1p

Nyolcvanhat éves korában elhunyt Elisabeth Kopp, az első nő, akit Svájcban miniszterré neveztek ki - jelentette be pénteken a svájci kormány.

A jogász végzettségű volt minisztert, aki az 1956-os magyarországi forradalommal kapcsolatban az emberi jogok tiszteletben tartásáért harcolt, majd környezetvédő és a nők jogainak védelmezője is lett, április 7-én érte a halál hosszú betegség után. A zürichi Elisabeth Kopp, a Svájci Radikális - Demokrata Párt tagja 1984. október 2-án lett az igazságügyi és rendőrségi tárca vezetője, egyúttal az első nő a mindenkori svájci kormányban.

Neve arról is ismert, hogy 1989. január 12-én az egyik legnagyobb svájci politikai botrány miatt lemondásra kényszerült, mert megvádolták azzal, hogy megszegte a hivatalával járó titoktartási kötelezettséget. A rendőrségi ügyekért is felelős Elisabeth Kopp beismerte a kormánytagok előtt, hogy figyelmeztette férjét, az adócsalással vádolt, majd kábítószer-csempészéssel kapcsolatos pénzmosásba is keveredett Hans W. Koppot, hogy nyomozás indult ellene. (MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A világ egyik legnagyobb aranykészletén ül egy kriptós cég
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 16:58
Heti 1-2 tonnát vásárolnak belőle továbbra is.
Makro / Külgazdaság Nem növeli termelését az OPEC, maradhat a magas olajár?
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 15:07
Nem változtatnak a terveken az iráni feszültség árnyékában sem.
Makro / Külgazdaság Néhány óra múlva indul a százmilliárdos támogatási program, érdemes a rajtvonalra állni
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 11:53
Indul az energiatárolós program, hétfőn délelőtt már lehet jelentkezni. A cégek is készülhetnek.
Makro / Külgazdaság Megjelent Orbán Viktor vagyonnyilatkozata is: 7,2 milliós havi fizetés, csökkenő megtakarítás
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 09:58
Az is kiderült, hogy a miniszterelnök nincsenek a személyes tulajdonában vagyontárgyak.
Makro / Külgazdaság Mibe fektette a pénzét Magyar Péter?
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 09:24
62 milliót tart értékpapírban a Tisza elnöke, de milyen befektetéseket választott?
Makro / Külgazdaság Kapaszkodhat a magyar kormány a jövő héten – sok minden kiderül
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 09:11
Árulkodó tavaly decemberi és egész éves adatokat közöl a jövő héten is a KSH.
Makro / Külgazdaság Az oroszoknak érdeke lenne az energiapiaci megbékélés Európával, de akkor már inkább mi diktálhatunk
Imre Lőrinc | 2026. február 1. 06:04
A közeljövőben nem, de hosszabb távon az Európai Uniónak és Oroszországnak is ismét érdeke lehet az energiapiaci együttműködés. Addig viszont az EU-nak változtatnia kell a gondolkodásán, új földgáz- és kőolajprojekteket kell indítania – hangzott el a Klasszis Befektetői Klub idei első, energiaipari trendekről és kilátásokról szóló panelbeszélgetésén. Amin az is szóba került, hogy Kína miként tudja zsarolni a nyugati világot a kritikus fontosságú nyersanyagok piacán, és hogy mi lehetne erre Európa válasza.
Makro / Külgazdaság Hátborzongató tendencia figyelhető meg a Parkinson-kórnál
Privátbankár.hu | 2026. január 31. 12:03
Egyre több fiatalabb, aktív korú él ezzel a szörnyű betegséggel.
Makro / Külgazdaság Kell-e félnünk az új vírustól?
Privátbankár.hu | 2026. január 31. 11:35
Kemenesi Gábor, a Pécsi Tudományegyetem virológusa a Facebookon értékelt.
Makro / Külgazdaság Izraellel nagyot fordult a világ
Privátbankár.hu | 2026. január 31. 10:53
A leminősítést valószínűsítő negatívról stabilra javította a közel-keleti állam adósosztályzatának kilátását a Moody's.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG