2p

Az Európai Bizottság egy újabb, potenciálisan hatékony oltóanyag lehetséges vásárlását biztosító szerződést hagyott jóvá a CureVac német gyógyszervállalattal - jelentette be Ursula von der Leyen a brüsszeli testület elnöke.

A szerződés 450 millió adag oltóanyagra vonatkozik. Hozzátette: a bizottság az Európai Befektetési Bankkal közösen finanszírozta a cég oltóanyag-kutatásait.

EPA/OLIVIER HOSLET
EPA/OLIVIER HOSLET

Közölte továbbá, hogy amennyiben hatékonynak bizonyul a vakcina, minden uniós tagállam egyszerre és egyenlő feltételekkel juthat hozzá az oltóanyaghoz népessége arányában. Az unió végrehajtó testülete előzőleg már négy gyógyszeripari céggel kötött megállapodást, és a Curevac után, az amerikai Moderna biotechnológiai vállalattal is készül szerződni, miután a hétfőn a cég bejelentette, hogy kísérleti fázisban lévő oltóanyaga több mint 94 százalékos hatékonyságú.

Kiemelte: nem lehet még tudni, melyik vakcina lesz leghatékonyabb, engedélyeztetésük elött, az Európai Gyógyszerügynökség alaposan vizsgálatnak veti alá a különböző technológiákkal előállított oltóanyagokat.

Az EU június közepén fogadta el oltóanyag-stratégiáját, amelynek célja, hogy 12-18 hónapon belül minden európai állampolgár számára magas színvonalú, biztonságos, hatékony és megfizethető oltóanyagokat biztosítson. Ennek érdekében a bizottság a tagállamokkal együtt előzetes piaci kötelezettségvállalásokat köt az oltóanyaggyártókkal.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
Makro / Külgazdaság Érdemes ma tankolni a hétvégi utazás előtt
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:48
Pénteken sem változtak a hazai üzemanyagárak. A 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt az előző napi szinten maradt. 
Makro / Külgazdaság Hollandia nem siet az uniós költségvetési megállapodással
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:28
Komoly nézeteltérések alakultak ki az Európai Unió következő, 2028 és 2034 közötti hétéves költségvetéséről a brüsszeli csúcstalálkozón. Több tagállam elégedetlen a jelenlegi javaslattal, és egyre bizonytalanabb, hogy sikerül-e az év végéig megállapodásra jutni. Rob Jetten holland miniszterelnök szerint fontosabb a megfelelő feltételek kialakítása, mint a tárgyalások gyors lezárása.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG