2p
A vártál jóval gyengébb lett a második negyedéves GDP-adat - a mezőgazdaság és az ipar sem muzsikált fényesen.

A magyar gazdaság 3,2 százalékkal növekedett 2017 második negyedévében a tavalyi év azonos időszakához képest. A növekedés az előző negyedévben mért 4,2 százalékos ütemhez képest lassult, ez nem meglepetés, azonban ekkora visszaesésre nem számítottunk: az elemzők 3,6 százalékos GDP-bővülést vártak. Az előző negyedévhez képest, szezonális- és naptárhatástól megtisztítva 0,9 százalékkal bővült a gazdaság.

Úgy tűnik, két munkanap is sokat számít

Az ING gyorskommentárjában Virovácz Péter szenior elemző arra hívja fel a figyelmet: a naptárhatás a megszokottnál erősebb volt, hiszen a csak ettől szűrt éves növekedés 3,8 százalékot ért el. A két munkanapnyi eltérés hatása feltehetőleg a magas kapacitáskihasználtság miatt lehetett ilyen számottevő.

A mezőgazdaságtól és az ipartól is többet vártunk

A KSH a GDP részletes bontását csak szeptemberben publikálja, így a teljesítmény okaira főként a havi adatközlésekből következtethetünk. A statisztikai hivatal kommentárjában kiemelte, hogy a növekedéshez legnagyobb mértékben a piaci alapú szolgáltatások járultak hozzá. A KSH hozzátette azt is, hogy a vártnál gyengébb mezőgazdasági és ipari teljesítmény visszafogták a bővülést. A mezőgazdaság esetében várható volt idén a visszaesés, hiszen az ágazat tavalyi teljesítménye kiemelkedő volt és az időjárás idén nem feltétlenül volt kegyes - írja az ING szakembere.

Semmi ok az aggodalomra?

Egy perccel az adat megjelenése után a Nemzetgazdasági Minisztérium rögtön kiadta a nyugtatót: nem olyan rossz ez az adat. Úgy értékelik: az adat megfelel az előzetes várakozásnak, hiszen a tavalyi évben ebben az időszakban volt a legerősebb a GDP növekedése, ezért mutat a most megjelent adat az első negyedévinél alacsonyabb értéket. 2017 második felében az uniós támogatások és az Otthonteremtési Program felfutásának, valamint a hatéves bérmegállapodásnak és adócsökkentéseknek köszönhetően gyorsabb növekedésre számít a gazdasági tárca. Az év egészét tekintve teljesíthető a kormány 4,1 százalékos várakozása.

Ezt azzal egészítenénk ki, hogy az előző negyedévhez mért (kiigazított) 0,9 százalékos növekedési ütem valóban nem tekinthető rossznak, a bővülés folytatódik. Többet majd szeptember 5-én, a második becslés kiadásakor tudhatunk meg.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Zuhan az orosz energiaexport, de Putyin egyelőre nem lassít Ukrajnában
Wéber Balázs | 2026. február 3. 18:40
Mimimum két évtizede nem volt olyan alacsony az olaj- és gázexportból származó bevételek aránya az orosz költségvetésen belül, mint tavaly. Ennek ellenére Putyinnak esze ágában sincs visszafogni a háborút, inkább adót emel és hozzányúl a Nemzeti Vagyonalap tartalékaihoz. Nagyító alatt ezúttal az orosz háborús költségvetés.
Makro / Külgazdaság Hogyan lesz ebből magyar gazdasági növekedés?
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 14:01
Miközben a magyar gazdaság stagnált, más régiós országokban szárnyalt a GDP. Úgy tűnik, a magyar gazdaság irányítói nem találják a megfelelő irányt. Többek között ezekről beszélt kollégánk, Király Béla az ATV Start műsorában.
Makro / Külgazdaság Vége a jó időknek az osztrák munkavállalók számára?
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 13:41
Ausztriában 8,8 százalékra emelkedett a munkanélküliség januárban az előző havi 8,4 százalékról az osztrák foglalkoztatási hivatal, az Arbeitsmarktservice (AMS) adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Minél több félretett pénze van valakinek, annál jellemzőbb, hogy állampapírokat vásárol
Herman Bernadett | 2026. február 3. 10:11
Nemcsak ezt, hanem azt is kimutatta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a friss elemzésében, hogy utoljára az orosz-ukrán háború előtt voltak ennyire optimisták a magyarok az anyagi helyzetükkel kapcsolatban.
Makro / Külgazdaság A háború lezárása is inflációs kockázat, „most vagy soha” helyzetbe kerülhet az MNB
Imre Lőrinc | 2026. február 3. 05:44
Az idei év finoman szólva sem kezdődött túl fényesen a magyar gazdaság számára. Bár a januárban közölt adatok még 2025-ről adtak képet, ezek is iránymutatóak lehetnek az áthúzódó hatás miatt. Az úgynevezett „puha indikátorok”, vagyis a különböző hangulatindexek pedig szintén azt sugallják, hogy 2026 sem hozza majd el a már több mint három éve hiába várt lendületes felpattanást. A Magyar Nemzeti Bank viszont kihasználhatja, hogy egy 8 éve nem látott, kedvező inflációs adat érkezhet az év elején.
Makro / Külgazdaság Megkongatták a vészharangot: kifogy egy kulcsfontosságú nyersanyag az EU-ban?
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 19:02
Már 2030-ra problémák léphetnek fel.
Makro / Külgazdaság Trumpék az amerikai cégek hóna alá nyúlnának – itt az új csodafegyver
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 18:36
Érkezik a Project Vault.
Makro / Külgazdaság Mennyire gyenge a tavalyi GDP-adatunk Európában?
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 15:03
Erről is beszélt főszerkesztőnk, Csabai Károly a Trend FM hétfői adásában. Meg a február 1-jétől duplájára emelt havi ingyenes készpénzfelvételi limit kapcsán a bankkártya-használati szokásokról.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter elárulta, perre megy a kormány Brüsszellel
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 13:44
Megtámadták az orosz energiarendeletet. 
Makro / Külgazdaság Van, ahol még mindig veszik a svájci órákat, mint a cukrot
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 11:31
A svájci órák exportja egy év alatt 3,3 százalékkal, 2,1 milliárd svájci frankra nőtt decemberben, tavaly összességében 1,7 százalékkal, 25,6 milliárd frankra esett – áll a svájci óraipari szövetség ((FHS) honlapján.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG