1p
A finn pénzügyminiszter pénteken egy lapinterjúban kilátásba helyezte, hogy országa inkább kilép az euróövezetből, semmint hogy helyt álljon más euróövezeti országok adósságáért. A pénzügyminiszter azt is elmondta, hogy Finnország az euróövezet elhagyására is fel van készülve.

Jutta Urpilainen a Kauppalehti című gazdasági lapnak elmondta: Finnország meggyőződéses híve az eurózónának és hisz benne, hogy az euró hasznára van az országnak, ennek ellenére nem tartunk ki minden áron az euró mellett. Hozzátette, hogy Finnország minden lehetséges helyzetre fel van készülve, "arra is, hogy elhagyja az euróövezetet".

A miniszter szóvivője sietett tompítani Urpilainen szavainak élét, mondván: a miniszter kijelentései nem jelentik azt, hogy Finnország tervezi a kilépést. "Ez a beállítás teljesen hamis" - mondta. Mindamellett Urpilainen az interjúban világossá tette: kormánya nem megy bele, hogy az euróövezet tagországai közösen viseljék az adósságterheket és a kockázatokat. "Konstruktívak vagyunk és meg akarjuk oldani a válságot, de nem bármilyen feltételekkel" - mondta.

Finnország eddig is kemény álláspontot képviselt, és jelezte: Hollandiával együtt megakadályozza, hogy az euróövezeti állandó pénzügyi stabilitási mechanizmus (ESM) eszközeiből államkötvényeket vásároljanak majd a másodlagos piacon. Az euróövezet leginkább keményvonalas hitelezői közé tartozó két ország lépése első ízben vonta kétségbe a múlt heti európai uniós csúcson kötött megállapodás tartósságát.

Jyrki Katainen finn kormányfő a parlamentnek hétfőn küldött beszámolójában leszögezte: a jövőben egyetértésre lesz szükség az euróövezeten belül az ilyen vásárlásokhoz, "és úgy tűnik, hogy ez az egyetértés a holland és a finn ellenkezés miatt nem lesz lehetséges".

A két ország annak ellenére utasítja ezt el, hogy a múlt heti EU-csúcsértekezleten elhatározták annak a mechanizmusnak a gyors létrehozását, amelynek révén a bankok feltőkésítése immár közvetlenül a (700 milliárd eurót megmozgatni képes) ESM-ből történhet, az érintett tagállamok közbeiktatása nélkül. Pasi Rajala finn kormányszóvivő később úgy pontosította a kormány jelentését, hogy Helsinki megítélése szerint "nincs semmi értelme államkötvények vásárlásának a másodlagos piacon".

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Továbbra is óriási Magyar Péterék fölénye
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 15:33
Megérkeztek az Europion legfrissebb számai.
Makro / Külgazdaság Tempót válthat a magyar gazdaság, de ehhez fegyelmezett költségvetés is kell
Sipos Ildikó | 2026. június 9. 15:11
Fegyelmezett költségvetésre és termelékenységi fordulatra van szükség a magyar gazdaság növekedéséhez, hangzott el a K&H keddi sajtóeseményén.      
Makro / Külgazdaság Itt a magyarázat a kormány lépésére – ezért nyúlhattak bele a védett árak rendszerébe
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 14:13
A hétfő esti Magyar Közlönyből derült ki, hogy a kormány megemelte a stratégiai üzemanyagkészletekből felszabadított benzin és gázolaj értékesítési árát.
Makro / Külgazdaság A Wallis Csoport árbevétele rekordszintre nőtt
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 12:54
A 18 országban jelen lévő vállalatcsoport rekordárbevétele elsősorban a nemzetközi piacokon elért növekedésnek köszönhető.
Makro / Külgazdaság Ennél nagyobb jelzés nem is kell a Magyar Nemzeti Banknak?
Imre Lőrinc | 2026. június 9. 12:48
Májusban óriási meglepetésre a várt enyhe gyorsulás helyett 1,8 százalékra lassult az éves alapú áremelkedési ütem Magyarországon. Az elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a csökkenő inflációt, az erős forintot és a valószínűleg csak fokozatosan kivezetendő árstopokat látva február után júniusban is mérsékelheti az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mire lehet számítani a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 10:53
A védett ár természetesen még marad.
Makro / Külgazdaság Jó hírrel indul a nap: csökkent az infláció
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 08:30
Májusban a fogyasztói árak átlagosan 1,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi értéket, havi szinten pedig stagnáltak – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Csúcsot döntött a magyar villamosenergia-piac
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 20:00
A hazai villamosenergia-termelés nagyjából 52 százalékát adták májusban a megújuló energiát használó erőművek – számol be róla G7.
Makro / Külgazdaság Elkerültük a bóvlit, de a neheze még csak most jön
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 16:15
Az idei első, Magyarország szuverén államadósság-besorolását érintő hitelminősítői kör leminősítés nélkül lezárult. A GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzése szerint a leminősítés elkerülése valójában időnyerést jelent. A GKI azt vizsgálta meg, hogy a következő 3-4 hónapban mit kell a kormánynak teljesítenie ahhoz, hogy a november végi, december eleji minősítői kör se hozzon rossz hírt.
Makro / Külgazdaság Itt van minden, ami a nyugdíjas SZÉP-kártyáról eddig tudható
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 13:45
Egyre több információ ismert a kormány által bevezetendő, nyugdíjas SZÉP-kártyáról, de vannak még kérdőjelek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG