2p

Az ENSZ és partnereinek korábbi erőfeszítése ellenére továbbra is komoly fenyegetést jelent a bizonytalan élelmiszer-ellátás Jemenben - közölte az ENSZ.

David Gressly, az ENSZ jemeni lakossági és humanitárius koordinátora az ENSZ Világélelmezési Programja (WFO) és Gyermekalapja (UNICEF) által készített legfrissebb jelentés alapján közölte, hogy Jemenben mintegy 17 millió embert érint a bizonytalan élelmiszer-ellátás. A jelentés előrejelzése felhívja a figyelmet, hogy az év első felében 3,2 millióan szenvedhetnek akut élelmiszerhiánytól, ez a szám a jelenlegi trendek alapján az év második felében kis híján elérheti a négymilliót.

A bemutatott jelentés szerint 2,8 millió ember szenvedhet válságszintű éhezéssel az országban. Richard Ragan, a WFP jemeni képviselője hangsúlyozta: azonnali és tartós támogatásra van szükség ahhoz, hogy megelőzzék a humanitárius válság és éhínség kialakulását a harcok sújtotta országban. Jemenben 2014 óta tart a polgárháború, a harcok miatt az országot a világ egyik legsúlyosabb humanitárius tragédiája sújtja. A lázadók ellen 2015 márciusában lépett hadba a kormánycsapatokat támogató arab koalíció Szaúd-Arábia vezetésével.

A háborúnak több százezer halottja és több millió menekültje van, miközben a lakosság nagy része, köztük sok gyermek éhínségtől szenved.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Pénzügyi békéltetőkhöz mentek, kifizette kárukat a biztosító
dr. Nagy Olga – dr. Rózsavölgyi Orsolya | 2026. május 18. 19:28
Tanúk, szakértők nélkül is több ügyfél sikeresen egyezett meg biztosítójával anyagi jogvitájában a pénzügyi békéltetési eljárásban. Sokat segíthetnek a fogyasztóknak az általuk hozott fényképek, videók, műszaki szakvélemények a bizonyításhoz. A biztosítók egyedi döntéssel is egyezséget köthetnek, amivel mindkét fél számára elkerülhető a hosszú, költséges bírósági per.
Makro / Külgazdaság Semmi gond a költségvetéssel, a Fidesz szerint csak bűnbakot keresnek Magyar Péterék
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 19:14
A megszorításoknak próbál megágyazni a vádakkal a Tisza-kormány? A Fidesz szerint ez a helyzet.
Makro / Külgazdaság Le a függőséggel: nagy földgázmezőt kezdenek kiaknázni a szomszédban
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 18:11
100 ezer háztartás igényeit tudják fedezni a wittaui projekt első szakaszában, de ez még csak a kezdet.
Makro / Külgazdaság Most érdemes újépítésű lakást venni Kínában
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 16:49
A világ második legnépesebb országában 11 hónapja a legmeredekebben esett az új lakások ára áprilisban.
Makro / Külgazdaság Miniszterek egész csoportja kíséri el Lengyelországba Magyar Pétert
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 15:51
Kedden délután landolnak Krakkóban, onnan vonattal érkeznek Varsóba. Szerdán jönnek a csúcstalálkozók.
Makro / Külgazdaság Csökkenti az állampapírok kamatait az ÁKK
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 14:43
Lezárja a fix kamarozású állampapírok futó sorozatait az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK), és péntektől újakat indít azok helyett. A kamatokat is csökkentik 0,5 százalékkal.
Makro / Külgazdaság Ilyen nagyot még soha nem kaszált a Ryanair
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 11:46
2,26 milliárd euró adózott eredménnyel zártak.
Makro / Külgazdaság Ha nem lenne védett, akor még drágább lenne a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 10:50
A piaci ár emelkedik, a védett ár marad.
Makro / Külgazdaság Fontos adatot közölt az MNB az államadósságról
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 09:51
Az államháztartás nettó finanszírozási igénye 4964 milliárd forint.
Makro / Külgazdaság Máris a Tisza-kormány köré gyűlnek a kegyetlen ítéletmondók
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 15:34
A három nagy szereplő megkezdi az idei minősítéseket Magyarországgal szemben.  
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG