4p

Ukrajna az elmúlt három napban, a rég beígért offenzívája során a front különböző szakaszain 3715 katonát és 52 harckocsit veszített - közölte kedden az orosz védelmi minisztérium Telegram csatornáján Szergej Sojgu védelmi miniszter.

"A támadási kísérletet meghiúsították, az ellenséget megállították, az orosz katonák és tisztek bátorságot és hősiességet tanúsítottak a harcokban"- hangoztatta a tárcavezető. "Megismétlem, az ellenség nem érte el céljait, jelentős és aránytalan veszteségeket szenvedett" - tette hozzá.

Sojgu szerint szombaton két ukrán dandár öt irányban próbált meg előrenyomulni, de nem járt sikerrel, és 300 katonát veszített, majd egy nappal később öt dandár segítségével hét irányban kísérelt meg offenzívát, amelyet megállítottak komoly veszteségeket okozva nekik. Az orosz tárcavezető azt állította, hogy Ukrajna több mint 1600 katonát veszített ezen támadási kísérlet során.

A miniszter szerint az ukrán fegyveres erőknek a front különböző részein megkísérelt összes offenzíváját megállították, aminek következtében az ukránok vesztesége összesen 3715 katona, 52 harckocsi, 207 páncélozott harcjármű, 134 jármű, 5 repülőgép, 2 helikopter, 48 tüzérségi löveg és 53, pilóta nélküli légi jármű. A támadás visszaverése során elszenvedett orosz veszteségeket 71 halottban és 210 sebesültben, 15 harckocsiban, 9 páncélozott harcjárművben, két egyéb járműben és kilenc lövegben adta meg.

A kahovkai vízerőmű felrobbantását és a környező területek elárasztását Sojgu a "kijevi rezsim" számlájára írta, és terrorista bűncselekménynek minősítette. Állítása szerint ez azért történt, hogy az ukrán fél a harctéren elszenvedett kudarcait követően a herszoni régióból erőket csoportosíthasson át a frontra. A miniszter szerint az ukrán erők a Dnyeper jobb partján védelemre akarnak berendezkedni. Közölte, hogy az ukrán ellenőrzés alatt álló dnyiprói vízerőműből megnövelték a vízkibocsátást, ami nagyobb területek elárasztásához vezetett.

Vlagyimir Putyin orosz elnök és Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter Moszkvában 2023. február 23-án, a haza védelmezőjének ünnepén. Fotó: EPA/PAVEL BEDNYAKOV/SPUTNIK/KREMLIN
Vlagyimir Putyin orosz elnök és Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter Moszkvában 2023. február 23-án, a haza védelmezőjének ünnepén. Fotó: EPA/PAVEL BEDNYAKOV/SPUTNIK/KREMLIN

Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a keddi hadijelentést ismertetve azt mondta, hogy az orosz légierő nagyhatótávolságú precíziós fegyverekkel csoportos csapást mért az ukrán fegyveres erők egyik döntéshozó központjára. Az objektumot nem nevezte meg, csak annyit közölt, hogy a célpontot eltalálták.

A beszámoló szerint az Artyomovszk (ukrán nevén: Bahmut) környékén folytatott harcokban az orosz Dél csapatcsoport sikerrel hárította el az ukrán 5. hegyi rohamdandár és a 77. légimozgékonyságú dandár támadásait Klescsijivkánál és Berhivkánál, az egységeknek így sem a beékelődés, sem az átkarolás nem sikerült. A tábornok szerint itt az elmúlt nap folyamán több mint 260 ukrán katona esett el, és öt harckocsi semmisült meg.

A tábornok az ukrán fegyveres erőknek az elmúlt nap folyamán a fronton elszenvedett emberveszteségét csaknem négyszáz főben adta meg. A megsemmisített ukrán haditechnikai eszközök és katonai objektumok között nevezett meg két Szu-25-ös és egy Szu-27-es repülőgépet, egy Mi-8-as helikoptert és három lőszerraktárt.

Az orosz külügyminisztérium kedden bekérette a moszkvai belga nagykövetet, akinek tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy ukrajnai diverzánsok az oroszországi Belgorod megye elleni május 22-i terrortámadás során a királyság által átadott fegyverekkel voltak felszerelve. Moszkva felszólította Brüsszelt, hogy ne hunyjon szemet az oroszországi civileket és polgári infrastruktúrát támadni próbáló terroristák kijevi támogatása felett. Vaszilij Nyebenzja, Oroszország állandó ENSZ-képviselője New Yorkban bejelentette, hogy az orosz küldöttség a kahovkai vízerőmű ügyében kezdeményezte az ENSZ Biztonsági Tanácsának összehívását.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Német, kínai és tajvani szárnyakra ült rá a magyar ipar
Imre Lőrinc | 2026. július 5. 13:44
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az idei inflációs előrejelzéséhez képest jóval szerényebb mértékben (hiszen azt 3,8 százalékról 1,8 százalékra, drasztikusan csökkentette), de a 2026-os hazai GDP-prognózisát is módosította. A jegybank a júniusi Inflációs jelentésében már 2 százalékos növekedéssel számol, ami jövőre 3 százalékra pöröghet fel. Az év elején valóban láthattunk már egy élénkülést a gazdaságban, de az egyik húzóágazatunk teljesítménye mögött több érdekesség is meghúzódik.
Makro / Külgazdaság Foci-vb: ünneprontók ünnepe
Privátbankár.hu | 2026. július 5. 08:28
Két rendkívül unalmas mérkőzésen Marokkó és Franciaország jutott elsőként a legjobb nyolc közé az Egyesült Államok 250-ik születésnapján.
Makro / Külgazdaság Elárulta a szakértő, hogy miben a legerősebbek és a leggyengébbek a magyar cégek – Interjú
Imre Lőrinc | 2026. július 4. 10:24
A magyarországi kis- és középvállalkozások szakmai tudása kiemelkedő, de hatékonyságuk alapján az európai uniós mezőny alján találhatók – mondta el a Privátbankárnak adott interjúban a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség vezérigazgatója. Fehérváry Tamást az Ipar Napjai szakkiállításon arról is kérdeztük, hogy az új kormányzati ciklusban hogyan lehetne átalakítani a támogatott hitelek rendszerét, ami részben már el is indult, a Széchenyi Kártya Program likviditási célú hiteleinél ugyanis eltörölték a 3 százalékos kamatplafont.
Makro / Külgazdaság Teljesen leáll a debreceni Semcorp-fóliagyár, amíg nem javítják meg a tűzoltó-berendezést
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 18:11
A tűzvédelmi hatóság azonnali hatállyal minden tevékenységet megtiltott a Semcorpban.
Makro / Külgazdaság Újabb számokat posztolt az államtitkár Szijjártó Péter magángép-bérléseiről
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:44
A korábbi külügyminiszter eddig nem reagált arra, hogy négy év alatt 4 milliárd 865 millió forintot fordított bérlésre.
Makro / Külgazdaság Elviselhetetlen volt a hőség Belgiumban, nagyot ugrott a halálozások száma
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:01
Szombaton tetőzött a hőhullám Belgiumban, csak aznap 572 halálesetet tulajdonítottak a hőségnek. Összesen 1222-vel többen haltak meg az erre az időszakra vonatkozó átlagnál.
Makro / Külgazdaság Ismét támogathatja az elektromosautó-vásárlást a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 14:29
Megjöttek az uniós források, a Helyreállítási Alapból pedig zöldítenék a vállalkozók autóflottáit. 
Makro / Külgazdaság Itt az első nagy projekt a feloldott európai uniós forrásokból: Vitézy Dávid jelentette be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:30
Aláírta a budai fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Makro / Külgazdaság Megállt a vészjósló folyamat a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:40
Szombattól nem változik sem a benzin, sem a gázolaj nagykereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Megszólalt a Magyar Péter által felvázolt rémisztő hiánnyal kapcsolatban Kármán András
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:19
A pénzügyminiszter a Magyar Hangnak adott interjút.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG