2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Mások élete veszélyeztetésének gyanújával eljárás indult pénteken Agnes Buzyn korábbi francia egészségügyi miniszter ellen a koronavírus-járvány franciaországi kezelése miatt folyó eljárás keretében.

A kormánypárti politikust, aki tavaly februárig irányította az egészségügyi tárcát, pénteken kilenc órán át hallgatta meg a miniszteri rangú politikusok ügyeivel foglalkozó, 1999-ben létrehozott francia köztársasági bíróság (CJR). Ő az első francia döntéshozó, akit megvádoltak a járványkezelés miatt.

Az eddig 115 ezer áldozatot követelő pandémia kezdetén hivatalban lévő kormány ellen eredetileg kilencven panasz érkezett arra a jogszabályra hivatkozva, amely szerint két év szabadságvesztéssel és 30 ezer eurós (10,5 millió forintos) pénzbüntetéssel sújtható az a kormánytag, aki szándékosan elmulasztja meghozni az emberek biztonságára veszélyt jelentő eseményekkel szemben a megfelelő intézkedéseket.

A kilencvenből 53-at vizsgált meg a CJR, és kilencet talált befogadhatónak. Ezek alapján tavaly július 7-én indította meg az előzetes vizsgálatot Édouard Philippe korábbi miniszterelnök, Agnes Buzyn volt egészségügyi miniszter és utóda, Olivier Véran ellen. Utóbbi jelenleg is az egészségügyi tárcát vezeti. Közülük egyelőre csak Agnes Buzyn kapott idézést, jóllehet az ügyészség korábban mindhármuknál tartott házkutatást.

Buzyn tavaly február közepén azért lépett ki a kormányból, mert ő lett a kormánypárt polgármesterjelöltje Párizsban a márciusi önkormányzati választásokon, ahol alulmaradt a szocialista városvezetővel, Anne Hidalgóval szemben.

A volt miniszter óriási felháborodást váltott ki, amikor később úgy nyilatkozott: a tárcától való távozásakor "tudta, hogy a cunami előttünk áll", miközben januárban miniszterként nyilvánosan még azt állította, hogy a koronavírus elterjedésének kockázata a lakosság körében nagyon csekély, bár hozzátette, hogy ez még változhat.

A nemzetgyűlés vizsgálóbizottsága előtt 2020 júniusában Buzyn elmondta: január 11-én írásban jelezte a miniszterelnöknek és a köztársasági elnöknek is, hogy a koronavírus "potenciális veszélyt" rejt magában.
Francois Molins, a semmítőszék főügyésze szerdán közölte, hogy az eljárás megindítása óta 14 500 további panasz érkezett a CJR-hez a kormányzati válságkezelés ügyében.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az Otthon Startos projekteket is érinti a kormány előterjesztése
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 12:02
A kormány módosítja a még Lázár János nevével fémjelzett, 2023-as építészeti törvényt. A változtatások három fő területet érintenek: szigorúbb környezetvédelmi ellenőrzések jöhetnek a nagyberuházásoknál, megtorpanhatnak az Otthon Start programhoz kapcsolódó kiemelt lakásprojektek és az Európai Unió Bírósága (EUB) által meghozott elmarasztaló ítélet is lekerülhet az asztalról.
Makro / Külgazdaság Hamarosan életbe léphet a vészforgatókönyv Romániában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 10:31
Már nem az áramtermelés, hanem a leállított blokkok túlhevülése a tét Csernavodánál, az ország egyetlen nukleáris erőművénél.
Makro / Külgazdaság Beütött a krach a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 09:13
Szerdáról csütörtökre emelkedett az üzemanyagok kiskereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Magyarországot is útba ejtette az Európai Unió egyik vezetője, súlyos kérdések kerültek az asztalra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 06:50
Három tagállamban tárgyalt szerdán António Costa a következő hétéves költségvetésről. A napot Budapesten zárta Magyar Péterrel, kettejük megbeszélésén az Európai Unió bővítése és a migrációs politika is szóba került.
Makro / Külgazdaság Megduplázná venezuelai olajtermelését az amerikai Chevron
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 17:21
A Chevron amerikai olajipari konszern megerősítette venezuelai tevékenységének jelentős bővítését, néhány nappal azután, hogy Donald Trump amerikai elnök olajmegállapodást jelentett be az Egyesült Államok és Venezuela között.
Makro / Külgazdaság Jó hír jött Németországból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 15:29
Jelentősen javította a német gazdaság idei és a következő két évre vonatkozó növekedési előrejelzését a DIW gazdaságkutató intézet, elsősorban a vártnál erősebb export és az iráni háború nyomán a korábban feltételezettnél enyhébb energiapiaci sokk miatt.
Makro / Külgazdaság A Fidesz átírná az Orbán Viktor visszatérését blokkoló szabályokat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 14:53
Bóka János szerint megfelelő választói felhatalmazással a Fidesz akár meg is változtathatná azokat a szabályokat, amelyek jelenleg kizárják Orbán Viktor 2030-as visszatérését. A frakcióvezető szerint a volt kormányfő továbbra is meghatározó szereplője maradna a pártnak.
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy drágább lett-e a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 11:09
Itt vannak az országos átlagárak.
Makro / Külgazdaság Júliusban sem talált magára a hazai turizmus
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 08:30
A külföldi vendégek száma 1,9 százalékkal csökkent.
Makro / Külgazdaság Megvan a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő új vezetője
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 20:19
Balázs Zoltán sok területen évtizedes tapasztalattal rendelkezik, Kármán András a piaci gondolkodását, hatékonysági szemléletét és szervezetépítő készségét tartja elengedhetetlennek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG