2p

A Mol és a szakemberek sem tartanak ellátási problémáktól.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, több mint fél napos, megfeszített munka után tegnap délutánra sikerült eloltani a tüzet a Molhoz tartozó Dunai Finomító AV3 desztilláló üzemében. A termelés fokozatosan újraindul, Magyarország üzemanyagellátása biztosított –közölte a cég sajtótájékoztatón.

Egy olajfinomító első és legfontosabb gyáregysége a desztillációs, vagy más néven frakcionáló torony. Ez egy olyan lepárlási berendezés, amely a kőolajból a különféle anyagok eltérő forráspontja alapján képes szétválasztani folyadékelegyeket. Ahogy lehűl a felmelegített olaj, más hőmérsékleten csapódnak ki a különféle szénláncú anyagok, ezeket lehet a másodlagos egységekben tovább feldolgozni, krakkolni, izomerizálni – írja a Telex.hu.

Ahogy Pletser Tamás, az Erste olajipari elemzője elmondta, Százhalombattán három ilyen egység van, az AV1, az AV2, illetve az AV3, de ezek közül sajnos pont a megsérült berendezés volt a legnagyobb. Az első kettő 2,1-2,1 millió tonna olaj feldolgozására képes, a harmadik 3 millió tonnát is használhat évente. 

A Mol sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a tűzeset ellenére továbbra is biztosított a magyarországi ellátás
A Mol sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a tűzeset ellenére továbbra is biztosított a magyarországi ellátás
Fotó: MTI/Kocsis Zoltán

A portál több belső forrása szerint hétfő este, a lángok felcsapása idején állítólag valamilyen speciális munkát végeztek az üzemben. A Mol hivatalos beszámolóiban erről nem esett szó, és a társaság szerint sem a nagy karbantartás alatt, sem most nem folyt nyílt lánggal járó (például hegesztési) munka Százhalombattán.

Azt természetesen nem lehet kizárni, hogy egyfajta javítás, karbantartás zajlott az üzemben, de biztosan nem a nagy karbantartás, amikor a teljes egység tisztítási, gépészeti, illetve műszaki rekonstrukciós folyamatai történnek. 

Az biztos, hogy a nem várt esemény mindenképpen okoz némi zavart, de a Mol-csoportnak vannak más finomítói (Pozsonyban, Rijekában), ráadásul Magyarországnak éppen teljesen fel vannak töltve a stratégiai készletei. Ez alapján a Mol képviselői, de a tőle független szakemberek sem tartanak attól, hogy a haváriából komoly ellátási zavar támadna. 

A szakemberek szerint ha a károk felmérése után az derül ki, hogy fél évnél hosszabb lesz a helyreállítás, akkor a termelési módosítások és a nagyobb import miatt bekövetkezhet némi drágulás is a hazai üzemanyagpiacon. De ma még házon belül és kívül is abban van konszenzus, hogy a magyar ellátást nem veszélyezteti a tűzeset.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG