1p

Robert Fico szlovák miniszterelnök szerdán megerősítette, hogy megkapta Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnöknek a dunaszerdahelyi labdarúgó-mérkőzésen történt rendőri beavatkozás "körülményei iránt érdeklődő"  levelét és azt fogja válaszolni, hogy  "minden törvényes volt".

Fico kormánya révkomáromi kihelyezett ülését követően közölte, hogy  már utasította kormánya külügyminiszterét, Ján Kubist  a válasz megfogalmazására. "Egyszersmind arra is utasítást adtam, hogy kezdjék el budapesti utam előkészítését" - tette hozzá.

Robert Fico korábban furcsállotta, hogy nem a magyar kormányfővel folytatott négyszemközti megbeszélésén, s nem is a küldöttségek plenáris ülésén, hanem csak az azt követő sajtótájékoztatón értesült arról, hogy van egy érvényes budapesti meghívása. Szerinte a budapesti látogatást a jövő év elejére időzítik. Mint mondta, Budapesten bízvást folytatódik a párbeszéd.

Pozsony hivatalos álláspontja szerint  a rendőrség november elsejei dunaszerdahelyi fellépése indokolt volt és összhangban állt a vonatkozó szlovák jogszabályokkal. "Mi ezt nem rendőri agresszivitásnak tekintjük, mert a legfőbb ügyész legális közbelépésnek nevezte" - fogalmazott Fico, de nem tett említést arról, hogy a szlovák rendőrség korábban olyan videofelvételekről beszélt, amelyek igazolják a beavatkozás mértékét, de amelyeket azóta sem küldtek meg Budapestnek. Említés nélkül maradt az is, hogy Fico kommunikációs igazgatója, Brano Ondrus a múlt héten egy újságcikkben azt írta, hogy a  rendőrségnek nyilvánvalóan nincsenek ilyen videofelvételei.

Hárman izzadnak Gyurcsány hat pontján
Gyurcsány: mi akkor is lépünk, ha Szlovákia nem 
"Mindenki sérül a szlovák-magyar vitában" 
MSZP: nem a szlovák rendőrség, hanem a magyar szélsőjobboldal a probléma

MTI

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Sokan örülhetnek, újabb európai nagyvárosba indít járatot a Wizz Air
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 12:17
Az első menetrend szerinti járat 2025. október 28-án indul.
Makro / Külgazdaság Infláció a kutakon, még drágább lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 10:32
A héten szombaton tovább emelkednek a hazai üzemanyagárak.
Makro / Külgazdaság Aggasztó jelek: gyengélkedik a magyar ipar
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 09:29
A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított júliusi értéke: 50,7.
Makro / Külgazdaság Volt jegybankelnök: Jobb az óvatosság
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 09:05
Bod Péter Ákos a hitelezési folyamatokat mutatta be közelebbről.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor élőben jelentette be: két új akcióterv jön
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 08:47
Az állami médiában beszélt a miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság Megdöbbentő adatot közölt a KSH a lakásépítésekről
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 08:33
Nagyon kevés új lakás épül, főleg vidéken.
Makro / Külgazdaság Mit ártott Donald Trumpnak a szélenergia?
Litván Dániel | 2025. augusztus 1. 05:59
Elképesztő állításokkal támadta a szélenergiát az amerikai elnök még az Ursula von der Leyennel folytatott vámtárgyalásokon is. De mi igaz abból, amit mond, és miért zavarják ennyire a szélerőművek?
Makro / Külgazdaság Elkapkodják a munkásokat az euróövezetben
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 15:28
Júniusban az előző havival megegyező rekordalacsony szinten maradt a munkanélküliségi ráta az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtöki jelentése alapján.
Makro / Külgazdaság Tolonganak az új uniós hitelért az országok – vajon Magyarországnak jut belőle?
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 10:59
Nem biztos, hogy elég lesz a 150 milliárd eurónyi védelmi hitelkeret.
Makro / Külgazdaság Újabb adat érkezett a KSH-tól, az euró drágulása itt is meglátszott
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 08:30
Az előző hónaphoz képest belföldön drágábban, külföldön olcsóbban értékesítettek a magyar termelők, idén 7,4 százalék eddig az áremelkedés.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG