4p

A brit kormánynak is dolgozó szakember szerint nem kell és nem is lehet az egész világot félévente újraoltani - csak a veszélyeztetetteknek kell újabb vakcina. Az oltások rengeteget javítottak a helyzeten, az oltásellenes álhírek miatt viszont emberek haltak meg - a legnagyobb kockázatot azok jelentik, akiket még egyszer sem oltottak be.

"Már csak ezen a télen kell túljutnunk"

Nem kell és nem is lehetséges az egész világot félévente újraoltani a koronavírus ellen, a negyedik és az esetleges még további oltási dózisokat a legveszélyeztetettebb lakossági csoportoknak kell fenntartani - mondta kedden megjelent nyilatkozatában a brit kormány számára oltásügyi ajánlásokat kidolgozó független tanácsadó bizottság (JCVI) elnöke.

Sir Andrew Pollard - aki az Oxfordi Egyetem vakcinafejlesztő részlegének vezetőjeként az egyetem és az AstraZeneca brit-svéd gyógyszergyár koronavírus-vakcinájának kifejlesztését is irányította - a The Daily Telegraph című konzervatív brit napilapnak nyilatkozva az MTI tudósítása szerint kijelentette azt is, hogy Nagy-Britannia egyértelműen maga mögött tudhatja a koronavírus-járvány legrosszabb időszakát, "már csak ezen a télen kell túljutnunk".

Pollard professzor szerint a brit oltási kampány sikere miatt összehasonlíthatatlan a jelenlegi helyzet az egy évvel ezelőttivel. Kijelentette: ha az ország ugyanabban a helyzetben lenne, mint tavaly januárban, biztos, hogy ismét teljes körű lezárás lenne érvényben Nagy-Britanniában.

Tavaly januárban csaknem 39 ezren szorultak kórházi kezelésre a koronavírus-fertőzés okozta Covid-19 betegség miatt, és abban a hónapban volt olyan nap, amikor meghaladta az 1800-at a halálesetek száma.

A brit egészségügyi minisztérium legutóbbi adatai szerint az omikron koronavírus-variáns okozta sokkal magasabb fertőződési számokkal együtt sem éri el a 12 ezret a jelenleg kórházban ápolt koronavírus-betegek száma, és a hétfő este zárult 24 órában 47-en haltak meg a Covid-19 szövődményeiben.

Az Our World In Data alábbi ábráján egymillió főre vetített adatok szerepelnek - látszik, hogy a növekvő esetszám ellenére sem ugrott meg jelentősen a kórházban ápoltak, intenzíven lévők, új halálozások száma:

Az oltásellenes álinformációk miatt emberek halhattak meg

Sir Andrew Pollard szerint ezek a különbségek is mutatják a koronavírus elleni oltások hatalmas hatóerejét. Kijelentette: az oltási kampány nélkül a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) "már térdre kényszerült volna".

Az oltások megakadályozzák a súlyos megbetegedés kialakulását, és így azt is, hogy a Covid-19-ben megbetegedők elfoglalják a kórházi ágyakat például a daganatos betegségekben szenvedők elől

- mondta a kedden megjelent interjúban a brit oltásügyi bizottság vezetője.

Pollard professzor közölte: osztja azt a többségi szakmai véleményt, hogy az omikron vírusvariáns enyhébb tüneteket okoz, mint a korábban dominánssá vált delta. Hozzátette ugyanakkor: a legnagyobb kockázatot továbbra is a beoltatlan lakossági csoportok jelentik.

Andrew Pollard szerint a "vehemensen oltásellenes" csoportok által a vakcinákról terjesztett álinformációk emberéleteket sodornak veszélybe, sőt nagyon valószínű, hogy súlyos megbetegedéseket és haláleseteket okoztak.

Hangsúlyozta:

életmentő eszközről van szó, ezért különösen nagy bajnak tartja, hogy terjednek ezek az álinformációk.

A negyedik oltás már csak a legveszélyeztetettebbeknek kell?

A negyedik, illetve a további oltási dózisok lehetőségéről Pollard professzor ugyanakkor az MTI tudósítása szerint kijelentette: az erről szóló döntéshez több bizonyíték kell arra, hogy az újabb dózisok milyen hatékonyságúak. Úgy fogalmazott: nem lehet az egész világot minden négy-hat hónapban újraoltani, ez nem tartható fenn és nem is finanszírozható, ezért a jövőben a legveszélyeztetettebb lakossági csoportokra kell összpontosítani az oltási kampányokat.

Hivatalosan egyelőre nincs szó arról, hogy az Egyesült Királyságban elkezdenék a negyedik oltási dózisok beadását, bár Sir Chris Whitty angliai tisztifőorvos, a brit kormány egészségügyi főtanácsadója minapi sajtótájékoztatóján már tett erre közvetett utalást. Ő is azonban mindenekelőtt a veszélyeztetett lakossági csoportok újraoltásának lehetőségéről beszélt.

A brit egészségügyi minisztérium legfrissebb adatai szerint a brit felnőttek csaknem 60 százaléka már megkapta a koronavírus elleni dózis harmadik adagját.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG