2p
Nincs vége a pálinka szabadságharcnak?

A kormány az Európai Unió (EU) minden fórumán fellép azért, hogy újra adómentes legyen a pálinkafőzés - mondta Tállai András a Magyar Nemzetnek.

A Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a lap szerdai számában úgy fogalmazott: a pálinkafőzés hozzátartozik Magyarország hagyományaihoz. Hangsúlyozta, hogy az európai vitákban ügyelni kellene arra, hogy az európai közösség egyik tagállamát se vágják el hagyományaitól.

Eljárás indult a pálinkafőzés miatt

Magyarország évekkel ezelőtt már megvívta a maga "pálinka szabadságharcát" az unióval. A magyar kormány korábban adómentessé tette bizonyos mennyiségig a pálinkafőzést, Brüsszel azonban kötelezettségszegési eljárást indított emiatt. Hosszas egyeztetés után végül 2015-ben nagyon kedvezményes szabályokat harcoltunk  ki.

A pálinkafőzés ügye az idei év elején került ismét napirendre, Szlovénia ugyanis felvetette, hogy bizonyos mennyiségig adómentessé tehetné az EU a pálinkafőzést. A kezdeményezéshez a magyar kormány azonnal csatlakozott, és javasolta, hogy évi száz liter tömény italt bárki - otthon vagy bérfőzdében - közteher megfizetése nélkül állíthasson elő.

A románok után jöttek a finnek

Mi számít magánfőzésnek? Hova és mit kell bejelenteni? Hány liter pálinkát főzhet valaki otthon? A házi pálinkafőzés szabályaival részletesen ebben a cikkben is foglalkoztunk.

Tállai András kifejtette, hogy bár az év elején, a román elnökség idején még mutatkozott alkalom az érvek ütköztetésére, időközben a finnek vették át az uniós elnökséget, és ezzel szertefoszlott az érdemi  diskurzus lehetősége. Az államtitkár úgy vélte, hogy a módosítást egyes közép-európai államok biztosan támogatták volna, ám bizonyos nyugati, északi országok nem hajlandók a változtatásra.

A házi pálinka népszerűségét az adóhivatal adatai is alátámasztják: mind az otthoni főzőberendezésekben, mind a bérfőzdékben évről évre nő az előállított mennyiség. Az idén az első fél évben 44 ezer párlatadójegyet váltottak ki az otthon főzők, míg a tavalyi első fél évben 36 ezer, 2017 első hat hónapjában pedig 34 ezer, egy liter előállítását lehetővé tevő jegyet vásároltak. A bérfőzdékben az idei első fél évben 1,47 millió liter, ötvenfokos pálinkának megfelelő párlatot készítettek, a tavalyi azonos időszakban 1,38 millió liter, tavalyelőtt pedig 1,22 millió liter  volt a megrendelésre készült mennyiség.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG