2p
Egy fokozattal, "B mínusz" szintre javították a hosszú távú szuverén adósságot.

A Standard & Poor's (S&P) pénteken közölte: csökkent annak az azonnali kockázata, hogy az európai uniós mentőcsomaggal kisegített szigetország kormánykötvényei nemteljesítővé válnak.

A ciprusi gazdaság kilátásai stabilak, a vártnál kisebb lesz a hazai össztermék (GDP) visszaesése 2013-ban - indokolta döntését a hitelminősítő. Az S&P arra is számít, hogy a ciprusi kormány tartja magát ahhoz a fájdalmas intézkedéseket is követelő megállapodáshoz, amelyet márciusban kötött az eurózóna tagállamaival és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF). A megállapodás részeként a két legnagyobb ciprusi bankban elhelyezett, 100 ezer eurót meghaladó, nem biztosított betétek egy részét elvonták.

Már csak a Moody's lát nagy kockázatot

Az S&P szerint a legnagyobb feladat Ciprus számára a privatizációs program végigvitele, amelynek keretében az állam 1,4 milliárd euró (422 milliárd forint) értékű vagyonelemtől válik meg 2018-ig. Nikosz Anasztasziadisz ciprusi elnök üdvözölte a felminősítést, mint mondta, ez annak a jele, hogy kezd visszatérni a ciprusi gazdaságba vetett bizalom.

A másik két nagy hitelminősítő közül a Fitch szintén "B mínuszra" értékeli a ciprusi államadósságot, míg a Moody's a "Caa3" szinten tartja nyilván, ami a másik két hitelminősítő módszertanában a mélyen spekulatív, "CCC" sávnak felel meg.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Egy-két milliárdos cég különösen jól járhat az óriásplakátok betiltásával
Vámosi Ágoston | 2026. június 29. 10:03
Október 1-jétől Budapest nagy részéről eltünteti a reklámfelületeket a Fővárosi Önkormányzat rendelete, néhány kivétellel. A Privátbankárnak egy iparági szereplő arról beszélt, hogy a bontás sokba kerül, és perek tucatjai várhatók. De mennyibe kerül egy reklámháló a Széll Kálmán téren, vagy az Oktogonon, és melyik cégtípus a legnagyobb vesztese a döntésnek?
Makro / Külgazdaság Ennek örülhettek a vásárlók a Lidl, a Penny és az Aldi boltjaiban
Kollár Dóra | 2026. június 29. 05:57
Megérkezett az új Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés.
Makro / Külgazdaság Van olyan magyar régió, ahol a fiatal nők harmada nem dolgozik és nem is tanul
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 16:59
Óriásiak a területi különbségek Magyarországon a NEET- (nem dolgozó, nem tanuló) fiatalok arányát nézve. Budapest előzi a legjobb uniós ország arányát is, Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön viszont katasztrofális a helyzet.
Makro / Külgazdaság Kiderült, hol élnek a legjobban keresők Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 11:40
A dobogón csak budai kerületek állnak: a XII. kerület átvette a vezetést a II. kerülettől, a harmadik helyen Újbuda található. Négy járásban maradt 300 ezer forint alatt a nettó mediánbér: a sarkadi, a kunhegyesi, a csengeri és a fehérgyarmati járások vannak a lista végén.
Makro / Külgazdaság Előre látták, hogy ez lesz, de vajon reális, ami most a magyar piacon történik? Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. június 28. 10:59
Bár a Magyar Nemzeti Bank (MNB) június 23-i, 25 bázispontos kamatcsökkentése és még inkább Varga Mihály kommunikációja miatt kismértékben gyengült a forint, valójában az euró bevezetésének ígérete nagyon erős támaszt ad most a hazai fizetőeszköznek. Az országkockázati megítélésünk eközben folyamatosan javul, amire már az április 12-i országgyűlési választásokat megelőzen is bőven mutattak jelek. Az Equilor Alapkezelőnél nem lepődtek meg a magyar eszközök felértékelődésén, de vajon nem túlzás-e, ami most a magyar piacon történik? Erről is beszélgettünk a Klasszis Podcast legújabb adásában. 
Makro / Külgazdaság Már több mint 10,5 milliárd eurót kapott Ukrajna innen
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 15:49
Újabb csomagot hagyott jóvá az EBRD.
Makro / Külgazdaság Magyar Péteréknek nincs oka a panaszra ezeket a számokat látva
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 13:04
Továbbra is jelentős a Tisza fölénye. 
Makro / Külgazdaság Jelasity Radován: Az Erste nem adósa Kármán Andrásnak és ő sem az Erstének, ő nem a bank szolgája
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. június 26. 15:30
Az Erste elnök-vezérigazgatója a június 25-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live jubileumi, 100. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Nálunk sem rózsás a költségvetés helyzete, de a franciáknál sosem volt ilyen rossz
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 13:10
Franciaország államadóssága rekordmagasra, 3500 milliárd euró fölé emelkedett az első negyedévben a nemzeti statisztikai hivatal, az Insee adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Elárulta Magyar Péter, melyik feltételt lesz a legnehezebb teljesíteni az euróhoz
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 12:45
Magyar Péter miniszterelnök, Kármán András pénzügyminiszter és Kiriákosz Pierakákisz görög pénzügyminiszter, a Eurócsoport elnöke közös sajtótájékoztatót tartottak a Pénzügyminisztériumban, ahol a legfőbb téma az euró magyarországi bevezetésének lehetőségei voltak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG