3p
Az uniós tagországok vállaljanak kötelezettséget 160 ezer menekült befogadására a három legnagyobb migrációs nyomásnak kitett tagországtól, Olaszországtól, Görögországtól és Magyarországtól - javasolta Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke szerdán Strasbourgban.
Jean-Claude Juncker. Forrás: EPA

Juncker az Európai Parlament plenáris ülésén tartott évértékelő beszédet, és áttekintette az unió helyzetét.

Nincs jó állapotban az Európai Unió, mert kevés benne az "Európa" és kevés benne az "unió" - mondta. Az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény vezetője szerint Európának nagyobb védelmet kell biztosítania a menekülteknek, ugyanakkor meg kell erősítenie határainak őrzését.

Még több menekülttel kell számolni

Beszédében Juncker emlékeztetett arra, hogy a brüsszeli bizottság már májusban javasolta Olaszország és Görögország tehermentesítését 40 ezer fővel. Ezt 120 ezerrel megnövelve most azt indítványozta, hogy az uniós belügyminiszterek jövő hétfői rendkívüli ülésén döntsenek 160 ezer menekült kötelező jellegű átvételéről, és az e tekintetben kedvezményezett országok köre bővüljön ki Magyarországgal.

Ne hagyják magára Magyarországot sem!

Indoklásként megállapította: eddig minden politikus elhanyagolta a balkáni menekültútvonalat. Beszámolva a földközi-tengeri menekültáradat megfékezésének eredményeiről, arról, hogy az uniós tengeri művelet eredményeket mutathat fel az útvonal stabilizálásában, leszögezte: ehhez hasonlóan stabilizálni kell a balkáni útvonalat is. Ezzel kapcsolatban tett említést arról, hogy Magyarországot sem szabad magára hagyni.

Még sokáig elhúzódhat a válság

A Balkánról szólva Juncker hangsúlyozta, hogy az EU-tagságra pályázó országoknak meg kell őrizniük "biztonságos eredetország" jellegüket. Indítványozta, hogy az uniós tagállamok állapodjanak meg abban, mely országokat tekintik biztonságosnak, és az onnan érkezők esetében az a kiinduló feltételezés, hogy biztonságban vannak hazájukban.

Ezen országok polgárait sem lehet azonban megfosztani azon joguktól, hogy menedéket kérjenek - tette hozzá. A bizottsági elnök azt is leszögezte, hogy az uniós tagjelöltek - vagyis több balkáni ország, valamint Törökország -, továbbá a többi, szintén uniós tagságra törekvő balkáni ország köteles fenntartani a jogállami viszonyokat, ellenkező esetben elveszti a lehetőségét az uniós tagság elnyerésére.

A menekültválság belátható időn belül nem fog megoldódni - jelentette ki Jean-Claude Juncker.

Juncker kilátásba helyezte, hogy a jövő év elején - a menekültválság hosszú távon fenntartható kezelése érdekében - a bizottság állandó jellegű menekültbefogadási mechanizmusra tesz indítványt. Úgy vélekedett, hogy biztosítani kell a menekültek munkavállalási jogát, valamint határozottan leszögezte, hogy meg kell őrizni az útlevél-ellenőrzéstől mentes utazást lehetővé tevő schengeni övezet vívmányát.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elárulta a szakértő, hogy miben a legerősebbek és a leggyengébbek a magyar cégek – Interjú
Imre Lőrinc | 2026. július 4. 10:24
A magyarországi kis- és középvállalkozások szakmai tudása kiemelkedő, de hatékonyságuk alapján az európai uniós mezőny alján találhatók – mondta el a Privátbankárnak adott interjúban a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség vezérigazgatója. Fehérváry Tamást az Ipar Napjai szakkiállításon arról is kérdeztük, hogy az új kormányzati ciklusban hogyan lehetne átalakítani a támogatott hitelek rendszerét, ami részben már el is indult, a Széchenyi Kártya Program likviditási célú hiteleinél ugyanis eltörölték a 3 százalékos kamatplafont.
Makro / Külgazdaság Teljesen leáll a debreceni Semcorp-fóliagyár, amíg nem javítják meg a tűzoltó-berendezést
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 18:11
A tűzvédelmi hatóság azonnali hatállyal minden tevékenységet megtiltott a Semcorpban.
Makro / Külgazdaság Újabb számokat posztolt az államtitkár Szijjártó Péter magángép-bérléseiről
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:44
A korábbi külügyminiszter eddig nem reagált arra, hogy négy év alatt 4 milliárd 865 millió forintot fordított bérlésre.
Makro / Külgazdaság Elviselhetetlen volt a hőség Belgiumban, nagyot ugrott a halálozások száma
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:01
Szombaton tetőzött a hőhullám Belgiumban, csak aznap 572 halálesetet tulajdonítottak a hőségnek. Összesen 1222-vel többen haltak meg az erre az időszakra vonatkozó átlagnál.
Makro / Külgazdaság Ismét támogathatja az elektromosautó-vásárlást a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 14:29
Megjöttek az uniós források, a Helyreállítási Alapból pedig zöldítenék a vállalkozók autóflottáit. 
Makro / Külgazdaság Itt az első nagy projekt a feloldott európai uniós forrásokból: Vitézy Dávid jelentette be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:30
Aláírta a budai fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Makro / Külgazdaság Megállt a vészjósló folyamat a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:40
Szombattól nem változik sem a benzin, sem a gázolaj nagykereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Megszólalt a Magyar Péter által felvázolt rémisztő hiánnyal kapcsolatban Kármán András
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:19
A pénzügyminiszter a Magyar Hangnak adott interjút.
Makro / Külgazdaság Gajdos László keményen üzent az akkugyáraknak, egy új főhatóság jöhet
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 09:10
Szeptemberben egy új, az akkumulátorgyárakat kiemelten szigorúan ellenőrző főhatóság felállítását tervezi a kormány.
Makro / Külgazdaság Örülhetnek az autósok, az év végéig még tovább eshetnek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:58
Az amerikai székhelyű Citigroup szerint az év végére akár 60 dollárig is csökkenhet a Brent olaj ára, miután fokozatosan megszűnnek a Hormuzi-szoros körüli ellátási zavarok, és ismét a piaci fundamentumok határozzák meg az árakat. A befektetési bank ezzel több más nagy pénzintézethez hasonlóan további áresésre számít az olajpiacon, írja a Bloomberg.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG