2p
Vége a nyárnak, amit mi sem jelez jobban, minthogy kezdődik az őszi ülésszak.
MTI Fotó: Illyés Tibor

Az első, négynapos ülés Orbán Viktor napirend előtti felszólalásával kezdődik, majd két új ellenzéki képviselő teheti le esküjét, a korrupcióval gyanúsított fideszes Mengyi Roland mentelmi jogát pedig felfüggesztheti a parlament.

A házelnök napirendi javaslata alapján az ülés hétfőn 13 órakor a kormányfő napirend előtti felszólalásával kezdődik, amire valamennyi frakció reagálhat.

Nagyobb személyi változások


Ezt követően két új ellenzéki képviselő teheti le esküjét: a Jobbik padsoraiban Pintér Tamás váltja Novák elődöt, a párt korábbi alelnökét, míg az LMP-ben Schiffer András volt frakcióvezető, társelnök helyét Hadházy Ákos Ányos veszi át.

A képviselők a mandátumigazolások után új tagot választanak a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsába, amire azért van szükség, mert Bártfai-Mager Andrea távozott a testületből, mivel postaügyért és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős kormánybiztos lett.

A tanács új tagja Kardkovács Kolos, a jegybank korábbi jogi és szanálásért felelős ügyvezető igazgatója lehet, akinek jelölését a Fidesz-frakció egyhangúlag támogatta.

Mi lesz Voldemorttal?

A parlamentnek döntenie kell a fideszes Mengyi Roland mentelmi jogáról is, miután a legfőbb ügyész kezdeményezte annak felfüggesztését egy a 168 órában nyilvánosságra került korrupciógyanús ügyben. Mengyi Roland korábban közölte, teljes mértékben együttműködik a hatóságokkal, és azt kéri képviselőtársaitól, hogy szavazzák meg mentelmi jogának felfüggesztését a valóság mielőbbi tisztázása érdekében. Lázár János,  a Miniszterelnökség vezetője legutóbb úgy fogalmazott: a képviselőnek magáért kell helyt állnia, a kormány nem tervezi, hogy helyt áll érte.

Mozgalmas hét jön


A Ház hétfői ülése interpellációkkal és azonnali kérdésekkel folytatódik, majd nemzetközi szerződések kihirdetéséről szóló javaslatok vitáival ér véget.

Kedden az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek tavalyi tevékenységéről szóló beszámolót hallgatják és vitatják meg a képviselők, majd a polgári perrendtartásról szóló törvényjavaslat általános vitája kezdődhet meg.

Szerdán a vadászkamarai törvény módosítása mellett terítékre kerülnek energetikai és hírközlési témájú javaslatok is. A parlament ülése a következő hét hétfőjén kérdésekkel és azonnali kérdésekkel ér véget.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG