1p

 

Letette miniszteri esküjét Németh Lászlóné, a nemzeti fejlesztési tárca új vezetője szerdán az Országgyűlés plenáris ülésén.

Németh Lászlónét - aki Fellegi Tamást követi a fejlesztési miniszteri poszton - december 23-i hatállyal nevezte ki tárcavezetővé Schmitt Pál köztársasági elnök.

Németh Lászlóné eddig a Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgató-helyettese és igazgatóságának belső tagja volt. Elődje, Fellegi Tamás a jövőben az egyes nemzetközi pénzügyi szervezetekkel való kapcsolattartásért felel tárca nélküli miniszterként, és ebben a minőségében vezeti a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unió Bizottságával folytatandó tárgyalásokat.

Bizottsági meghallgatásán korábban nem tagadta a miniszter, hogy nem rendelkezik felsőfokú oklevéllel, a tapasztalt bankár hírében álló Némethné kedvéért tavaly törvényt is módosítottak, hogy az MFB vezető pozíciójában dolgozzon. Jelenleg semmilyen törvény nem írja elő, hogy a minisztereknek diplomával kell rendelkeznie, de Orbán miniszterelnöksége alatt ilyen még nem fordult elő. Példa azonban volt rá korábban is, hogy egy miniszter nem rendelkezett diplomával, a Medgyessy-kormányban ilyen volt a Kossuth-díjas író, Görgey Gábor például.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mészáros Lőrinc a munkavállalói miatt aggódik, megkereste Magyar Pétert
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:51
Nem szeretik a bizonytalanságot a Mészáros Csoportnál.
Makro / Külgazdaság Rossz hírek jöttek egy másik fontos tengeri kereskedelmi útvonalról is
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:39
Aktivizálódtak a kalózok is.
Makro / Külgazdaság Itt a fordulat? Sokkal több embert raktak ki Ausztriából, mint ahányan érkeztek
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 09:24
Beindultak a kitoloncolások.
Makro / Külgazdaság Hatalmasak a különbségek a fizikai munkások bérében is a régiók között
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 08:12
De mennyi most az annyi?
Makro / Külgazdaság A szerbek már küldenék az utasokat, de a MÁV még húzza a lábát
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 07:42
Technikai probléma van a magyar oldalon, azért nem indulnak a személyvonatok.
Makro / Külgazdaság Bécs érintésével menekítik a vagyonukat az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak – írja a Guardian
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 07:19
Folyik a vagyonmentés?
Makro / Külgazdaság Soha nem költött még ennyit a világ fegyverre
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 06:57
2,89 ezer milliárd. Dollár.
Makro / Külgazdaság Berágott Kína az unióra – vissza is csaphat
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 06:41
Diszkriminatív az új uniós jogszabály?
Makro / Külgazdaság Európai Bizottság: addig is folytatjuk a munkát, amíg a Magyar-kormány a felállására készül
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 15:09
A brüsszeli intézményben is érezhetik, hogy sürget az idő: a következő hetekben is folytatódhat a Tisza Párttal az egyeztetés.
Makro / Külgazdaság Egyre sürgetőbb a szegedi vasút felújítása, de csak jövőre kezdhetik el a munkát
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 13:48
Hiába vannak kész tervek, évek óta csúszik a Szeged-Kiskunfélegyháza vasútvonal felújítása. A Tisza Párt a Szeged és Budapest közötti menetidőt másfél órára csökkentené a jelenlegi két és fél óra helyett, de ehhez az említett szakasz renoválása elengedhetetlen.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG