2p
Werner Faymann az osztrák kancellár szerint a németek maximum négyszázezer menekültet engedhetnek be.

Az embercsempészekkel érkező menekültek uniós határról való visszaküldését szorgalmazza Werner Faymann osztrák kancellár, aki minderről az osztrák közszolgálati televízió (ORF) vasárnap este bemutatandó műsorában nyilatkozott. Az előzetesen ismertetett interjúban a kancellár kifejtette: nem az embereknek kell kiválasztaniuk, hogy melyik országban akarnak menedéket találni, hanem oda kell őket küldeni, ahol hely van.

Faymann szerint az az egyetlen megoldás, ha Németország követi Ausztria példáját. Csak akkor lehet megtörni a migránsok rendezetlen beáramlását, ha Németország konkretizálja, hogy hány menekültet tud ellátni és csak közvetlenül a háborús övezetekből fogad be embereket - jelentette ki.

A kancellár egyúttal megerősítette korábbi javaslatát, amely szerint legfeljebb négyszázezer menekültet kellene ellátnia Németországnak. A menekültek uniós elosztása azért nem működik, mert az emberek abban reménykednek, hogy Németországba mehetnek - mondta a szociáldemokrata politikus.

Faymann úgy vélte: az osztrák kormány kellő időben, már januárban helyesen cselekedett, amikor meghatározta, hogy hány menekültkérőt enged be az országba. A kancellár szerint a döntés "felébresztette" az uniót, így most az EU-nak kell cselekednie.

A Faymann pártjához, az Osztrák Szociáldemokrata Párthoz (SPÖ) kötődő Sozialistischen Jugend elnevezésű ifjúsági szervezet szombaton újraválasztott vezetője viszont heves kritikával illette a kancellárt. Julia Herr megítélése szerint menekültellenes politikával "új mélységeket" ért el a párt. Az SPÖ a döntéssel hozzájárult ahhoz, hogy a balkáni útvonalon lévő menekülteket a "teljes nyomorba" taszítsák és ezzel lábbal tiporták az emberi jogokat - mondta

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Újabb számokat posztolt az államtitkár Szijjártó Péter magángép-bérléseiről
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:44
A korábbi külügyminiszter eddig nem reagált arra, hogy négy év alatt 4 milliárd 865 millió forintot fordított bérlésre.
Makro / Külgazdaság Elviselhetetlen volt a hőség Belgiumban, nagyot ugrott a halálozások száma
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:01
Szombaton tetőzött a hőhullám Belgiumban, csak aznap 572 halálesetet tulajdonítottak a hőségnek. Összesen 1222-vel többen haltak meg az erre az időszakra vonatkozó átlagnál.
Makro / Külgazdaság Ismét támogathatja az elektromosautó-vásárlást a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 14:29
Megjöttek az uniós források, a Helyreállítási Alapból pedig zöldítenék a vállalkozók autóflottáit. 
Makro / Külgazdaság Itt az első nagy projekt a feloldott európai uniós forrásokból: Vitézy Dávid jelentette be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:30
Aláírta a budai fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Makro / Külgazdaság Megállt a vészjósló folyamat a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:40
Szombattól nem változik sem a benzin, sem a gázolaj nagykereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Megszólalt a Magyar Péter által felvázolt rémisztő hiánnyal kapcsolatban Kármán András
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:19
A pénzügyminiszter a Magyar Hangnak adott interjút.
Makro / Külgazdaság Gajdos László keményen üzent az akkugyáraknak, egy új főhatóság jöhet
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 09:10
Szeptemberben egy új, az akkumulátorgyárakat kiemelten szigorúan ellenőrző főhatóság felállítását tervezi a kormány.
Makro / Külgazdaság Örülhetnek az autósok, az év végéig még tovább eshetnek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:58
Az amerikai székhelyű Citigroup szerint az év végére akár 60 dollárig is csökkenhet a Brent olaj ára, miután fokozatosan megszűnnek a Hormuzi-szoros körüli ellátási zavarok, és ismét a piaci fundamentumok határozzák meg az árakat. A befektetési bank ezzel több más nagy pénzintézethez hasonlóan további áresésre számít az olajpiacon, írja a Bloomberg.
Makro / Külgazdaság Brutálisan lelassult az orosz gazdasági növekedés
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:35
Oroszországban májusban nőtt a kiskereskedelmi forgalom és lassult a GDP-bővülés, miközben csökkent a munkanélküliség a gazdaságfejlesztési minisztérium és a statisztikai hivatal adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Meglepte az elemzőket az amerikai munkaerőpiaci adat
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 17:10
Növekedést vártak, csökkenés lett.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG