2p

Halálának hírét a Magyar Torna Szövetség és a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) jelentette be hétfőn.

Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász koronavírus-fertőzés okozta betegség miatt került kórházba.

Csollány Szilveszter 1998-ban Szentpéterváron Európa-bajnok, 2000-ben Sydneyben olimpiai aranyérmes, 2002-ben Debrecenben pedig világbajnok lett gyűrűn. Egy olimpiai arany- és ezüst-, egy világbajnoki arany- és öt ezüst-, illetve egy Európa-bajnoki arany-, egy ezüst- és négy bronzérem után vonult vissza. Az UTE, a Dunaferr SE és a Budapesti Honvéd sportolója volt.

Csollány Szilveszter a 2000-es olimpián Sidney-ben, aranyéremmel a nyakában. (Fotó: MTI)
Csollány Szilveszter a 2000-es olimpián Sidney-ben, aranyéremmel a nyakában. (Fotó: MTI)

A Testnevelési Főiskolán 1992-ben szerzett edzői képesítést, 2001-től pedig a József Attila Tudományegyetem budapesti médiaintézetének hallgatója volt.

Tudtuk, hogy súlyos beteg, hetek óta kórházban volt. Nem csak hozzátartozói és az olimpiai család, hanem egy egész ország szurkolt Sydney bajnokáért. Tudtuk, hogy az olimpiánál is nagyobb csatáját vívja, de bíztunk benne. Erős szervezetében, küzdeni akarásában, felépülésében. A csatát azonban most elvesztette. Szilas január 24-n örökre elment...

- áll a MOB közleményében.

Csollány Szilvesztert a MOB saját halottjának tekinti. Egyúttal együttérzését fejezi ki a családnak és a tornászok közösségének.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter és Vitályos Eszter is helyet kap a Fidesz padsoraiban
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 16:36
Megalakult a Fidesz frakciója.
Makro / Külgazdaság Negatívról stabilra – döntött a hitelminősítő
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:37
Jó hírt kapott a kínai gazdaság.
Makro / Külgazdaság Mosolyt csalt Magyar Péter arcára Mészáros Lőrinc
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:17
Itt a válasz a hétfői levélre.
Makro / Külgazdaság Ukrán segítséggel épülne a lengyel drónarmada
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:58
Kell az ukránok szakértelme.
Makro / Külgazdaság Hiába a fölényes Tisza-siker, Varga Mihályék még nem lazíthatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:49
Ezt mutatja a Monetáris Tanács keddi kamadöntése előtt az Mfor Elemzői Konszenzus.
Makro / Külgazdaság Ez lehet a Tisza-kormány egyik legnagyobb gazdasági kihívása
Imre Lőrinc | 2026. április 27. 12:18
Az Orbán-kormány 16 éve alatt összességében nem sikerült csökkenteni a Budapest és a vidéki régiók közötti gazdasági különbségeket. 2016 környékén valamelyest szűkült az olló, de a 2020-as évek után visszatértünk a startvonalra, vagy talán még azon is túlra. A Tisza most ismét nekikezdhet a felzárkóztatásnak.
Makro / Külgazdaság Érdekes közleményt adott ki a kormány, Orbán Viktorról szó van benne, a vagyonmentésről nem
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:04
Nem tűnik el hetekre a leköszönő miniszterelnök? De mi a helyzet a bécsi repülőtérről felszálló magángépekkel?
Makro / Külgazdaság Keddtől megint érdemes szemkötővel menni a benzinkútra
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 11:41
Itt a fordulat, újra meglódulnak felfelé a piaci árak.
Makro / Külgazdaság Mészáros Lőrinc a munkavállalói miatt aggódik, megkereste Magyar Pétert
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:51
Nem szeretik a bizonytalanságot a Mészáros Csoportnál.
Makro / Külgazdaság Rossz hírek jöttek egy másik fontos tengeri kereskedelmi útvonalról is
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:39
Aktivizálódtak a kalózok is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG