3p

A Szép-kártya kedvező szabályai több mint 50 milliárd forintot hagyhatnak az érintetteknél az idén. A csaknem felére csökkentett adó mellett a munkavállalóknak adható összeg is megduplázódott, a kedvező szabályok a kormány egyik újabb döntése nyomán az év végéig fennmaradnak - mondta Tállai András az MTI-nek.

Nemcsak az adócsökkentés marad az év végéig, a Szép-kártya egyes alszámlái is átjárhatóak december 31-ig - emelte ki a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára. Az átjárhatóság mintegy egymillió munkavállalónak jelent könnyebbséget, amelynek lényege, hogy a Széchenyi Pihenő Kártya (Szép-kártya) egyes alszámláira utalt béren kívüli juttatás bármelyik másik alszámlánál meghatározott szolgáltatás kiegyenlítésére is felhasználható - mutatott rá Tállai András.

A koronavírus-válság által leginkább sújtott turisztikai ágazatot adómentesség is segíti. Nem kell turizmusfejlesztési hozzájárulást fizetni 2021. december 31-ig - szögezte le az államtitkár, hozzátéve, hogy a mentesség 15 ezer vállalkozást érint.  Az intézkedés nemcsak adócsökkentésről, hanem adminisztrációcsökkentésről is szól, hiszen bevallást sem kell benyújtani erre az időszakra.  

Felidézte, hogy a kormány 2020. április 22-től kezdődően megfelezte a Szép-kártya adóterhét, ami tavaly április 21-én még 32,5 százalék volt, az azóta már csak 15 százalék. A kormány egyik legújabb - június 9-e óta érvényes - döntése értelmében a kedvező adóteher 2021 év végéig fennmarad, vagyis a Szép-kártyára adott munkáltatói támogatás után csak 15 százalék személyi jövedelemadót kell fizetni.

Mint mondta: a kedvezményes adókulccsal adható, turizmusra költhető, úgynevezett rekreációs keretösszeg csaknem a duplájára, 450 ezer forintról 800 ezer forintra emelkedett. Az év végéig az egyes alszámlákra továbbra is emelt összegben adható támogatás:  a szálláshelyre 400 ezer forint, a vendéglátásra 265 ezer forint, a szabadidőre 135 ezer forint, és mivel az alszámlák átjárhatóak, így a munkavállaló bármelyik Szép-kártya zsebből kifizetheti például a fürdőbelépőt, vagy kiegyenlítheti a szállásdíjat.

A változás a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha például a munkáltató az első félévben adott a munkavállalójának 200 ezer forint összegben a szálláshely alszámlára támogatást, akkor nincs akadálya annak, hogy a második félévben is adjon ugyanennyit. Ha a munkavállaló 100 ezer forint összegben kapott szabadidő alszámlára támogatást az első félévben, majd a második félévben új munkája, munkáltatója lesz, akkor annak sincs akadálya, hogy onnan kapjon 135 ezer forint összegben további támogatást a szabadidő alszámlájára - magyarázta az államtitkár.

A Szép-kártya kedvező adószabályai hármas célt szolgálnak, hiszen egyrészt a cégeknél hagy 50 milliárd forintot, másrészt mintegy egymillió munkavállaló pihenését, rekreációját biztosítja, harmadrészt támogatja a koronavírus-válság által leginkább sújtott turisztikai ágazatot is; az intézkedés így a gazdaság újraindításának az egyik fontos lépése lehet - összegezett az államtitkár.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
hírlevél
top 24
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG