Úgy tűnik, a pénzügyminiszterek is megunták a vég nélküli hiába való ülésezést, miután megegyezés hiányában két eltérő javaslat került eléjük: a hitelezőké, és a görög kormányé. Miután a kettő köszönőviszonyban sincs egymással, úgy döntöttek, hogy ezen nincs mit tárgyalni. Hozzátették, hogy a tárgyalás folytatható, ha értékelhető görög javaslat érkezik.
A görög javaslatot immár bő 4 hónapja várják, és még elvileg 4 nap maradt az elfogadására, hogy a német parlament hétfőn szavazhasson az ügyről. A németek mintha kezdenék komolyan venni a kérdést: már az eddig töretlenül optimista Angela Merkel is azt mondta, hogy inkább visszalépést lát, mint haladást, vagyis az ő reményei is fogynak.