3p

Mariupolban, Harkivnál is zajlanak a harcok, de az igazán fontos csata most a Donyecen való átkelésért folyik. Reggeli háborús összefoglaló.

A Harkivtól északkeletre napok óta zajló ukrán ellentámadás újabb sikert ért el. Az ukrán vezérkar bejelentése szerint csapataik visszafoglalták Pityomnyik városát, amely nagyjából félúton fekszik Harkiv és az orosz határ között.

„Sikereket érünk el a harkivi irányban, ahol folyamatosan szorítjuk vissza az az ellenséget és szabadítjuk fel a településeket” – közölte Olekszij Hromov tábornok.

A híd túl közel volt

Az ukrán erők megsemmisítettek egy orosz pontonhidat Bilohorivka közelében, a kelet-ukrajnai front egy fontos szakaszán. A közzétett képeken az is látszik, hogy az oroszok komoly páncélos erőket igyekeztek átjuttatni a Donyecen létesített hídon, az orosz járművek közül sok megsemmisült a közzétett képek alapján.

A térségben továbbra is heves harcok zajlanak, ugyanis ha az oroszok itt átkelnek a folyón, és tovább tudnak nyomulni déli irányba, elvághatják az ukrán védelem egyik fontos pontját, Szeverodonyeck városának nyugati összeköttetését, és jelentős ukrán egységeket fenyegetnének bekerítéssel. Kérdés, hogy a most megsemmisített hídon kívül még hány átkelési lehetőséget építettek ki az oroszok.

Robbanások Mariupolban

Az éjszaka is bombázták az Azovsztal acélművet. Az üzem területén még mindig kitartanak az ukrán védők, az oroszok egyelőre nem válaszoltak arra az ukrán javaslatra, hogy a sebesült azovsztali katonákat orosz hadifoglyokra cseréljék.

Mindkét fél használt tiltott kazettás bombákat

A Human Rights Watch jelentése szerint az oroszok többször is bevetettek ilyen lőszereket civil célpontok ellen. Több olyan esetet is dokumentáltak, amelyben az orosz erők ilyen bombákat vetettek be Csernyihiv, Harkov, Mikolajiv és Vuhledar városok lakott területein, kórházakat és lakóházakat lerombolva velük. Az orosz sereg legalább hatféle ilyen bombát használt.

Legalább egy esetben viszont azt is bizonyítottnak látják, hogy az ukrán oldalon is bevetettek ilyen bombát.

Jöhet a sosem látott méretű amerikai fegyver- és segélycsomag

Az amerikai képviselőház elfogadta a Biden elnök által benyújtott tervezetet a legújabb, 40 milliárd dollár értékű ukrán segélycsomagról. A javaslat ezután a szenátus elé kerül, és ha ott is kedvező döntés születik, az elnök aláírása után megkezdődhet a folyósítás.

Zelenszkij ukrán elnök ma éjszakai beszédében már előre köszönetet mondott a segítségért. Az ukrán vezető arról is beszélt, hogy részletes tervezet készült az orosz energiaszektor szankcionálására.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG