4p

Tovább folyik a felőrlő háború az ukrán-orosz fronton, a NAÜ gyakorlatilag beismerte, hogy nem képes ellenőrizni a zaporizzsjai atomerőművet, az orosz kormány fogadta a tálibok küldöttségét.

  • A friss műholdfelvételekből kiderül, hogy a fekete-tengeri orosz flotta hajóinak túlnyomó részét áttelepítették a keleti parti kikötőkbe. A Krím délnyugati csücskében lévő Szevasztopolt a várost ért sorozatos ukrán légi csapások nyomán nem tartják elég biztonságosnak. 
  • Orosz és ukrán források azt találgatják, hogy az ukrán hadsereg megpróbál elfoglalni a Krím nyugati partján egy kisebb várost, hogy felmutasson egy olyan sikert, amelynek alapján biztosíthatják a fegyverszállítások folytatódását.
  • Ukrán források szerint sikerült elvágniuk Bahmut déli orosz utánpótlási útvonalait. Orosz források szerint pedig a várostól délre harcoló orosz csapatok parancsnokát statáriális jelleggel eltávolították a posztjáról. 
  • A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség határozatban szólította fel Oroszországot, hogy adja vissza az ellenőrzést Ukrajnának a zaporizssjai atomerőmű felett. Ez beismerése lehet annak, hogy a létesítményt megszállva tartó oroszok nem teszik lehetővé, hogy az ügynökség szakemberei az erőmű bármely részébe beléphessnek. 
    Kérdéses az atomerőmű ellenőrzése. Fotó: Energoatom
    Kérdéses az atomerőmű ellenőrzése. Fotó: Energoatom
  • A fényképpel vagy videófelvétellel bizonyítható veszteségeket listázó Oryx hírportál szerint szeptember második felében az ukrán veszteség 87, az orosz 197 katonai jármű volt. Tüzérségi eszközökben volt a legnagyobb különbség: 8 ukrán egységgel szemben az orosz veszteség 39. 
  • Ilham Alijev, Azerbajdzsán államfője azt mondta, hogy garantálják a Hegyi-Karabhban élő örmények biztonságát. Az enklávé azeri elfoglalása óta több mint százezer ott élő örmény menekült Örményországba. Jereváni hivatalos becslés szerint ezzel lényegében minden karabahi örmény elhagyta szülőföldjét.
  • Az Afganisztánt irányító tálibok küldöttséget küldtek Moszkvába. A Kreml álláspontja szerint a tálib rendszer sokat fejlődött terrorista múltjához képest. 
  • Egy lelőtt orosz drónt az Egyesült Államok hadseregének navigációs rendszerével irányítottak – derült ki az utólagos vizsgálatból. Ehhez amerikai alkatrészeket építettek a repülő eszközbe. 
  • Az ukrán rendőrség talált egy orosz légvédelmi rakétakazettát négy rakétával a kijevi régióban. A tavalyi támadás után hátrahagyott fegyvert helyi lakosok vették magukhoz háborús trófeaként. A rakéták értéke sok ezer dollár. 
  • A Nemzetközi Valutaalap küldöttsége Kijevbe érkezett, hogy egyeztessen az ukrán kormánnyal a gazdaság további menedzseléséről. Az IMF szeptember utolsó hetében jelentette be, hogy megkezdi Ukrajnának nyújtott 15,6 milliárd dolláros  hitelprogramjának második felülvizsgálatát. A négyéves csomag része annak a 115 milliárd dolláros globális támogatási csomagnak, amit az ország háborús támogatásként kap. 
  • Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke kijelentette, hogy kormánya továbbra is elkötelezett Ukrajna támogatása mellett, annak ellenére, hogy a költségvetés további finanszírozásáról folytatott kongresszusi vitában kivették az újabb anyagi támogatásokat a büdzsé kiadásai közül.
  • Vlagyimir Putyin, Oroszország államfője úgy véli, hogy az ukrajnai háborúban meghalt besorozott bűnözők letörlesztették a társadalommal szembeni tartozásukat. Az anyaföldért adták az életüket – mondta a fronton szolgált katonákkal találkozva a televízió nyilvánossága előtt. 
  • Az orosz kormány kiterjedt kampányt indított a jövő márciusban tartandó elnökválasztás előkészítéseként, hogy meggyőze a fiatalokat a regnáló rezsim legitimitásáról. Egy az egész országra kiterjedő iskolai órát is tartottak ennek szellemében a Központi Választási Bizottság felállításának 30. évfordulója alkalmából. 
  • Az Orosz Föderáció tagköztársaságainak majdnem mindegyikében az ott élő oroszok vannak többségben. Ezért nem valószínű, hogy az ukrajnai háborúban megtépázott Oroszország szétesik – vélik szakértők. A Szovjetunió felbomlásakor a kilépő államokban kisebbségben voltak az oroszok. 
  • A szabadságon lévő ukrán katonák körében elterjedt a kábítószerezés, amivel a háborúban elszenvedett lelki sérüléseiket próbálják kezelni. A kijevi egészségügyi minisztérium becslése szerint a katonák 57 százalékát veszélyezteti poszttraumás stressz szindróma (PTSD). 

BBC, Guardian, Moscow Times

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az EKB a kamatemelésről: inflációs nyomást okoz a közel-keleti háború
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 15:51
Az euróövezet központi bankja szeretne olyan monetáris politikát folytatni, ami biztosítja a 2 százalékos inflációt középtávon.
Makro / Külgazdaság Egész nyáron ülésezni fog a parlament – jelentette ki Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 15:05
Ezúttal kétórás volt a Kormányszóvivői tájékoztató, melyen Magyar Péter miniszterelnök is részt vett. A vagyonadóról is beszélt. 
Makro / Külgazdaság Emelésről döntött az EKB
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 14:44
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén 25 bázisponttal emelte a három irányadó eurókamat szintjén, összhangban a piaci várakozásokkal.
Makro / Külgazdaság Tetemes összeggel távozott az MNB-től Matolcsy György
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 13:14
Kiderült, hogy az előző jegybankelnök nem igazán vette ki a szabadságait, ezért 122,8 millió forint megváltásban részesült. Emellé kapott még hathavi alapbért is a távozásához.
Makro / Külgazdaság Kiderült, meddig tart a kamatstop a Diákhitelnél
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 11:49
A kormány még legalább az év végéig kitart az intézkedés mellett.
Makro / Külgazdaság Tovább szűkül az olló a dízel piaci és hatósági árai között
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 11:29
Bruttó 6 forinttal csökken a gázolaj beszerzési ára péntektől, ezzel tovább szűkülhet a különbség a védett, 615 forintos ár és a piaci ár között.
Makro / Külgazdaság Óriási uniós pályázati keret nyílt meg, okosmérőket is lehet igényelni
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 08:51
Okosmérők telepítését segíti az egyik újonnan megnyílt európai uniós pályázat, az energetikai fejlesztésekre összesen 500 milliárd forint a keret.
Makro / Külgazdaság Vagyonadó, kriptoszabályozás, kamatstop: órákon belül bejelenthetik a részleteket
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 07:52
A szerdai kormányülésen fontos döntéseket hoztak, ezek részleteit 11 órától ismertetik. Az uniós források felhasználásáról is döntés született.
Makro / Külgazdaság Kérdezzen Ön is Virág Barnabás volt MNB-alelnöktől – ma délután a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 07:49
A Varga Mihály jelenlegi jegybankelnöki tanácsadójával való beszélgetést fél 4-től a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
Makro / Külgazdaság Nem csak a gyermektelenek, az egygyerekesek is rosszul jártak az eddigi családtámogatásokkal
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 07:23
Ugyan a gyermektelenek és a nagycsaládosok reáljövedelme is nőtt az elmúltt tizenhat évben, a kétgyerekes családok zsebelték be a legnagyobb életszínvonal-emelkedést.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG