3p

Viszonylag csendesen teltek az elmúlt órák az ukrán fronton, nyilatkozatból viszont sok volt. Háborús hírösszefoglaló.

  • Nem haladnak jól a napi rendszerességgel zajló béketárgyalások Moszkva és Ukrajna között, melyeknek feltétele az Oroszországgal szemben kiszabott szankciók feloldása - ezt Szergej Lavrov orosz külügyminiszter mondta a hivatalos kínai hírügynökségnek adott interjújában. A megbeszélések témája még a nácitlanítás, az orosz nyelv státusza.
  • Az orosz külügyminiszter az Al Arabiya televíziónak is interjút adott, melyben rögzítette, hogy bármilyen külföldi fegyverszállítmány Ukrajna részére "jogos célpont" Oroszországnak. Szerinte ezeket az a rezsim kapja, amely háborút folytat saját lakossága ellen, az ország keleti részén élő civilek ellen. Hozzátette, minél előbb megbékél a nyugat az új geopolitikai helyzette, annál jobb lesz magának a nemzetközi közösségnek is.
  • Lavrov szerint a NATO megpróbál beavatkozni az ukrajnai válság lezárását célzó politikai megoldásokba, akadályozza azokat azzal, hogy támogatja a kijevi rezsimet.

Az orosz támadásokban megrongálódott színház a délkelet-ukrajnai Mariupolban. Fotó: MTI/AP/Alexei Alexandrov
Az orosz támadásokban megrongálódott színház a délkelet-ukrajnai Mariupolban. Fotó: MTI/AP/Alexei Alexandrov

  • Ukrajna szerint "kolosszális" veszteségeket szenvedtek az oroszok a Donbász keleti régiójának elfoglalása során. Kijev saját veszteségeit is elismerte, de úgy véli, az oroszok veszteségei sokkal nagyobbak.
  • A Pentagon sajtótitkára John Kirby Putyin ukrajnai kegyetlenségéről és romlottságáról beszélt. Nehéz megérteni a helyzetet, hiszen ukrajnai nácizmusról van szó, arról, hogy az oroszok meg akarják védeni sajátjaikat Ukrajnába az orosz nemzeti érdekekkel együtt, közben pedig egyikre sem jelentett veszélyt Ukrajna. "Ez a leghidegebb és legelvetemültebb fajta brutalitás".
  • Az EU illetékesei szerint az uniós országok már jövő héten jóváhagyhatják az orosz olajra vonatkozó fokozatos embargót. A hírek szerint az európai nagykövetek a jövő hét végén, a szerdai találkozójukat követően fogadják el a végleges javaslatot.
  • A mariupoli Azovstal acélgyárban a helyzet már túlmutat egy humanitárius katasztrófán - ezt a létesítményben tartózkodó ukrán parancsnok mondta. Több százezer ember tartózkodik a gyárban, köztük egészen fiatalok is. Eközben Zelenszkij úgy jellemezte az ostromlott várost, mint egy "orosz koncentrációs tábor a romok közepén".
  • Az Egyesült Államok megkezdte ukrán fegyveres erők kiképzését Ukrajnán kívüli helyszíneken. A Pentagon szóvivóje szerint három ilyen helyszín van, köztük egy Németországban.
  • Putyin május 9-én jelentheti be az oroszok tömeges mozgósítását - mondta Ben Wallace, az Egyesült Királyság védelmi minisztere. Szerinte Putyin bejelentheti, hogy "háborúban állunk a világ náciaival és tömegesen kell mozgósítanunk az orosz népet".
  • Zelenszkij közlése szerint újabb tömegsírokat találtak Kijevtől nem messze, eddig 900 holtestet tártak fel.  
  •  
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Uniós pénzek: már Budapesten az Európai Bizottság emberei
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 17:31
Indul a tárgyalási hét.
Makro / Külgazdaság Újabb kinevezés: megvan, ki lesz az új vezérkari főnök
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 16:29
Fontos személyi döntést jelentett be a honvédelmi miniszter.
Makro / Külgazdaság Hadat üzen az EU a kockázatos befektetéseknek
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 15:17
A szerkesztőségünknek megküldött közlemény szerint kedden az Európai Parlament új uniós szabályokat fogadott el a külföldi befektetések átvilágítására a biztonsági kockázatok megelőzése érdekében.
Makro / Külgazdaság Sokunk reménye foszlott szét a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 12:55
A piaci árak ismét emelkednek. A magyar autósok természetesen a védett árat fizethetik.
Makro / Külgazdaság Nem várt helyen ütközhet falakba a Tisza-kormány
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 12:15
Veszélybe sodorja a magyar gazdaságot, a munkahelyeket, és megbéníthatja a termelést a vendégmunkások június 1-jétől tervezett behozatali tilalma, ezért a legnagyobb munkáltatói érdekképviseletek bevonásával történő egyeztetésre kéri a Magyar Kormányt a WHC Csoport, Magyarország egyik piacvezető HR szolgáltatója.
Makro / Külgazdaság A jegybank támogatását is élvezhetik Magyar Péterék az euró bevezetésében
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 10:50
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) konstruktív partner lesz.
Makro / Külgazdaság A pápalátogatást kihasználva adhattak kegyelmet K. Endrének
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 10:00
Magyar Péter lengyelországi repülőútja előtt tartott sajtótájékoztatóján beszélt a kegyelmi ügy nyilvánosságra hozható részleteiről. 
Makro / Külgazdaság Pénzügyi békéltetőkhöz mentek, kifizette kárukat a biztosító
dr. Nagy Olga – dr. Rózsavölgyi Orsolya | 2026. május 18. 19:28
Tanúk, szakértők nélkül is több ügyfél sikeresen egyezett meg biztosítójával anyagi jogvitájában a pénzügyi békéltetési eljárásban. Sokat segíthetnek a fogyasztóknak az általuk hozott fényképek, videók, műszaki szakvélemények a bizonyításhoz. A biztosítók egyedi döntéssel is egyezséget köthetnek, amivel mindkét fél számára elkerülhető a hosszú, költséges bírósági per.
Makro / Külgazdaság Semmi gond a költségvetéssel, a Fidesz szerint csak bűnbakot keresnek Magyar Péterék
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 19:14
A megszorításoknak próbál megágyazni a vádakkal a Tisza-kormány? A Fidesz szerint ez a helyzet.
Makro / Külgazdaság Le a függőséggel: nagy földgázmezőt kezdenek kiaknázni a szomszédban
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 18:11
100 ezer háztartás igényeit tudják fedezni a wittaui projekt első szakaszában, de ez még csak a kezdet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG