1p
Kényszertársulásokat hoznak létre a fenntartók az iskolakezdés előtt, hogy megfeleljenek az előírásoknak. A társulások évente változnak, néha csak a papírforma kedvéért
Kényszertársulásokat hoznak létre a fenntartók az iskolakezdés előtt, hogy megfeleljenek a jogszabályi előírásoknak, és megkapják a nélkülözhetetlen normatív forrásokat - mondta pénteki sajtótájékoztatóján a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés fideszes elnöke.

Ódor Ferenc úgy fogalmazott: az intézményfenntartó társulások szinte évenként változnak. Kiválnak tagok, vagy újak csatlakoznak, sok esetben "csak papírforma szerint". Az érintett önkormányzatok között azonban feszültségeket teremt a kialakult helyzet - jelentette ki.

Borsod-Abaúj-Zemplén aprófalvas szerkezetű térség, ahol hatványozottan jelennek meg ezek a  problémák. A településszerkezetből adódóan számos kistelepülést érint az intézményfenntartás gondja, és a minőségi oktatás, ellátás megoldása - tette hozzá.

A megye számos településén nemrég felújított iskolaépületek állnak üresen. Tavaly 13 nevelési-oktatási intézmény szűnt meg, és több mint 70 intézményi átszervezésre került sor. Idén az átszervezésekre vonatkozó kérelmek száma nem érte el a 30-at, 16 intézmény önállósága szűnt meg, vált tagintézménnyé, Balajt községben pedig már nem csengetnek be az idei tanévre - fejtette ki az elnök.

Hangsúlyozta: a még meglévő iskolák esetében a legnagyobb hiányosság az épületek, kötelező helyiségek kialakításával, korszerűsítésével kapcsolatban jelentkezik. Példaként említette, hogy bár számos pályázati lehetőség volt akadálymentesítésre, vagy az energiatakarékossággal kapcsolatos fejlesztésre, éppen a leghátrányosabb helyzetű települések, kisiskolák nem tudtak ezzel élni. Úgy fogalmazott, hogy örvendetes az iskolafelújítási program, ám ennek a konkrét eredményére még várni kell.

A pedagógus elbocsátások kapcsán arról számolt be, hogy míg a rendszerváltáskor 90 ezer főállású pedagógus volt az országban, mára ez a szám 78 ezerre csökkent. Hasonlóképp csökkent az iskolák száma is, az ezredfordulón 3.400 iskolával számolhatott az ország, mára 2.520 maradt.

Borsodban ez a negatív tendencia még inkább érződik. Az iskolák bezárásával pusztul a vidék - tette hozzá. A tankönyvellátás, és az iskolakezdés családot érintő nehézségei kapcsán megjegyezte: a megye helyzetéből adódóan ezek a gondok is hatványozottan jelennek meg. A megyei önkormányzat 24 nevelési-oktatási intézményben látja el a fenntartói kötelezettségeket a tankönyvtámogatás terén is.

Arató: az utóbbi évek legnyugodtabb tanévkezdése ez
Vásott kölök - menjen-e suliba? 
Megmérik, mennyit dolgoznak a tanárok
Korábban érkezik a családi pótlék
Új tankönyv mellé laptopot! 

MTI

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG