3p
Több gyerek született, miközben kevesebben haltak meg, a természetes fogyás lassult.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint tavaly novemberig 85 128 gyermek született, 1,4 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. A 114 407 halálozás 5,4 százalékos csökkenést jelent 2015. január–novemberhez képest. A természetes fogyás 29 279 fő volt, 7 751-gyel kevesebb az egy évvel korábbinál.
Az élveszületések és a halálozások száma (Forrás: KSH)

2016 első tizenegy hónapjában 85 128 gyermek jött világra, 1,4 százalékkal, 1214-gyel több, mint 2015. január–novemberben. A születésszám az év négy hónapjában alacsonyabb, hétben magasabb volt, mint az előző év azonos időszakában. A legjelentősebb, átlagosan 5,5 százalékos csökkenést április–májusban regisztrálták, a legnagyobb, 8,1 százalékos emelkedés pedig októberben következett be.

Az elhunytak száma 114 407 fő volt, ami az előző évihez képest 6537-tel, 5,4 százalékkal mérséklődött. Az év öt hónapjában valamivel többen, hatban lényegesen kevesebben vesztették életüket, mint egy évvel korábban. A legjelentősebb, szökőnaphatástól megtisztított, átlagosan 13 százalékos csökkenés január–áprilisban történt, de nagymértékű, átlagosan 6,4 százalékos visszaesés volt a július–augusztusi időszakban is.

A születések emelkedése és a halálozások mérséklődése miatt a természetes fogyás a 2015. január–novemberi 37 030-cal szemben 2016 első tizenegy hónapjában 29 279 fő volt, ami 21 százalékos csökkenést jelent.

A népmozgalom főbb adatai, 2016. január–november

Népmozgalmi esemény

Száma

Változás az előző év azonos időszakához képest, %

Ezer lakosra

Változás az előző év azonos időszakához képest, %

Élveszületés

85 128

1,4

9,5

1,6

Halálozás

114 407

–5,4

12,7

–5,2

Csecsemőhalálozás

340

–3,7

4,0a)

–5,1

Házasságkötés

48 920

11,4

5,4

11,6

Természetes fogyás

–29 279

–20,9

–3,3

–20,8

A 2016 első tizenegy hónapjában anyakönyvezett 48 920 házasságkötés számottevően, 11 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Augusztust kivéve mindegyik hónapban többen léptek frigyre, mint az előző év azonos időszakában.

A legnagyobb emelkedés a szezonon kívül eső február–áprilisi periódusban történt, amikor a házasságkötések kiigazított száma átlagosan 36 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi értéket. Az idény csúcsát jelentő augusztusban ugyanakkor 15 százalékos visszaesést regisztráltak, aminek hátterében naptárhatás állt, vagyis a megfigyelt időszakban eggyel kevesebb hétvége volt, mint egy évvel korábban, és az augusztus 20-i ünnepnap is szombatra esett.

Ezer lakosra 9,5 élveszületés és 12,7 halálozás jutott. Előbbi 0,2 ezrelékponttal magasabb, utóbbi 0,7 ezrelékponttal alacsonyabb az előző évinél, ennek eredményeként a természetes fogyás mutatója 0,8 ezrelékponttal 3,3 ezrelékre csökkent. Az év első tizenegy hónapjában ezer élveszületésre 4,0 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,2 ezrelékpontos mérséklődés az előző év január–novemberéhez képest. A házasságkötési arányszám 5,4 ezrelékes értéke 0,5 ezrelékponttal magasabb volt az egy évvel korábbinál.

Össze akarunk házasodni - hogyan kezdjünk hozzá?Mit enged a jogszabály? Ki viszi tovább a család nevét? Dr. Böröcz Helgát, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara munkatársát kérdeztük. Részletek >>>>
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG