3p

Noel Quinn, a HSBC csoport vezérigazgatója öt év után váratlanul bejelentette, távozik a bank vezérigazgatói székéből.

A HSBC csoport vezérigazgatója, Noel Quinn váratlanul bejelentette lemondását, miután közel öt évet töltött az állásában. Európa legnagyobb bankja közölte, hogy folyamatban van a 67 éves Quinn utódjának keresése, aki az új vezérigazgató kinevezéséig marad a pozíciójában. A HSBC belső és külső jelölteket is fontolóra vesz – írja az ATV.

Hozzáteszik, a brit székhelyű hitelintézet közölte azt is, hogy 2024 első három hónapjában 1,8 százalékkal csökkent a nyeresége az előző év azonos időszakához képest. A bank tájékoztatása szerint az időszakra vonatkozó adózás előtti nyeresége 12,7 milliárd dollár volt, ami kissé jobb, mint amire a piaci elemzők számítottak.

Quinn váratlanul lekapcsolta a villanyt az irodájában
Quinn váratlanul lekapcsolta a villanyt az irodájában
Fotó: Pexel

„Egy intenzív öt év után most jött el a megfelelő idő számomra, hogy jobb egyensúlyt teremtsek a személyes és üzleti életem között” – fogalmazott Quinn.

A portál emlékeztet, Quinnt – aki már 37 éve dolgozik a HSBC-nél – először 2019-ben nevezték ki ideiglenesen a vállalat vezérigazgatójává, miután elődjét, John Flintet leváltották a pozícióból. 2020 márciusában pedig teljesen átvette a pénzintézet irányítását – írja a BBC.

„Quinn mind a transzformációs stratégiánkat hajtotta, mind pedig egy egyszerűbb, célzottabb üzletet hozott létre, amely magasabb hozamokat eredményezett” – fogalmazott az HSBC elnöke, Mark Tucker.

A bank a negyedéves eredményekkel együtt bejelentette, hogy részvényenként 0,10 dolláros időközi kifizetést fizet a befektetőknek, és közölte, hogy legfeljebb 3 milliárd dollár értékben visszavásárolja részvényeit.

Az HSBC nemrégiben befejezte a kanadai üzletágának értékesítését, és bejelentette, hogy ugyanezt tervezi megtenni az argentin üzletággal is. Az eladások a londoni székhelyű bank azon törekvésének részét képezik, hogy nagyobb hangsúlyt szeretnének fektetni a gyorsabban növekvő ázsiai piacokra – írja a portál.

Shanti Kelemen, a M&G Wealth befektetési vezetője elmondta a BBC Today műsorában, hogy „valószínűleg nagyon intenzív öt év lehetett”, és hogy Quinn-nek „nagyon hosszú karrierje volt”. Elmondta, hogy Quinn úr megváltoztatta a bank formáját a bank élén töltött ideje alatt, például azáltal, hogy eladta a HSBC argentin üzletágát, elhagyta Kanadát, és fokozta az ázsiai műveleteket. „Amit ő tett, az valószínűleg visszahat és meghatározza a sikerük útját az elkövetkező években” – tette hozzá.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG