2p
A magyar iparban továbbra is minden az autógyártáson múlik, de júliusban más iparágak is hozzátettek a növekedéshez.

Ennyit számít két munkanap

2015 júniusában az ipari termelés volumene 11 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Bár a kétszámjegyű növekedés elsőre óriásinak tűnik, az igazság az, hogy idén júniusban kettővel több munkanap volt, mint 2014 júniusában.

A munkanaphatástól megtisztított index így ennél szerényebb, 6,0 százalékos emelkedésről tanúskodik - mindazonáltal ez is jónak  számít.

Ha a teljes első félévet nézzük, a termelés az év első hat hónapjában 7,3 százalékkal magasabb volt az előző év azonos időszakinál. Örvendetes, hogy az előző hónaphoz viszonyítva az ipari kibocsátás 1,1százalékkal nőtt.

Az autógyárakon múlik minden

A magyar ipar továbbra is vízfejű: a növekedéshez elsősorban az export, azon belül is az autógyártás tette hozzá messze a legtöbbet. Júlnusban azonban végre a feldolgozóipar más alágai is érdemben hozzá tudtak járulni a bővüléshez.

Az ipari export 13%-kal meghaladta az előző év azonos időszakban mértet. A feldolgozóipar exportértékesítésének több mint felét képviselő két alág közül a 36%-kal részesedő járműgyártás kivitele jelentősen, 22%-kal nőtt.

Az ipar hazai eladásai az egy évvel ezelőttihez mérten 2,3%-kal nőttek, ezen belül a feldolgozóipar belföldi értékesítése 11%-kal.

Feldolgozóipari ágazatok teljesítménye 2015. júniusában
Alág Termelés változása tavaly júniushoz képest, % Az alág részesedése a feldolgozó-
iparon belül, %
Járműgyártás +21,2 29,9
Számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása +12 11
Élelmiszer, ital, dohánytermék gyártása +3 10,2
Gép, gépi berendezés gyártása +17,1 9,2
Gumi-, műanyag és nemfém ásványi termék gyártása +22,7 7,7
Fémalapanyag és fémfeldolgozási termék gyártása +5,4 7,2
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Örülhet Merz kancellár: pöttömnyi lett az infláció Németországban
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 15:01
Februárban a vártnál kevésbé nőttek a fogyasztói árak Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken publikált, előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Embereket küld Orbán Viktor a Barátság vezeték megrongálódott részéhez
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 13:03
Szlovákiával közösen állít fel és küld Ukrajnába vizsgálóbizottságot a magyar kormány. Vajon beengedik őket?
Makro / Külgazdaság Több vagy kevesebb német dolgozik?
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 12:49
Magas szinten, de stagnél a német munkanélküliség.
Makro / Külgazdaság Lehet irigykedni: tovább gyorsult a horvát gazdaság növekedése
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 12:24
Huszadik hónapja tart a növekedés, 2025 végén pedig még tovább is gyorsult a horvát GDP bővülése.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mire is vágyik igazán Orbán Viktor a Barátság vezeték körüli csörtében?
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 12:14
Pénzzel és szimbolikus győzelemmel távozhat a pástról a magyar kormányfő.
Makro / Külgazdaság Rég nem látott csúcsra ugrott a magyar munkanélküliség
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 11:24
 Januárra ez a fajta szezonalitás nem jellemző, így valós létszámleépítésekről lehet szó.
Makro / Külgazdaság Tényleg közeledik az 1000 forintos benzinár?
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 10:16
Ha igen, akkor egyelőre kis lépésekben. Itt vannak a pénteki átlagárak és a szombati előrejelzés.
Makro / Külgazdaság Többmilliárd dolláros mentővet dobnak Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 10:04
Az IMF-hitel segít fenntartani a gazdasági stabilitást, 1,5 milliárdot azonnal meg is kap Ukrajna.
Makro / Külgazdaság Olajblokád alá vettek minket Orbán Viktor szerint, felhívja Robert Ficót
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 09:12
Szokásos péntek reggeli interjúját adta a miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság Januárban is tovább fogyott a magyar, de többet házasodtunk
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 08:56
Tovább romlottak a mutatók, az előző véhez képest is 2,8 százalékkal kevesebb gyerek született Magyarországon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG