2p
A lengyel kormány márciusban dönthet az ország első atomerőművének a megépítéséről.

Krzysztof Tchórzewski energetikai miniszter azt mondta, hogy nagy valószínűséggel márciusban a kormány végleges döntést hoz az atomerőmű megépítéséről. "Minden kutatás azt mutatja, hogy ezt az utat kell választania Lengyelországnak" - tette hozzá.

A lengyeleknek nem kell az oroszok pénze

A lengyel energetikai minisztérium számításai szerint a három blokkból álló, mintegy 4,5 ezer megawatt teljesítményű atomerőmű 2040-ig készülne el és a bekerülési költség 75 milliárd zloty (mintegy 20 milliárd dollár, 1 zloty=74,31 forint).

Az energetikai miniszter már tavaly augusztusban is beszélt a tervezett atomerőműről és akkor azt mondta, hogy a létesítményt saját erőből akarják megépíteni. "A pénzünk is megvan hozzá és képesek is vagyunk rá" - mondta akkor.

A szakértők szerint elég amatőr a lengyel hozzáállás

A lengyel kormány 2014 elején fogadta el a nemzeti atomenergia-programot, amelyben jogi keretet teremtett két, egyenként 3 ezer megawatt teljesítményű atomerőmű megépítéséhez. Az építés 2019-ben kezdődött volna és 2024-re készült volna el a létesítmény.

A lengyel kormány által a beruházás előkészítésével megbízott PGE EJ1 társaság - amely a döntően állami részesedésű Lengyel Energetikai Csoport (PGE) tulajdona - , 2015-ben azonban szerződést bontott a beruházással kapcsolatos terepmunkákat végző WorleyParsons (WP) ausztrál tervező céggel, amit azzal indokolt, hogy "rendre nem vette figyelembe a kidolgozott tanulmányokhoz fűzött lengyel észrevételeket".

A WP viszont azt állította, hogy ő maga mondta fel a szerződést a lengyel fél részéről tapasztalt „professzionalizmus hiánya, továbbá a hiányzó szervezeti struktúrák és eljárások” miatt.

Mit szólnak majd az osztrákok?

Az atomenergiának nincs semmi keresnivalója Európában. Ebből az álláspontunkból egy jottányit sem engedünk - mondták az osztrákok, mielőtt megtámadták az Európai Bíróságon a Paks II atomerőmű bővítési projekt állami támogatására adott európai bizottsági jóváhagyást. Részletek >>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG