4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Megkötötték a politikai megállapodást az EU-Japán szabadkereskedelmi egyezményről.

Hosszú tárgyalások után megkötötték a politikai megállapodást az Európai Unió és Japán közötti szabadkereskedelmi egyezményről a felek képviselőinek csütörtöki brüsszeli csúcstalálkozóján.

A dokumentumot - amely még nem a végleges kereskedelmi szerződés - Donald Tusk, az Európai Tanács és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, illetve Abe Sindzó japán kormányfő írta alá.

Eltörlik a vámok többségét

A főbb vitás kérdésekre sikerült megoldást találniuk a feleknek, kivéve néhány területet, például a beruházásvédelmet, azonban bizonyos technikai részletekről még megegyezésre kell jutniuk, ami akár hónapokig is eltarthat. Az Európai Bizottság az év végéig szeretné tető alá hozni a végleges egyezményt, a tárgyalók ezért az elfogadott szövegre építve folytatják a munkát.

Eltörlik a japán vámokat a bor és számos sajt tekintetében, lehetővé teszik, hogy az EU jelentősen növelje a marha- és a sertéshús exportját, illetve biztosítják, hogy több mint 200 úgynevezett uniós földrajzi árujelző ugyanolyan szintű oltalomban részesüljön majd Japánban, mint Európában. Megnyitják majd a szolgáltatások és a közbeszerzések piacát, ugyanakkor átmeneti időszakok alkalmazásával védik az unió érzékeny gazdasági ágazatait, például az autóipart.

Brüsszeli tájékoztatás szerint a megállapodás "eltörli az uniós vállalkozások által fizetett vámok többségét, amelyek évente mintegy egymilliárd euróra rúgnak, megnyitja a japán piacot a legfontosabb mezőgazdasági exporttermékek előtt és új üzleti lehetőségeket teremt számos ágazatban".    

Az elzárkózás nem jó

Az ülést követő közös sajtóértekezleten Juncker kijelentette: az egyezség hatásai jelentősen túlmutatnak a szabadkereskedelmen. "E megállapodás révén az EU és Japán a legmagasabb szintű szabványok mellett kötelezik el magukat olyan területeken, mint a munkajog, a biztonság, a környezetvédelem és a fogyasztóvédelem. Azt az erős üzenetet közvetítjük a világ felé, hogy kiállunk a nyílt és tisztességes kereskedelem mellett. Úgy véljük, hogy a protekcionizmus nem jelent védelmet" - mondta.

"Az elzárkózás a világtól nem jó az üzleti világnak, a világgazdaságnak és a munkásoknak sem" - szögezte le a bizottság elnöke. Tusk kijelentette, a Brexit kapcsán hallani lehetett olyan nyilatkozatokat, amelyek szerint az unión kívül könnyebb kereskedelmi megállapodásokat kötni, de "ma bebizonyítottuk, hogy ez nem igaz".

"Miközben néhányan azt mondják, hogy visszatér az elszigeteltség és a dezintegráció kora, mi megmutattuk, hogy nem ez a helyzet. A világnak nem kell száz évet visszamennie az időben" - fogalmazott Tusk, hozzátéve, hogy az EU-t és Japán összekötik a közös értékek, a liberális demokrácia, az emberi jogok és a jogállamiság.

A legfontosabb megállapodás

A bizottság közleménye szerint ez lesz az EU eddigi legfontosabb kétoldalú kereskedelmi megállapodása, amely ráadásul először foglal magában kötelezettségvállalást a párizsi klímaszerződés iránt.

Japánban és az unió 28 tagállamában közel 640 millió ember él, a felek együttesen a világgazdaság közel 30 százalékát teszik ki, részesedésük a világkereskedelem teljes forgalmából megközelíti a 40 százalékot. Japán az Európai Unió hatodik legnagyobb exportpiaca, a japán kivitelnek pedig a harmadik legfontosabb célpontja az EU. A 2013 tavaszán kezdődött maratoni egyeztetések keretében már 18 tárgyalási fordulót tartottak.

Szakemberek szerint a szerződés szimbolikus jelentőséggel is bír, minthogy a protekcionista kereskedelempolitikát folytató Donald Trump amerikai elnök kivonta az Egyesült Államokat a Csendes-óceáni Partnerség nevű kereskedelmi megállapodásból (TTP), illetve szembehelyezkedett az EU-val tervezett transzatlanti szabadkereskedelmi egyezménnyel (TTIP).

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rekordösszegek repkedtek a sport-tao átalakítása előtt
Kecső Richárd | 2026. november 2. 12:19
Csaknem 1408 milliárd forintnyi sport-tao támogatási igazolást adtak ki Magyarországon tizenegy támogatási időszak alatt, az összeg közel fele azonban mindössze száz szervezethez kapcsolódik. Az Mfor elemzése szerint a kormány új adatbázisa jelentős különbségeket mutat a sportszervezetek között, miközben továbbra sem derül ki pontosan, hogy a támogatásokból mennyi pénz érkezett meg ténylegesen a kedvezményezettekhez.
Makro / Külgazdaság Lemondott a belga miniszterelnök, költségvetési válság alakult ki Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:47
Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga miniszterelnök Fülöp királynak, miután a kormánykoalíciónak nem sikerült megállapodnia a 2027-es szövetségi költségvetésről. A Le Soir belga napilap beszámolója szerint a vasárnap este kezdődött, szűk körű kabinetülés hétfő hajnalban eredménytelenül ért véget, ezzel politikai válságba került az ötpárti kormánykoalíció.
Makro / Külgazdaság A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
Imre Lőrinc | 2026. november 2. 09:57
Jelentősen átalakul a magyarországi sportfinanszírozás, miután megszűnik a 2011-ben létrejött tao-rendszer, amely alapján a nyereségesen működő vállalatok hat látvány-csapatsportág számára közvetlenül ajánlhatták fel a társasági adójuk (akár nagyon jelentős) százalékát. Az viszont továbbra is fontos kérdés, hogy hosszabb távon az elmúlt 16 évben felépült látványberuházások, stadionok fenntartását és üzemeltetését hogyan lehet még inkább a piaci működés irányába terelni, ezzel is levéve a terheket a költségvetésről.
Makro / Külgazdaság Egyre többen vesznek lakást minimális önerővel Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:15
Egy év alatt több mint négyszeresére emelkedett a 20 százaléknál kisebb önerővel felvett lakáshitelek aránya Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2026 júniusában már a jelzáloghitelek 12,5 százalékát folyósították ilyen feltételekkel, szemben az egy évvel korábbi 3 százalékkal. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés elsősorban az Otthon Start programnak köszönhető, amely szélesebb körben tette lehetővé a 10 százalékos önerővel történő lakásvásárlást.
Makro / Külgazdaság Újabb áremelkedések nehezítik a magyar ipari vállalatok helyzetét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:00
Mérséklődött a magyar feldolgozóipar növekedési üteme októberben, de az ágazat továbbra is bővülést mutat. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn közzétett adatai szerint a szezonálisan kiigazított Beszerzési Menedzser Index (BMI) a szeptemberi 53,3 pontról 53,1 pontra csökkent. A mutató ugyanakkor meghaladja az októberi hosszú távú, 52,4 pontos átlagot, és továbbra is az 50 pontos növekedési küszöb felett áll.
Makro / Külgazdaság Dráma a Velencei-tónál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:48
Közel 120 centiméterrel volt alacsonyabb a vizszint 2026. október 19-én az 1996-2025. közötti októberi mediánnál, mindössze 5,6 centiméter.
Makro / Külgazdaság Decemberben sem emelik olajkvótáikat az OPEC+ meghatározó tagjai
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:03
Decemberben is változatlan kitermelési célokat alkalmaz az OPEC+ hét meghatározó tagállama – derült ki az OPEC vasárnapi közléséből. Szaúd-Arábia, Oroszország, Irak, Kuvait, Algéria, Kazahsztán és Omán online egyeztetésén már a harmadik egymást követő hónapra döntött a kvóták befagyasztásáról.
Makro / Külgazdaság Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben
Kollár Dóra | 2026. november 2. 05:44
Megjelent a legfrissebb Privátbankár Diszkont Árkosár, ezt tapasztaltuk a magyarországi diszkontokban.
Makro / Külgazdaság Ezen a listán is Románia mögé csúsztunk, innen lesz szép nyerni
Imre Lőrinc | 2026. november 1. 17:28
Újabb két helyet rontott Magyarország a StartupBlink által 2017 óta összeállított globális startup-listán, amely azt méri fel, hogy az egyes országokban mennyire támogató a környezet a startupok, az innovatív technológiai vállalkozások számára. A koronavírus-járvány óta tart a lecsúszás, és bár szakmai javaslatokból tele a padlás, nagy kérdés, hogy sikerül-e megfordítani a trendet.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mennyivel emelkednek jövőre a nyugdíjak
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 10:05
A Pénzügyminisztérium péntek éjjel benyújtotta a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG