2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Kétnapos hivatalos apostoli útján Ferenc pápa részt vesz a földközi-tengeri országok ökumenikus és vallásközi találkozóján, megtekinti a tengeren eltűnt matrózok és migránsok emlékhelyét és misézik az Olympique Marseille stadionjában is.

Ferenc pápa szeptember 22-23-án Marseille-ben tesz látogatást, ahol részt vesz a földközi-tengeri országok ökumenikus és vallásközi találkozóján – jelentették be szombaton a Vatikánban. A nyilvánosságra hozott program szerint az egyházfőt érkezése után Emmanuel Macron államfő fogadja, majd az egyházmegye papjaival közös imán vesz részt a Notre-Dame-de-la-Garde-bazilikában. Ezután megtekinti a tengeren eltűnt matrózok és migránsok emlékhelyét.

Látogatásának második napján a 86 éves egyházfő a földközi-tengeri országok találkozójának záró ülésén vesz részt. Programjában szerepel egy találkozó különböző vallású fiatalokkal és a térségbeli országok püspökeivel és lelkiségi mozgalmaival, valamint megbeszélés Emmanuel Macronnal. Elutazása előtt a pápa szentmisét mutat be az Olympique Marseille futballcsapat stadionjában.

A tervek szerint a Szentatya idén négy hivatalos apostoli utat tesz, ebből az első áprilisi magyarországi látogatása volt.

Kora ősszel Mongólia is úti célja lesz:

A katolikus egyházfő egyébként részt fog venni a lisszaboni katolikus ifjúsági világtalálkozón is augusztus elején.

(MTI nyomán)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Valami félrement márciusban a magyar külkereskedelemben
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 08:31
15, illetve 20 százalékos a visszaesés az egy évvel korábbihoz képest.
Makro / Külgazdaság Az izraeli kormány jóváhagyta az al-Dzsazíra bezárását Izraelben
Privátbankár.hu | 2024. május 5. 15:53
Az izraeli kormány jóváhagyta a katari székhelyű al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió bezárását Izraelben, a csatorna jogászai válaszra készülnek.
Makro / Külgazdaság Litván startup tarol a használt ruhák piacán
Privátbankár.hu | 2024. május 5. 11:13
Meddig tart ki a lendülete?
Makro / Külgazdaság Jól átvernek minket a szupermarketekben, ha nem vagyunk résen!
Elek Lenke | 2024. május 3. 15:27
Ma már szinte minden áru előre van csomagolva, ami gondot okozhat a vevőknek. 
Makro / Külgazdaság Látványos a magyar kormány multiellenességének értelmetlensége
Privátbankár.hu | 2024. május 3. 10:38
Bod Péter Ákos elemzésében mutat rá, hogy a magyar foglalkoztatási szerkezetben egyáltalán nem kiugró a multinacionális cégeknél dolgozók aránya.
Makro / Külgazdaság A lakásépítés szomorú képet mutat az első negyedévben
Privátbankár.hu | 2024. május 3. 08:30
A KSH friss adatai szerint az alacsony lakásépítési aktivitást csak néhány nagyobb beruházás élénkítette.
Makro / Külgazdaság Most érdemes kicentizni a tankolást, szombattól olcsóbb lesz
Privátbankár.hu | 2024. május 2. 11:16
Rendkívülit lépett a Mol.
Makro / Külgazdaság A fideszes nagyuraknak régóta fáj a foguk erre a balos munkásvárosra
Privátbankár.hu | 2024. május 2. 09:29
Salgótarjánnak új polgármestere lesz. Akárki is nyer, nem lesz könnyű dolga.
Makro / Külgazdaság Hiába emelkedett, még mindig a sokéves átlag alatt a magyar BMI
Privátbankár.hu | 2024. május 2. 09:01
Sőt, az elmúlt évekhez képest is alacsonyabb az idei áprilisi értéke e fontos mutatónak.
Makro / Külgazdaság 1,2 milliárd euróval javult egy fontos magyar mutató
Privátbankár.hu | 2024. május 2. 08:31
Mondjuk nemcsak az export nőtt, hanem az import is csökkent.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG