2p
Jogszerű a kocka formáját öltő európai uniós védjegy törlése - mondta ki az Európai Unió Törvényszékének ítélete.

A bírói testület elutasította a londoni Rubik's Brand cég keresetét, és helybenhagyta az uniós védjegyhivatal (EUIPO) döntését, amely szerint a vitatott kockaforma alapvető jellemzőit magán hordozó védjegyet a vonatkozó uniós rendeletet megsértve lajstromozták.

A védjegyet a játék jogait birtokló, többek között Rubik Ernő szellemi tulajdonjogait is védő brit Seven Towns cég jegyeztette be még 1999-ben, de a német Simba Toys 2006-ban megtámadta, arra hivatkozva, hogy a kocka - miután elforgatható - olyan műszaki megoldást tartalmaz, amely miatt csak szabadalomként részesülhet oltalomban, de védjegyként nem.

A Simba Toys német játékgyártó az említett védjegy törlését kérte az EUIPO-tól, amely előbb elutasította, majd egy uniós törvényszéki döntés nyomán helybenhagyta azt. A Rubik's Brand Ltd, amely jelenleg a vitatott védjegy jogosultja, megtámadta a Törvényszék előtt az EUIPO ezen utóbbi határozatát.

A luxembourgi székhelyű Európai Unió Törvényszéke ítéletében az EUIPO-val egyezően úgy ítélte meg, hogy a játék alkotta jellemző kockaforma nem választható el sem a rácsos szerkezettől, sem pedig a termék azon funkciójától, hogy a kis kockákból álló sorokat vízszintesen és függőlegesen el lehet forgatni.

Nem lett volna szabad védjegyként listára venni

Az ítélet szerint a kockaformát tehát nem lehetett volna uniós védjegyként listába venni, mert alapvető jellemzői szorosan kapcsolódnak a védjeggyel ellátni kívánt áru fő funkciójához. Az uniós védjegyhivatal (EUIPO) helyesen minősítette alapvetőnek azokat a műszaki jellemzőket, amelyek alapján törölni kell a védjegyet.

Az ügy jelentősége, hogy a védjegyjogosultak - más szellemi tulajdonjogok, ideértve a szabadalmat is, jogosultjaival ellentétben - határozatlan időre kapnak jogosultságot arra, hogy megakadályozzák a védjegyükkel megegyező vagy ahhoz hasonló megjelöléssel ellátott (a jelen esetben a védjegyükkel megegyező vagy ahhoz hasonló formájú) termékek engedélyük nélkül történő forgalomba hozatalát.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Trump már megkapta a karácsonyi ajándékát
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 13:17
A vártnál jóval nagyobb mértékben bővült az Egyesült Államok gazdasága 2025. harmadik negyedévében.
Makro / Külgazdaság Megint szívhatják a fogukat a kamionosok
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 12:58
Jelentősen szigorodnak a nehéz tehergépkocsik közlekedésére vonatkozó szabályok.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Magyarország egy „hanyatló unió” tagja
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 11:27
Többek között ezt jelentette ki a kormányfő a Magyar Nemzetnek adott ünnepi interjújában.
Makro / Külgazdaság Óriási a baj, mindkét szuperhatalom kezdi bezárni a kapuit a németek előtt
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 16:00
Jelentősen visszaesett a német áruexport 2025-ben az Egyesült Államokba és Kínába, amit az európai értékesítés és a szolgáltatásexport ellensúlyozott – derül ki a kölni székhelyű Institut der deutschen Wirtschaft (IW) kedden publikált elemzéséből.
Makro / Külgazdaság Erre az adatra Trump szerint megérhette ilyen sokat várni
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 15:30
Az Egyesült Államok gazdasága a vártnál gyorsabban nőtt a harmadik negyedévben.
Makro / Külgazdaság Még be sem lépett, máris szárnyakat adott az euróövezet Bulgáriának
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 15:25
Javította Bulgária minősítési országplafonját a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a kedden Londonban bejelentett döntést Bulgária közelgő euróövezeti csatlakozásával indokolta.
Makro / Külgazdaság 140 ezer magyar már Ausztriában dolgozik, és lesz ez még több is
Kollár Dóra | 2025. december 23. 14:44
Októberhez képest minimálisan csökkent, de egy évvel ezelőtthöz képest enyhén nőtt a nyugati szomszédunkban dolgozó honfitársaink száma a legfrissebb ausztriai munkavállalási adatok szerint. A téli szezon pedig még csak most kezdődik igazán.  
Makro / Külgazdaság Sajnos egyelőre nem lesz olcsóbb a tankolás
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 11:25
Maradnak az eddigi árak.
Makro / Külgazdaság Elpárolgott a jegybanki Pallas Athéné Alapítvány vagyona
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 08:23
9 millió volt a jegybanki alapítvány kasszájában.
Makro / Külgazdaság 2025 a vámok éve volt: Trump miatt új gazdasági fogalmakkal kell ismerkednünk – Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2025. december 23. 05:46
Az idei év egyik legmeghatározóbb globális gazdasági kihívását a Donald Trump által elindított és kiszélesített kereskedelmi háború jelentette. Az amerikai elnök áprilisban mindenkire ráijesztett az első vámtételek meghatározásával, de a kétoldalú tárgyalások elindulásával lecsillapodtak a kedélyek. A globális kereskedelem azonban már nem lesz ugyanolyan, mint Trump előtt volt. A Klasszis Podcast vendége Pásztor Szabolcs, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG