2p
A születések száma nem változott egy év alatt, de sokkal többen haltak meg - 36 ezerrel kevesebben lettünk novemberre. A házasságok száma viszont elképesztően emelkedik.

Ugyanannyi gyerek született, mint egy évvel korábban

2015 első tizenegy hónapjában 83 763 gyermek jött világra, ami mindössze 95-tel, 0,1%-kal múlta felül az előző év azonos időszakit. A születésszám az év első öt hónapjában átlagosan 3,2%-kal, szeptemberben pedig 0,7%-kal emelkedett. Az év többi hónapjában átlagosan 2,8%-kal kevesebben születtek, mint egy évvel korábban.

Sokkal többen haltak meg

Nagyot emelkedett viszont a halálozás: az elhunytak száma 120 063 fő volt, ami 4,8%-kal, számszerűen 5 468-cal haladta meg a 2014. január–novemberit. A KSH szerint a január–februári jelentős halálozási többletben a tetőző influenzajárvány és az előző év alacsony bázisértéke játszhatott közre. A július–augusztusi átlagosan 6,9%-os emelkedés hátterében a hőhullámok halandóságra gyakorolt kedvezőtlen hatása állhat. Ezt követően a szeptember–novemberi időszakban átlagosan 5,7%-kal kevesebb elhunytat regisztráltak, mint egy évvel korábban.

36 ezerrel kevesebben vagyunk

A halálozások száma nagyobb mértékben emelkedett, mint a születéseké, így a természetes fogyás 2015 első tizenegy hónapjában 36 300 főre nőtt.

Fejvesztve rohanunk házasodni

A házasságok száma viszont nagyot ugrott. A 2015. január–novemberben anyakönyvezett 43 190 házasságkötés nagymértékben, 17%-kal, számszerűen 6 241-gyel haladta meg a bázisidőszaki értéket. A frigyek száma mind a tizenegy hónapban felülmúlta az egy évvel korábbit, ezen belül októberben 37%-kal többen kötöttek házasságot, mint az előző év azonos időszakában.

A házasságok számának alakulása
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG