2p

Több volt a születés, kevesebb a halálozás az első kilenc hónapban, mint egy évvel korábban.

Mérséklődött a természetes fogyás mértéke 2020 első kilenc hónapjában, miután 4,9 százalékkal több gyerek született és 3,3 százalékkal kevesebben haltak meg, mint a múlt év azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az MTI-vel.

Az év első kilenc hónapjában 69 543 gyerek született, 3251-gyel több, mint egy évvel korábban. Január-februárban 8,8, március-májusban 2,3, júniusban 9,1, július-szeptemberben pedig 3,7 százalékkal több volt az élveszületések száma 2019 azonos időszakaihoz képest.

2020. január-szeptemberben 94 494-en haltak meg, 3248-cal kevesebben, mint az előző év azonos időszakában. Január-februárban 13, májusban 0,7, június-augusztusban 2 százalékkal kevesebben, míg március-áprilisban 1,8, szeptemberben pedig 3,9 százalékkal többen hunytak el az egy évvel korábbinál.

Kiemelték, a halálozások számának csökkenése, valamint a születések számának emelkedése következtében a természetes fogyás 24 951 fő volt, ami a 2019. január-szeptemberi 31 450 főhöz képest 21 százalékkal kevesebb.

A hivatal adatai szerint a házasságkötések száma nőtt: 53 774 pár házasodott össze, 1613-mal több, mint tavaly január-szeptemberben. Január-márciusban 101, áprilisban 8,9 százalékkal több, május-augusztusban 15 százalékkal kevesebb, szeptemberben pedig 2,9 százalékkal ismét több házasságot anyakönyveztek, mint 2019 azonos időszakaiban.

Ezer lakosra 9,5 élveszületés és 12,9 halálozás jutott. Az előbbi 0,4 ezrelékponttal magasabb, az utóbbi 0,5 ezrelékponttal alacsonyabb volt a 2019. január-szeptemberi időszakhoz képest.

Az év első kilenc hónapjában ezer élveszületésre 12,9 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,5 ezrelékpontos csökkenés az egy évvel ezelőttihez képest. A házasságkötési arányszám (az ezer lakosra jutó házasságkötések száma) 7,4 ezrelékes értéke 0,2 ezrelékponttal volt magasabb az egy évvel korábbinál - olvasható a KSH közleményében.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG