2p

Fenntarthatóság: trend, kötelezettség vagy üzleti csodafegyver?

Klasszis Talks&Wine – ahol a fenntarthatóság kézzel fogható üzleti értékké válik.

Jöjjön el, ne maradjon le a versenyben!
Február 26., Budapest - csoportos kedvezménnyel!

Részletek és jelentkezés >>

Megszólalt Jose Manuel Barroso, az Európai Bizottság volt elnöke is a menekültkérdésben.

A határvédés az elsődleges

Jose Manuel Barroso 2004 és 2014 között töltötte be az uniós végrehajtó szerv elnöki tisztségét. Egy Temesváron tartott ünnepség kapcsán Barroso beszédében kitért a menekültválságra. Véleménye szerint realistáknak kell lennünk, Európa nem tud befogadni valamennyi menekültet, ezért meg kell erősíteni a külső határokat. Emellett rámutatott arra, hogy az igazi válság Szíriában, Líbiában és Irakban van.

 

Az EU külső határainak megerősítésében látja a megoldást a Deutsche Bank elnöke, Jürgen Fitschen is. Szerinte ugyanis, túl keveset tett az Unió ebben az ügyben, például Görögország támogatására is nagyobb figyelmet kell fordítanunk - mondta az elnök.

Egy erős ellenvélemény

Viszont Káncz Csaba, a Privátbankár külpolitikai szakértője szerint épp megszűnt mára a bizalom a görögökkel szemben, mivel nem mutattak eddig kellő aktivitást a menekültválság megoldásában, ezért célszerű lenne őket likvidálni az Unióból.

A szakértő arra is felhívja a figyelmet, hogy politikai válságról beszélhetünk Koszovóban és Boszniában is, a menekültek fő útvonalán. Viszont a jordániai és a libanoni menekülttáborokhoz is másképp kell hozzáállni, mivel jelenleg 1000 forint jut egy menekült napi ellátására, és ez az összeg még csökkenhet a jövőben.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Bár nő az orosz olajexport, estek az energiaexport bevételek
Privátbankár.hu | 2026. február 24. 15:20
Oroszország olaj- és gázexportból származó bevétele csökkent az elmúlt 12 hónapban, közölték kedden Moszkva ukrajnai inváziójának negyedik évfordulóján.
Makro / Külgazdaság Ukrajna: már több megoldást is kínáltunk olajügyben, de Orbán Viktornak nem érdeke a megegyezés
Privátbankár.hu | 2026. február 24. 15:00
Az uniós tiszviselőknek már van terve a válság megoldására. Az ukrán vezetés tárgyalna Magyarországgal, de nem kapnak érdemi választ – állítják.
Makro / Külgazdaság Itt a kamatdöntés: Varga Mihályék elkezdték a lazítást, de mi lesz így a forinttal?
Imre Lőrinc | 2026. február 24. 14:02
Közel másfél év után kamatot csökkentett a Magyar Nemzeti Bank.
Makro / Külgazdaság Tavaly harmadával esett a német autóexport Kínába
Privátbankár.hu | 2026. február 24. 13:43
Ezzel folytatta a meredek visszaesést, aminek a következtében a 2022. évi csúcs óta a német ágazati export több mint a felére zsugorodott – áll az IW (Institut der deutschen Wirtschaft) német gazdaságkutató intézet kedden ismertetett jelentésében.
Makro / Külgazdaság Nem akármit válaszolt Orbán Viktor az uniós figyelmeztetésre
Privátbankár.hu | 2026. február 24. 12:04
Nem tud úgy tenni a magyar miniszterelnök, mintha mi sem történt volna, és amíg nincs olajszállítás, nem lesz uniós pénz sem Ukrajnának – írta António Costának.
Makro / Külgazdaság Hatalmasat kaszált néhány Mol-vezető, amikor leállt a Barátság kőolajvezeték?
Privátbankár.hu | 2026. február 24. 11:41
Bennfentes kereskedés gyanújával fordult a jegybankhoz a tőzsdei kisbefektetőket képviselő szövetség.
Makro / Külgazdaság Új terület került a fókuszba: felkészül a kiskereskedelem Nagy Márton szavai után?
Imre Lőrinc | 2026. február 24. 11:14
Ismét felerősödött a külföldi cégek túlsúlyával kapcsolatos retorika Magyarországon. A bankszektor után Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a kiskereskedelmi ágazatot „fájó pontként” jellemezte, ahol csökkent a magyar tulajdon aránya az elmúlt 15 évben. Eközben a kereskedelem inkább a folyamatos és hirtelen jogszabályváltozások súlyát nyögi, naponta 9 bolt zár be Magyarországon.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mennyivel lesz drágább a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. február 24. 09:47
Főleg a dízel kerül majd többe.
Makro / Külgazdaság Jegybanki milliók érkeztek Balog Zoltán ökumenikus alapítványához
Privátbankár.hu | 2026. február 24. 08:43
A jegybank által adott támogatás sorsáról Balog Zoltán kurátorként dönthet.
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy mely nagybankok ügyfelei kezdhetnek aggódni
Privátbankár.hu | 2026. február 24. 08:16
Nagy Márton megnevezett négy nagybankot, amelyek maradhatnak az országban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG