2p
Hiába születnek többen, kétszer annyian halnak meg, és házasságot is kevesebbet kötünk.
MTI Fotó: Mohai Balázs

Éves szinten ugyan némileg többen születtek májusban, az év ötödik hónapjában 7549 gyermek született, ami egy impozáns 9 százalékos növekedést jelent, miközben a halálozások száma 2,3 százalékkal, 10 094-re csökkent. Ez akár még jó is lehetne, ám az év első öt hónapjának adatai elkeserítőek: januártól-májusig 36 508 gyerek született, ami alig 0,7 százalékkal több, mint a tavalyi év azonos időszakában, miközben a január-februárban látott kiugrás miatt 59 592 magyartól vettünk végső búcsút – 11 százalékkal többtől, mint tavaly, ezt közölte a KSH a Privátbankár.hu-val. A természetes fogyás így 23 084 fő volt, 5404-gyel több az egy évvel korábbinál.

A házasságkötések számának hosszabb időszak óta tartó nagymértékű emelkedése mostanra megtorpant, és 2017 első öt hónapjában visszaesett az egy évvel korábbihoz képest. Az idén január–májusban anyakönyvezett 15 402 frigy 8,9 százalékkal, számszerűen 1503-mal volt kevesebb az előző év azonos időszakához képest. A szökőnaphatás figyelembevételével a házasságkötések számának visszaesése valamivel kisebb mértékű volt. Ezen belül a januári enyhe növekedést leszámítva, a február–májusi időszakban átlagosan 9,5 százalékkal mérséklődött a frigyek kiigazított száma.

Rosszabbak az arányok

Ezer lakosra 9,0 élveszületés és 14,7 halálozás jutott. Az előbbi 0,1, az utóbbi 1,5 ezrelékponttal magasabb volt az előző év azonos időszakára számított értéknél, ennek eredményeként a természetes fogyás 1,4 ezrelékponttal, 5,7 ezrelékre emelkedett. Az év első öt hónapjában ezer élveszületésre 3,8 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,7 ezrelékpontos visszaesést jelent az előző év január–májusi időszakhoz képest. A házasságkötési arányszám 3,8 ezrelékes értéke 0,3 ezrelékponttal alacsonyabb volt, mint egy évvel korábban.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
Makro / Külgazdaság Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
Makro / Külgazdaság Az uniós pénzek megelőlegezése helyez nyomást a költségvetésre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:20
A Pénzügyminisztérium közlése szerint októberben további 200 milliárd forinttal emelkedett az államháztartási hiány.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG