfaludy Program ügyeiből
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:39
Kapitány István bejelentette, elrendelték a nyomozást a 475,3 milliárd forintos Kisfaludy Program ügyében.
Makro / Külgazdaság Az Egyesült Királyság újabb fontos lépést tesz az EU felé
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 15:27
Az Egyesült Királyság és az Európai Unió megállapodott a Brexit élelmiszer-exportját érintő bürokrácia megszüntetéséről szóló megállapodástervezetben.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Nem sikerült beszervezniük
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:06
A Fidesz elnöke olyan dokumentumokat tett közzé kedden Facebook-oldalán, amelyek azt bizonyítják, hogy az állampárt megfigyelte őt és feleségét.
Makro / Külgazdaság Trump mozgásteréről is döntenek az amerikai félidős választáson
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:49
Az Egyesült Államokban kedden tartják a félidős választásokat, amelyeken a képviselőház mind a 435 helyéről, 35 szenátusi mandátumról és 36 kormányzói posztról is döntenek. A Trend FM által megkérdezett külgazdasági szakújságíró szerint a választás egyik legfontosabb kérdése, hogy a republikánusok meg tudják-e őrizni kongresszusi többségüket, vagy a demokraták olyan pozícióba kerülnek, amely jelentősen korlátozhatja Donald Trump elnökségének hátralévő két évét.
Makro / Külgazdaság Balaton, Velencei-tó: a tartósan alacsony vízállás a következő években is komoly kihívást jelenthet
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:22
A 2003-ban mért történelmi minimum közelébe süllyedt a Balaton vízszintje október elején. A tartós vízhiány hátterében egyre nagyobb szerepet játszik a klímaváltozás, amely a nyári párolgás fokozódásával nehezíti a tó természetes vízutánpótlását. az ELTE Meteorológiai Tanszék doktorandusza szerint a korábban megszokottnál jóval nehezebbé vált a tavak vízháztartásának egyensúlyban tartása.
Makro / Külgazdaság Kezd eldurvulni a tankolás: egyre nagyobb az árkülönbség a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:43
Egyre nagyobb a szakadék a két meghatározó üzemanyagfajta árazása között, derül ki a legfrissebb piaci információkból. 
Makro / Külgazdaság Ráharapott a magyar cégvilág a mesterséges intelligenciára a GKI szerint
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:11
Több mint ötödével nőtt a mesterséges intelligenciát (AI) használó vállalatok aránya 12 hónap alatt.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:16
Mindenki jól járna, de főleg Donald Trump Amerikája? Újabb vad ötlet pattanhatott ki az elnök fejéből. 
Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG