2p

Kína vasárnapi műholdindítása miatt törmelék csapódott be egy olyan tengeri területre, amelyet Peking korábban megtiltott a hajózás számára, Tajvantól északra - számolt be a tajvani védelmi minisztérium.

A műhold Tajvan északi partjai felett haladt el, és a rakétából származó törmelék az említett zónán belülre esett - mondta a forrás, hangsúlyozva, hogy a törmelék nem érintette a terület "belső biztonságát".

A pekingi állami média megerősítette egy új időjárási műhold felbocsátását egy észak-kínai űrközpontból, helyi idő szerint vasárnap 9 óra 36 perckor (magyar idő szerint 3 óra 36 perckor).

A tajvani fővárostól, Tajpejtől mintegy 160 kilométerre fekvő tengeri tilalmi övezetben vasárnap, helyi idő szerint 9 és 15 óra között hajózási tilalmat rendeltek el a rakétatörmelék lehetséges lezuhanása miatt - közölték a Tajvannal szemben fekvő dél-kínai tartomány, Fucsien tengerészeti hatóságai.

Egy Hosszú Menetelés 4-B hordozórakéta állította pályára a műholdat. Fotó: Wang Jiangbo/Xinhua
Egy Hosszú Menetelés 4-B hordozórakéta állította pályára a műholdat. Fotó: Wang Jiangbo/Xinhua

A CCTV kínai állami televízió által sugárzott felvételeken egy fehér rakéta volt látható, amint a mongol határ közelében, a Kanszu tartományban lévő Csiucsüan űrközpontközpontból felemelkedik, füst- és porfelhőt hagyva maga után.

A műhold a Hszinhua kínai állami hírügynökség jelentése szerint az időjárás-előrejelzés, a katasztrófák megelőzése és enyhítése, az éghajlatváltozásra való reagálás és az ökológiai védelem területén nyújt majd szolgáltatásokat.

A kínai rakétaindítás előzménye, hogy Peking nagyszabású figyelmeztető hadgyakorlatot tartott Tajvan körül, miután Caj Jing-ven tajvani elnök a múlt héten az Egyesült Államokban találkozott Kevin McCarthyval, a washingtoni képviselőház elnökével. Kína Tajvant saját területének tekinti, és ellenez a tajvani vezetés és külföldi tisztségviselők közötti bármilyen kommunikációt. Tajvan viszont elutasítja Kína szuverenitási követeléseit.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
Makro / Külgazdaság Ilyen jövő várhat ránk: az IMF szerint az egész világ a gázra léphet, még az oroszok is
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:24
Idén már nem változik semmi, jövőre viszont minden jelentősebb gazdaság meglódulhat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG