1p
Több elemző úgy véli, hogy a vártnál kissé jobb második negyedéves munkanélküliségi adat már közel jár az éves mélyponthoz

A KSH szerint a munkanélküliek száma az év második negyedévében 472 ezer volt, ami megegyezik az egy évvel korábbi, 10,9 százalékkal. A foglalkoztatottak létszáma idén április és június között 3 millió 876 ezer volt, 67 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A részletekről korábbi cikkünkben olvashat.

A CIB Bank elemzője szerint az a tény, hogy egy év alatt 1.4 százalékkal javult és most 57.2 százalékos a foglalkoztatás, az egyértelműen a közmunka programnak köszönhető és ez szociális szempontból ugyan fontos, de a GDP-t nem növeli. Jobbágy Sándor felhívta a figyelmet, hogy ha a gazdaság visszaesik, akkor a munkanélküliség szezonális mutatója ugyan javulhat, de semmiképp sem tartósan. A magánszférára vonatkozó májusi jövedelmi adatok csökkenő foglalkoztatást mutatnak. Ebből Jobbágy Sándor azt a következtetést vonta le, hogy a most közölt 10,9 százalékos munkanélküliségi adat lehet, hogy a nyáron még egy-két tizeddel lejjebb megy, de az év egészében 11,4 százalék, jövőre 11,1 százalék körül alakulhat.

Az MKB Bank vezető elemzője is úgy véli, hogy a vártnál jobb második negyedévi munkanélküliségi adat és a javuló aktivitás a kormányzati közmunkaprogramnak köszönhető. Kondrát Zsolt szerint a 10,9 százalékos munkanélküliség valószínűleg az éves mélypont lehet, talán egytizeddel még javulhat, de az év hátralévő részében a mutató 11,0-11,2 százalék között alakulhat, az éves átlag pedig várhatóan 11,2 százalék lesz.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
Makro / Külgazdaság Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:22
És még sokkal többet is ajánlottak a befektetők. A kamatok csökkentek.
Makro / Külgazdaság Kilenc éve nem volt ilyen alacsony az infláció Csehországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 11:11
Az energiaárak közel 10 százalékkal csökkentek, ez is fontos szerepet játszott a 2016 decembere óta nem látott értékben.
Makro / Külgazdaság Mellár Tamás: 2012 óta kéthavi nyugdíjnak megfelelő összeggel lettek szegényebbek a nyugdíjasok
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. február 5. 10:11
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke, közgazdász  a február 4-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 91. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Mellélőttek az elemzők: meglepetés Németországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 09:17
Csökkenés helyett jelentős növekedés.
Makro / Külgazdaság 34 év, 34 millió forint – mihez kapcsolódnak ezek a számok?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:58
Már 750 milliárdot helyeztek ki a programban.
Makro / Külgazdaság Valami megmozdult a kiskereskedelemben?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:30
Itt vannak a tavaly decemberi adatok.
Makro / Külgazdaság Beröffentenék a román gazdaságot, de a gázárplafon marad
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 07:36
A kiigazítás után gazdaságélénkítést tervez a román kormány.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG