2p

Katasztrofálisnak nevezte a hajléktalanok jövedelmi helyzetét a Február Harmadika munkacsoport tagja, Győri Péter. Az érintettek többsége havi 50 ezer forint alatti összegből próbál megélni, és egyre több közöttük az idős ember, aki nem tudja fizetni a rezsit.

Radikálisan emelkedik az idősek aránya a hajléktalanok között Magyarországon: egyre több hetven év feletti ember kerül ebbe az élethelyzetbe – írja a Február Harmadika Munkacsoport jelentése alapján az MTI.

A hétezer hajléktalan ember megkérdezésével készített felmérésből kiderült: az idős hajléktalanok arányának emelkedése szorosan összefügg az otthoni és intézményes ápolási rendszer összeomlásával, és azzal, hogy az érintettek nem tudják fizetni a rezsijüket. A jelenség erősödésében közrejátszik az is, hogy a kórházakban bezárták az ápolási részlegeket.

Minden második megkérdezettnek leginkább pénzbeli támogatásra, minden negyediknek pedig élelmiszerre, ruhára vagy éppen ügyintézési segítségre lenne szüksége. Mintegy ezer válaszadó jelölte meg az ápolás-gondozás vagy a mentális segítségnyújtás szükségességét. A pszichiátriai ellátásra szorulók aránya 30 százalékos, de az ő kezelésükhöz sincs elég szakember Győri Péter, a Február Harmadika munkacsoport tagja szerint.

„A hajléktalanok jövedelmi helyzete katasztrofális: többségük 50 ezer forint alatti összegből próbál megélni úgy, hogy jelentős részük adósságokkal is küzd” – mondta Győri, aki egyben a Menhely Alapítvány kuratóriumi elnöke is. Ahhoz, hogy a tendencia megforduljon, szükség lenne az intézményrendszer újjáépítésére, a pszichiátriai betegek, függőségben szenvedők gondozására, a tartósan beteg, önmaguk ellátására képtelen emberek támogatására. A munkacsoport szerint törölni kellene az alaptörvényből a közterületen való életvitelszerű tartózkodás tilalmát, valamint a szabálysértési törvényből a hajléktalanságot kriminalizáló passzusokat. Emellett a valósággal összhangba kellene hozni a szociális törvényt, és a hajléktalanokra is kiterjeszteni a támogatott lakhatási formát.

A hajléktalanok kétharmada nem vagy csupán részlegesen munkaképes. Munkaerőpiaci lehetőségeiket pedig erősen behatárolja, hogy még a munkaképesek is csak alacsony iskolai végzettséggel rendelkeznek.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG