3p

A Medián felmérése szerint még a legmegosztóbb tiszás politikusoknak is kétszer-háromszor akkora a támogatói tábora, mint az ellenzőiké.

Minden miniszter esetében többen vannak a támogatók, mint az elutasítók – írja a Hvg a Medián közvélemény-kutatása alapján. A júniusi kutatás az összes miniszter ismertségét és népszerűségét felmérte, Magyar Péter mellett Ruszin-Szendi Romuluszt, Vitézy Dávidot, Orbán Anitát és Kapitány Istvánt ismeri a felnőtt lakosság legalább négyötöde.

Az összes új miniszter nevét a népesség több mint 30 százaléka hallotta már. A tárcavezetők viszonylag magas ismertsége egybecseng azzal is, hogy a választásokhoz közeledve egyre intenzívebb politikai érdeklődés mindeddig nem csillapodott: júniusban több mint háromnegyedes többség vallotta magáról azt, hogy legalább közepes mértékben érdeklődik a közügyek iránt, 41 százalék pedig nagyon. 

A legnépszerűbbek Magyar Péter, Vitézy Dávid, Orbán Anita és Kapitány István – az ő szerepvállalásukat helyeslők aránya még a Tisza Párt támogatottságának mértékét is meghaladja –, de az emberek legalább fele Forsthoffer Ágnest, Ruszin-Szendi Romuluszt és Ruff Bálintot is alkalmasnak tartja „fontos politikai szerepre”.

Ha kizárólag azoknak a véleményét vesszük figyelembe, akik ismerik az adott politikust, akkor Kátai-Németh Vilmost és Vitézy Dávidot kedvelik a legtöbben: az őket ismerők 82-82 százaléka szívesen látja őket politikai szerepben. A harmadik legnépszerűbb a házelnök, Forsthoffer Ágnes, az őt ismerők 80 százaléka támogatja politikusként. 

A legtöbb ellenérzés Ruszin-Szendi Romulusszal és Magyar Péterrel szemben van, a népesség negyede nem látja őket szívesen politikai szerepben. De a honvédelmi miniszternek így is bő kétszer annyi rokonszenvezője, mint ellenzője van, a miniszterelnököt pedig több mint háromszor annyian kedvelik, mint ahányan elutasítják.

Egész más a helyzet a korábbi miniszterelnök esetében: Orbán Viktort nem látná szívesen a lakosság több mint kétharmada, és csak bő egynegyedük támogatja továbbra is a jelenlétét a politikában.

A tavaly márciusi Medián-felmérés óta Orbán Viktort 15 százalékponttal kevesebben, Magyar Pétert pedig 22 százalékponttal többen látják szívesen a magyar politikában. 

A teljes szavazókorú népességben 18 százalékosra apadt Fidesz-szavazóbázisnak a 87 százaléka utasítja el a jelenlegi miniszterelnököt, Orbán Viktor politikai szerepvállalása mellett viszont továbbra is kitart 94 százalékuk.

A kisebb pártok szavazói és a pártpreferenciával nem rendelkezők körében is népszerűbb Magyar Péter, mint Orbán Viktor, a jelenlegi miniszterelnököt majdnem kétszer annyian kedvelik, mint ahányan nem. A korábbi kormányfőt viszont kicsivel többen utasítják el, mint ahányan marasztalnák. 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
Makro / Külgazdaság Ilyen jövő várhat ránk: az IMF szerint az egész világ a gázra léphet, még az oroszok is
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:24
Idén már nem változik semmi, jövőre viszont minden jelentősebb gazdaság meglódulhat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG