2p

Augusztusban 740 600 forint volt a bruttó, míg 519 900 forint a nettó átlagkereset Magyarországon. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a bruttó bérek 8,4, a nettó keresetek pedig 10 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest. Az inflációt is figyelembe véve a reálkeresetek 8,6 százalékkal nőttek.

A nettó bérek gyorsabb emelkedésében jelentős szerepet játszottak az adókedvezmények változásai. A családi adókedvezmény januári emelése mellett a háromgyermekes anyák tavaly októberben, valamint a 40 év alatti kétgyermekes anyák idén januárban bevezetett szja-mentessége is hozzájárult a növekedéshez. A 30 év alatti anyák adókedvezményének bővítése szintén éreztette hatását. Eközben a fogyasztói árak éves emelkedése mindössze 1,3 százalék volt augusztusban.

Az átlagkeresetnél ugyanakkor jóval alacsonyabb volt a mediánbér, vagyis az az összeg, amelynél a teljes munkaidőben alkalmazottak fele kevesebbet, másik fele többet keresett. A bruttó mediánkereset 611 400 forintot, a nettó pedig 433 400 forintot tett ki. Ez utóbbi 86 500 forinttal maradt el a nettó átlagkeresettől, ugyanakkor 9,9 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi értéket.

A munkáltatói szektorok között továbbra is jelentős különbségek mutatkoztak. A vállalkozásoknál 517 900, a költségvetési szektorban 517 400, míg a nonprofit szervezeteknél 545 100 forint volt a nettó átlagkereset. A prémiumok és jutalmak nélküli rendszeres bruttó átlagkereset országosan 710 600 forintot ért el, ami 7,6 százalékos éves növekedést jelent.

Az év első nyolc hónapjában a bruttó átlagkereset 765 300, a nettó pedig 536 300 forint volt. A január és augusztus közötti adatokra jelentős hatást gyakorolt a honvédelmi és rendvédelmi dolgozók januárban kifizetett, hathavi illetménynek megfelelő szolgálati juttatása, az úgynevezett fegyverpénz, amely különösen a költségvetési szektor átlagkeresetét emelte meg.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG