2p

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Kim Dzsong Un szerint hamarosan tesztelik az interkontinentális rakétájukat.
Kim Dzsong-un, egy őrült kommunista diktátor. Fotó: EPA/KCNA

Idén sem hagynak fel a rakétakísérletekkel Észak-Koreában, a tavaly látott számos próbálkozás után a Kim Dzsong Un vasárnap jelentette be, hogy hamarosan tesztelhetik az első, legalább 5500 kilométer megtételére alkalmas ballisztikus rakétájukat. Ezzel a Reuters cikke szerint a diktatórikus ország megtenné az első lépést egy háború kirobbantása felé – egyes rakétákat ugyanis 10 ezer kilométer megtételére tervezik, Kalifornia pedig 9000 kilométerre helyezkedik el Észak-Koreától.

Az ország folyamatosan folytat rakéta- és atomkísérleteket, ezek miatt 2006 óta komoly szankciókkal is sújtják őket, amiket december elején tovább szigorított az ENSZ. Az idegesség érthető, a szakértők ugyanis még évekre becsülték az időt, mire Észak-Korea ilyen rakétát képes alkotni. Egy 3000 kilométer megtételére alkalmas ballisztikus rakéta egyébként már komoly fenyegetést jelentene Japánra, az amerikai fennhatóság alatt álló Guamra és Dél-Koreára. Utóbbinak egyébként korábban Trump plusz védelmet ígért, igaz, nem ingyen, erről korábban itt írtunk bővebben. >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Bemondták az új számot, indul a hajsza a 2 százalékos növekedésért
Imre Lőrinc | 2026. január 17. 10:19
A 2 százalék lett az új bűvös GDP-célkitűzés. A legtöbb hazai elemző ekkora mértékű, vagy ennél enyhén magasabb, de mindenképp kettessel kezdődő növekedést vár 2026-ban Magyarországon. Ami biztos, hogy a kormány költekezései a választások előtt fűtik a gazdaságot, az ipar és a beruházások viszont továbbra is nagy kérdőjeleknek számítanak. Miként bizonyos értelemben az infláció is, hiába alakult az elmúlt időszakban a vártnál kedvezőbben.
Makro / Külgazdaság Kölcsönösen csökkenti a vámokat Kanada és Kína
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 17:35
Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg – jelentette be pénteken Mark Carney kanadai miniszterelnök Pekingben.
Makro / Külgazdaság Egy jó és egy rossz hírt kapott Donald Trump hazájából
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 17:01
Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben nőtt az ipari termelés az Egyesült Államokban decemberben havi összevetésben, ugyanakkor éves szinten lassuló ütemű bővülést jegyeztek fel – derült ki az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) pénteken közzétett adataiból.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor adóemeléssel ünnepelheti a választási győzelmet
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 13:31
A magyar gazdasági folyamatok kifejezetten gyengén alakulnak, évek óta nem növekszik a GDP, miközben a költségvetés hiánya magas szinten ragadt. A gazdasági problémákat tetézni fogja a választási osztogatás, ami után Orbán Viktor komoly megszorításokra kényszerülhet az áprilisi voksolás után, olvasható laptársunk, az Mfor péntek reggeli cikkében.
Makro / Külgazdaság Előre lesöpör az asztalról minden kritikát a választásokkal kapcsolatban Szijjártó Péter
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 12:37
Az az uniós nagykövet pedig, aki megszólal, kényelmetlen helyzetben találhatja magát. Kemény figyelmeztetéssel készült a miniszter egy pénteki eseményre.
Makro / Külgazdaság Az energia is jóval olcsóbb lett Németországban
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 11:36
Itt vannak a legfrissebb német inflációs adatok. 
Makro / Külgazdaság Hosszú vita után vette az első komoly akadályt Orbán Viktor cseh szövetségese
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 10:58
Eddig még ilyen hosszan nem vitáztak kormányprogramról Csehországban, de a végén kényelmes többséggel szavazták meg Babisék terveit.
Makro / Külgazdaság 46-szor nyúlt hozzá a kormány a tavalyi költségvetéshez
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 10:46
Összesen 2212 milliárdot mozgattak meg kormányhatározatokkal.
Makro / Külgazdaság Minden várakozást felülmúlt a két amerikai nagybank
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 10:12
Messze felülmúlták az előrejelzéseket.
Makro / Külgazdaság Egy év után végre maga mellé vesz valakit Várhelyi Olivér – de érdekes figurát választott
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 09:12
A bukott lengyel kormánypárttól igazolt kommunikációs tanácsadót a magyar uniós biztos.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG