1p
A vártnál kevesebb pénzt vesz igénybe a spanyol bankrendszer feltőkésítése. Az európai piacok zárása után tették nyilvánossá az erről szóló stressztesztet, ami így az európai tőzsdéken már nem hatott, viszont a devizapiacokon határozott korrekciót indított el. Akár a jövő hét is telhet ennek a hírnek a jegyében.

Az Európai Bizottság és az Eurogroup elnöke is üdvözölte, hogy a vártnál alacsonyabb feltőkésítési összeggel indulhat meg a spanyol bankrendszer szanálása. "Megnyugtatónak találom, hogy a tényleges feltőkésítési igény kevesebb lett 60 milliárd eurónál" - mondta Jean-Claude Juncker, az euróövezeti pénzügyminiszterek tanácsa, az Eurogroup elnöke, luxembourgi miniszterelnök. Juncker szerint a vártnál alacsonyabb tőkeigény azt jelenti, hogy a már megnyitott hitelkeret biztonságos mozgásteret nyújt a szükséges intézkedések meghozatalához, és garantálja a bankok feltőkésítésének a megállapodott menetrend szerinti hatékony végrehajtását.

A bizottság külön közleménye szerint a stresszteszt jelentős előrelépés a spanyol bankrendszer szanálási programjának hatályba léptetésében, és az első folyósításokra már novemberben sor kerülhet. A közlemény azonban hangsúlyozza, hogy a gyengélkedő bankok feltőkésítése feltételekhez kötött: meg kell például válniuk veszteséges üzletágaiktól, és finanszírozási igényük egy részét a tőkepiacon is elő kell tudniuk teremteni. Korábban már az Európai Központi Bank is üdvözölte a spanyol bankrendszer vártnál alacsonyabb feltőkésítési igényét.

A spanyol bankrendszernek a legrosszabb esetben akár 59,3 milliárd euró tőkejuttatásra is szüksége lehet a pénzügyi-gazdasági válság átvészeléséhez - állapítja az Oiver Wyman tanácsadó cég által a madridi kormány megbízásából végzett stresszteszt. A legkedvezőtlenebb forgatókönyv 6,5 százalékos GDP-csökkenést feltételez a 2012-2014-es periódusra. A tanulmány szerint a vizsgált 14 bank felének lehet szüksége tőkejuttatásra. A már államosított bankok közül a Bankia SA-nak 24,74 milliárd, a Novagalicia Banknak 7,18 milliárd, a Catalunya Banknak pedig 10,83 milliárd euró tőkejuttatásra is szüksége lehet. A három legnagyobb spanyol banknak, a Banco Santander SA, a Banco Bilbao Vizcaya Argentaria SA és a CaixaBank SA pénzintézeteknek nem lesz szüksége feltőkésítésre.

Az Oliver Wyman tanácsadó cég által a madridi kormány megbízásából a spanyol bankrendszeren végzett stresszteszt 59,3 milliárd euró feltőkésítési igényt állapított meg, kevesebbet a júniusban szintén a kormány megbízásából végzett másik stresszteszt 62 milliárd eurós végösszegénél. A spanyol jegybank helyettes kormányzója, Fernando Restoy ugyanakkor közölte: Spanyolország mintegy 40 milliárd eurót vesz igénybe a bankrendszer feltőkésítésére létesített európai hitelkeretből. "Első becsléseink szerint a 100 milliárd eurós hitelkeretből ténylegesen lehívott összeg mintegy harmadával lehet kevesebb az Oliver Wymann által megadottnál."

A bejelentésre határozottan javult a hangulat a piacokon. Bár az európai tőzsdék már zárva voltak, az amerikai indexek kissé felfelé korrigáltak, bár már nem tudták megtörni az erős negatív trendet, amit a vártnál aggasztóbb amerikai adatok okoztak. Az euró erősödött, az emiatt gyengülő dollár pedig felhúzta a nyersanyagárakat. A forint is jól járt, estére az eurót 284 forint alatt jegyezték ismét.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rá sem lehet majd ismerni az idei Győzelem-napi parádéra Moszkvában
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 16:20
Május 9-én rendezik a putyini Oroszország legfontosabb nemzeti ünnepét, a Győzelem-napi ceremóniát.
Makro / Külgazdaság Elképesztően bonyolult helyzetet vesz át a Fed új elnöke
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 15:40
Austan Goolsbee, a chicagói Fed elnöke szerint a legutóbbi inflációs adatok „rossz hírt” jelentenek a jegybank számára. Az infláció alakulása óvatosságra inti a döntéshozókat a kamatcsökkentések ütemezésével kapcsolatban – írja a Reuters.
Makro / Külgazdaság Mindent megtesz az olajkartell az árak letöréséért, de ez most nagyon nem rajtuk múlik
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 12:45
Mérsékelten emelhetik a kitermelést az OPEC+ olajkartell tagjai. Ez a növelés azonban nagyrészt csak papíron létezhet mindaddig, amíg az Egyesült Államok és Irán közötti háború továbbra is akadályozza a közel-keleti olajszállításokat.
Makro / Külgazdaság Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 11:04
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG