2p
A Külgazdasági és Külügyminisztérium szerint em tartózkodik konzuli védelemért regisztrált magyar állampolgár Kabulban.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egy korábbi sajtótájékoztatón.(Forrás: MTI/ KKM / Burger Zsolt)

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt mondta az MTI-nek, hogy a KKM a Terrorelhárítási Központtal és a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálattal együttműködve folyamatosan vizsgálja az afgán fővárosban történő eseményeket.

A KKM konzuli főosztálya, valamint a Kabulba akkreditált ankarai nagykövetség és iszlámábádi konzulátus azonnal felvette a kapcsolatot az afganisztáni és európai partnerekkel, az iszlámábádi afgán konzullal és a kabuli magyar katonai kontingenssel is.

Nem világos, mi történt

Egy magyar állampolgár január első napjaiban Kabulban tartózkodott, de megerősítette, hogy már hazatért Magyarországra. A külügyminiszter tájékoztatása szerint jelenleg folyamatosan egymásnak ellentmondó híreket kapnak az esetleges magyar érintettségről, de az afganisztáni helyzet miatt az információkat nem lehet hitelesnek minősíteni.

"A fejleményeket folyamatosan figyeljük, ha kiderül, hogy a szállodában volt magyar állampolgár, és segítségre szorul, a kollégáink természetesen mindenben segíteni fognak neki" - közölte Szijjártó Péter.

Hatan meghaltak

Az afgán belügyminisztérium vasárnapi tájékoztatása szerint véget ért a kabuli Intercontinental szálloda elleni fegyveres támadás. A biztonsági erők az összes támadóval végeztek. A merényletben hat civil, köztük egy külföldi nő vesztette életét, állampolgárságát egyelőre nem közölték.

Naszrat Rahimi, a belügyminisztérium egyik szóvivőjének tájékoztatása szerint heten sebesültek meg a szombat este indított támadásban, amelyet a tálibok vállaltak magukra.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
Makro / Külgazdaság Újra fellángolt a Brexit-vita: tízéves tervet javasol Tony Blair intézete
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:33
Nagy-Britanniának azt a célt kellene kitűznie, hogy tíz éven belül ismét csatlakozik az Európai Unióhoz – erre tett javaslatot a Tony Blair Institute for Global Change. Az MTI információi szerint az egykori brit miniszterelnök által alapított elemzőintézet szerint ehhez azonban nemcsak Londonnak kell változtatnia Brexit utáni politikáján, hanem az EU-nak is jelentős reformokat kellene végrehajtania.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG